Amikor megjelent Laplace Égi mechanika című műve, Napóleon megjegyezte, hogy ugyan sok száz oldalon szól az égről, de Isten sehol sem szerepel benne. Laplace válasza: "Nem volt szükségem erre a hipotézisre, sire."
Laplace egy rövid ideig Napóleon belügyminisztere volt, de ezt még a végzős történészhallgatók sem igen tudják. Viszont minden végzős matematikus- és fizikushallgató ismeri a Laplace-egyenletet.
Ahhoz, hogy a tudós akár egy pillanatig is Napóleon minisztere lehessen, mélyen istenhívőnek kellett lennie - az is volt világéletében. Ahhoz viszont, hogy tudósként fennmaradjon a neve, megfigyeléseket kellett tennie vagy elméleteket alkotnia, de Isten említése nélkül. A felvilágosodás egyik nagyon fontos vívmánya volt, hogy a tudomány teljesen különvált a vallásos hittől. Ekkoriban alakult ki a modern természettudomány, ahogyan azóta is műveljük, és amely olyan eredményekhez vezetett, amelyek alapvetően átalakították az életet.
A tudomány sikeresen megalapozott egy korábban sosem látott technikai fejlődést, és ezzel óriási presztízsre tett szert. Ez, mint általában mindenfajta presztízs, pénzt, paripát, fegyvert is jelent. Ezért a legkülönbözőbb szellemi irányzatoknak is érdemes tudományosnak címkézni magukat, mivel így egy szép nagy húsosfazék közelébe kerülhetnek. Fontos kérdéssé vált hát, hogy mi tekinthető ténylegesen tudománynak, hol húzódik a határ a tudomány és az áltudomány között.
A tudósok között általában meglehetősen erős egyetértés van abban a kérdésben, hogy konkrétan egy-egy eszme tudományosnak tekinthető-e vagy sem. Ezt valahogy ugyanúgy érzik, mint ahogy mindannyian megérezzük a rádió gombjának csavargatása közben, hogy valahol magyarul beszélnek, akkor is, ha konkrétan egy kukkot sem értünk belőle. A tudomány bizonyos értelemben egy nyelv, amelyet azonnal, hangzásról felismer az, akinek ez az "anyanyelve". Előfordul persze, hogy valamit eleinte elutasítanak, majd később elismernek tudománynak, de ez ritka eset.
A tudomány voltaképpen nem más, mint egy speciális módszer, pontosabban módszerek egy speciális összessége. Csakis olyan állításokat, gondolatokat, eszméket fogadunk el tudományosnak, amelyek teljes mértékben objektívek. Az objektivitás azt jelenti, hogy az állítás igazságértéke tökéletesen független attól, hogy ki mondja. Mindegy, hogy az illető az élet egyéb dolgaiban mit hisz vagy nem hisz, mert mindazokról a dolgokról, amelyekben ez számít, a tudomány nem beszél. Ideológiai (azaz: a "kicsoda, micsoda vagyok én" kérdésre adott válasszal kapcsolatos) szempontok tudományos kérdésekben nem játszhatnak szerepet. A tudomány alapvető ideológiája az ideológiamentesség.
A tudomány a világ megismerésének a lehető leglassúbb, legnehézkesebb útja. Amikor műveljük, a világról való sok fontos tudásunkat nem használhatjuk fel. Ilyenek például az erkölcsi alapelveink, az üdvözülésről, elkárhozásról való elképzeléseink, vagy akár művészi érzékünk. Egy hívő ember számára ilyen Isten létezése, egy ateista számára pedig Isten nemlétezése. Tudományos kérdésekben mindezek nem használhatók fel érvként.
A tudomány az egyetlen út, amelynek segítségével nemcsak valamiféle tudást szerezhetünk a világról, hanem azt is egészen pontosan képesek vagyunk megmondani, hogy amit tudunk, azt honnan tudjuk. Ezért éri meg, hogy a tudomány művelése közben lemondunk a világ megismerésének rengeteg egyéb okos módjáról. És talán ezért bizonyult a tudomány oly sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában.
Egy autó vagy egy számítógép ugyanúgy működik egy hívő, mint egy ateista számára. Sőt egy olyan ember számára is, akinek e kérdésről nincs határozott elképzelése, hite. A hit ellentéte ugyanis nem az ateizmus, hanem a hit hiánya. Az ateizmus is egyfajta hit, amely vagy megadatik valakinek, vagy nem. Az emberek egy jelentős részének nem adatott meg sem az istenhit, sem az ateizmus. Ezeket az embereket mindennapi életükben, illetve a világ megismerésében ez a kérdés hidegen hagyja. Ettől még éppúgy lehetnek tisztességesek vagy tisztességtelenek, okosak vagy buták, mint az istenhívők vagy az ateisták.
Nem tudom már, hol olvastam, hogy "a tudósok között több hívő van, mint a vallásosak között". Biztos, hogy ez nem egy alapos tudományos felmérés eredménye volt, de akár igaz is lehet. A felvilágosodás idején pedig még inkább így volt, éppen ezért volt oly nagy vívmány, hogy a tudomány függetlenné vált az istenhittől. Ez azonban nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a tudományt ateista hitének bizonyítására használja. Laplace nem azt mondta, hogy az égben nincs Isten, csak azt, hogy bizonyos kérdésekről eredményesebb, ha e probléma belekavarása nélkül beszélünk.
Egyik nagy kedvencem Richard Dawkins Az önző gén című könyve, amely nemrégiben felújított kiadásban is megjelent magyarul. Ez a könyv alapvetően új és nagyon termékeny szemléletben láttatja az evolúció kérdéseit, és elindított egy (legalábbis számomra) nagyon ígéretes új tudományágat is, a memetikát. Ugyanakkor a könyvben élesen átjön Dawkins ateista hite. Ez nagyon sok tudós számára hiteltelenné tette a szerző teljes gondolatvilágát. Jogosan, mivel éppen a tudomány lényegét, az ideológiamentességet rúgja fel.
E cikk írásakor megpróbáltam érveim alátámasztásához néhány jellegzetes, élesen ateista idézetet keresni a könyvben, és alig találtam. Dawkins könyve szinte teljes egészében vérbeli tudományos mű. Mégis egy-egy félmondatos kitétele azt az érzést keltette bennem, hogy a könyvet egyértelmű ateizmus hatja át. Kár, mert ezzel a tudományos eszméit is nehezebben elfogadhatóvá teszi. Lehet, hogy ezért tartja a tudósok egy jelentős része (talán többsége) jelen pillanatban a memetikát áltudománynak - sok ateista vagy nem hívő is.
Miután a felvilágosodáskori tudósoknak nagy erőfeszítések árán sikerült az istenhitet teljesen elválasztaniuk a tudománytól, egy mai tudósnak kötelessége az ateizmusát is különválasztani tőle. A tudománynak ezekről a kérdésekről "hivatalból" nem lehet semmiféle mondanivalója.
