Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

  • 1997. november 20.

Egotrip

(A virtuális énekesnő találkozása a valóságos gyilkossal.) Azt olvasom a napi 12 millió példányban megjelenő Yomiuri Shimbun angol mutációjában - ami azért jobb, mint a Japan Times, a Maronuchi Daily vagy az Asahi Evening News, mert heti mellékletei vannak a Washington Postból, a Los Angeles Timesból s a londoni Independentből -, hogy Sakai Norikót is meghívták a Japánban turnézó Li Peng kínai miniszterelnök tiszteletére adott állami vacsorára. Sakai Noriko jelenlététől azt reméli a japán külügyminisztérium, hogy a béke és a barátság szimbóluma lehet a két ázsiai ország fiatalsága között, sőt tovább is erősítheti azt. Sakai Noriko, barátainak és több tíz milliós japán és kínai rajongótáborának becenevén csak Noripi, énekes- és színésznő; idol, vagy ahogy az angol szavak beépítésének és korrumpálásának nyelve, a gairaigo (vö: franglais vagy hunglish) mondja: idoru.

(A virtuális énekesnő találkozása a valóságos gyilkossal.) Azt olvasom a napi 12 millió példányban megjelenő Yomiuri Shimbun angol mutációjában - ami azért jobb, mint a Japan Times, a Maronuchi Daily vagy az Asahi Evening News, mert heti mellékletei vannak a Washington Postból, a Los Angeles Timesból s a londoni Independentből -, hogy Sakai Norikót is meghívták a Japánban turnézó Li Peng kínai miniszterelnök tiszteletére adott állami vacsorára. Sakai Noriko jelenlététől azt reméli a japán külügyminisztérium, hogy a béke és a barátság szimbóluma lehet a két ázsiai ország fiatalsága között, sőt tovább is erősítheti azt. Sakai Noriko, barátainak és több tíz milliós japán és kínai rajongótáborának becenevén csak Noripi, énekes- és színésznő; idol, vagy ahogy az angol szavak beépítésének és korrumpálásának nyelve, a gairaigo (vö: franglais vagy hunglish) mondja: idoru.

Az idoru japán fenomén, tervezőasztalon kikísérletezett, különböző arccal és hanggal összehozott kedvenc, egyéniségnek kikiáltott csapatmunka, számítógépen kidekázott ifjúsági idólum, virtuális popsztár.

A tehetség nem tétel, marketingbébik, "csinos arcok", teenybopper-ideálok, szaharinédes, cuki (kawaii - kulcsszó a japán popkultúrában!), bevételgyáros grízes tészták. Matsuda Seiko, a nyolcvanas évek eleje óta uralgó idoru bevétele jóval egymilliárd dollár felett van, de Noripi (másutt: Nori-P) sem nagyon marad el tőle. (Része a történelmi igazságnak, hogy Noripi a saját hangján énekel, de tegyük hozzá azt is, hogy nem egy Agnes Baltsa.) Az idorunak nem muszáj japánnak lennie, Edward Furlong például - a kisfiú a Terminator 2-ből, illetve az orosz-zsidó bérgyilkos Tim Roth kiskamasz öccse a Little Odessa című, Brighton Beach-i maffija-filmben - két idoru-aranyalbumot is kiadott Japánban japánul; amit persze nem ért és nem is beszél, de nem is érdekes ezen a szinten. Ahogy William Gibson írja legújabb regénye, az Idoru címszereplőjéről: "Rei Toei ... had been as some industrial-strength synthesis of Japan´s last three dozen top female media faces. That was usually the way in Hollywood, and the formula tended to be even more rigid, in the case of software agents - eigenheads, their features algorithmically derived from some human mean of proven popularity. (p. 175) ... desiring machines, aggregates of subjective desire, an architecture of articulated longing (p. 237, William Gibson: Idoru. Penguin Books, London-New York, 1996.)*

Az idoruk gyorsan váltják egymást, a japán pedig az a kultúra, amelyik a frissességet mindennél jobban értékeli, gondoljunk csak arra a sashimire (nyers hal), amely olyan friss, hogy a szeletek még mozognak az ember tányérján. Idoruk jönnek, idoruk mennek; a tömegfogyasztás és a rövid szavatossági idő rulez. A veterán Matsuda Seiko (mama-idoru, ahogy itt hívják) mellett Noripi transzázsiai karrierjével tudott hosszabb ideig fennmaradni, mandarin nyelvű lemezeket ad ki Kínában, és egy taiwani tévémelodráma-sorozat sztárja. Béke, barátság. Másra nincsen is szüksége a két kelet-ázsiai nagynak, Kínának és Japánnak. Egy kis felejtés sem árt, az irányított feledékenység már sok szép sikert ért el a régióban. Kínának a nankingi mészárlásról kell elfelejtkeznie, általában a japán megszállásról, Japánnak - mely minden szokatlansága mellett azért mégiscsak egy demokrácia - pedig az emberi jogok kínai helyzetéről. Nem kell csodálkozni: ha az amerikai politika is olyan ingadozó Kínával, mint amilyen, mert ráncolják a homlokukat ugyan, de - P. J. O´Rourke szavaival - "mantraként hajtogatják: 1,2 milliárd vásárló, 1,2 milliárd vásárló", hát majd pont az emberi jogilag lényegesen kevésbé érzékeny japánok fognak felháborodni egy-két apróságon, bebörtönzésen, sortűzön, munkatáboron, emberi szervekkel való kereskedelmen, korrupción, mikor kereskedni is lehet. Most, ennyi év távlatából minek is kukacoskodni olyan smonceszen, hogy akkor most ez a Li Peng nevű államférfi fegyvertelen diákokra lövetett. Lényegesek a kultúrkapcsolatok is, az átlag japán ugyan lenézi a többi ázsiai országok népét és kultúráját, de Kína azért más. Az alapok tekintetében: jött onnan írásrendszer és konfucianizmus, vallás és filozófia, és pár hónapja már Jackie Chan meg a múlhatatlan népszerűségű canto-pop-énekesek is onnan jönnek a szigetországba; ideje, hogy legalább egy idoruval most kompenzáljanak.

Noripi és Li Peng találkoztak: az állami vacsora is megvan egy boncasztal. Alkonyat volt, a háttérben szarvasbikák ordítottak dombtetőn, mindent elborított a vérszínű vattacukor, a népek barátsága, a béke és a szeretet.

* "Rei Toei ... olyan volt, mint Japán utolsó három tucat legmenőbb női médiaarcának erős ipari háttérrel létrehozott szintézise. Ez volt a hollywoodi módszer, de itt még merevebb volt a rendszer, a szoftverügynökök, az eigenheadek formáikat algoritmikusan vonták meg a bizonyított népszerűség emberi jellemzőiből. ... (az idoruk) vágygépek, szubjektív vágyakozás-aggregátorok, az artikulált epekedés építményei."

Figyelmébe ajánljuk