magyarnarancs.hu: Néhány napot Budapesten töltött, találkozott az egészségügyi államtitkárral, tűcsereprogramban dolgozókkal, szakértőkkel. Milyennek látja a magyar viszonylatokat?
Michel Kazatchkine: Ha a HIV-re gondolunk, három Európa létezik. Nyugat-Európában a HIV még mindig az MSM-ek (men who have sex with men, azaz férfiak, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot – FZS) körében fordul elő leginkább. Kelet-Európában gyorsan növekszik a járvány, főként a drogfogyasztók körében. Közép-Európában pedig stabilnak mondható a helyzet, de az információink töredékesek. Idetartozik Románia, Bulgária, Szlovákia vagy Szlovénia mellett Magyarország is. Kevés a HIV-vel élő, nagy részük MSM, sokan eljutnak a kezelésig, ami sikeres, így jó esélyeik vannak. A baj az, hogy minderről csak becsléseink vannak. Az ENSZ elképzelése szerint a HIV-vel élők legalább 90 százalékát szeretnénk látni az egészségügyi rendszerben, ebből 90 százalékot sikeres kezelésben – ezekben Magyarország jól teljesít. Viszont rengeteg ember van, aki nem tudja magáról, hogy fertőzött, a feladat az, hogy őket az ellátórendszer felé tereljük. Ők ugyanis nem fognak spontán megjelenni, félnek a stigmától, ami érthető is, hiszen hallottunk elég olyan történetet, ahol éppen az orvosok diszkriminálják őket. Erre kellenek azok a programok, ahol érintettek dolgoznak (peer-programok), illetve a nyitott, nem diszkriminatív civil szervezetek, akikben megbíznak, akik beszélgetnek velük, és akik be tudják őket csatornázni az ellátórendszerbe.
| ||
magyarnarancs.hu: Ebben hogyan teljesítünk?
MK: Van még mit tenni. A kórházi rendszer például még mindig túlságosan centralizált. Ha egy HIV-vel élő egy kisvárosban lakik, lehet, hogy kezelésre inkább Budapestre megy, mert azt kényelmesebbnek érzi. De a centralizáció egy technokrata megközelítés, a HIV-kezelésnek sokkal inkább decentralizáltnak kellene lennie, kicsi kórházakban, közelebb az emberekhez. Úgy nem fogják tudni meggyőzni a potenciálisan fertőzötteket, hogy menjenek el tesztre, ha ülnek egy nagy intézményben, és várják, hogy jöjjenek a páciensek. A diszkrimináción is sokat kell javítani, kezdve például a manapság Magyarországon is népszerű elképzeléssel, hogy a menekültek hordozzák be az országba a HIV-et. Ez abszolút nem igaz, ezt támasztják alá a WHO által publikált kutatási adatok is.
magyarnarancs.hu: Bár a HIV egyelőre nem, a hepatitis C-fertőzés igen elterjedt az intravénás droghasználók között. Mindez összekapcsolódik az új pszichoaktív szerek térhódításával is.
MK: A tendencia szerint a fogyasztók ebben a régióban egyre ritkábban élnek heroinnal, helyét átvették az új pszichoaktív szerek, főként a fiatalok körében. Ezeket sűrűbben injektálják, akár tízszer is naponta, ezért ha a steriltű-kínálat nem megfelelő, megosztják a tűket. Éppen ez a probléma Magyarországon is: a tűkínálat csökken, az injektálások száma pedig nő. Ezzel az egész lakosság közegészségügyi kockázatnak van kitéve. Az intravénás fogyasztók 48 százaléka ugyanis hepatitis C pozitív, Budapesten ez eléri a 60-80 százalékot is, kerületektől függően. Az új szereket használók között pedig még gyakoribb a hepatitis, kijelenthetjük tehát, hogy a járvány itt van, ami ráadásul a tűmegosztással igen gyorsan terjed. Ez igen jelentős hatással lesz a költségvetésre is, a kezelés drága. A szerencse az, hogy Magyarországon a drogfogyasztók körében alig van HIV-vel élő, de ha lesz, nagyon gyorsan, pár hónap alatt kitörhet a járvány, mint Ukrajnában, Görögországban vagy Romániában. Ott is ugyanígy kezdődött: kevesebb támogatás az ártalomcsökkentésre, kevesebb tű, kevesebb civil szervezet és 2 év alatt 5-6 százalékról 60-ra ugrott azon új HIV-esetek száma, akik az intravénás drogfogyasztók közül kerültek ki.
magyarnarancs.hu: Említette a civil szervezetek munkájának fontosságát. Ők mit tudnak tenni? Általános, hogy ezen a területen inkább ők vannak jelen, mint az intézmények?
MK: Igen, és ez így is van jól, nem is várható el az egy intézménytől, amit a civilek végeznek. Egyébként, ahogy egyre keletebbre megyünk Európában, észrevehető az egészségügyi rendszer vertikalitása: a kórház áll felül, ő biztosítja az ellátást, viszont az információátadás, a prevenció vagy az ellátásba való beterelés jobban elfogadott, ha egy bizalmas, felhasználóbarát közegben történik. Olyan országokban, ahol az egészségügyi rendszer nem elég erős és nincs elég ember, a civilek „végrehajtóként” működnek. Afrikában, ahol tömegek fertőzöttek, a gyógyszereket, amiket nálunk az orvos ír fel, egy olyan civil munkatárs írja fel, aki lehet, hogy csak néhány napja dolgozik a szervezetben. Ott van egy kérdőív, rajta tíz kérdéssel, ha mindegyikre igent mondasz, akkor megkapod a gyógyszert. Ha nem, akkor következik a nővér, akinek van újabb tíz kérdése, aztán jöhet az orvos. Így épül fel a rendszer. Magyarországon, ahol egyelőre a prevencióról beszélünk, az üzenet világos: a társadalomnak törődnie kell az érzékeny szociális kérdésekkel. Főként akkor, amikor a kormány nem fókuszál kellőképpen a problémára.
magyarnarancs.hu: Ahogy például Budapest 8. kerületében, ahol hosszú évekig működött egy tűcsereprogram, bezárása után most az Alternatíva Alapítvány igyekszik ártalomcsökkentő szolgáltatásokat végezni.
MK: Igen, találkoztam velük, és nagyon jó, amit csinálnak, de sajnos nagyon kevés embert tudnak elérni. Nincs esély arra, hogy a bezárt tűcsereprogramot helyettesíteni tudja bármi más.
magyarnarancs.hu: És az ellenőrzött fogyasztói szoba? Tavaly nyáron nálunk is elindult egy Szoba a nyolcban nevű kampány, ami emellett érvel.
MK: Svájcban és Ausztráliában is meglátogattam több ilyen szobát, és teljesen meggyőzött, amit ott láttam, úgy orvosként, mint szakértőként. Nagy szükség van rájuk. Magyarországon is hasznos volna, de véleményem szerint az első és legfontosabb lépés a tűcsereprogramok visszaállítása a megfelelő szintre. Persze az egyik nem zárja ki a másikat, de egy ilyen szoba nem állítja meg a hepatitisjárványt, amit most itt látunk.
magyarnarancs.hu: A 13. kerületben szintén működött egy tűcsereprogram. Ha jól tudom, járt a Drogprevenciós Alapítványnál is. Ők miről számoltak be?
MK: Az egyik probléma – ami érthető is –, hogy a lakosság nem akarta, hogy egy tűcsereprogram a kerület közepén működjön, nem akarta a zajt, a tömeget, hogy egy iskola vagy egy templom közelében működjön – ez utóbbit mondjuk nem értem, a templomoknak inkább üdvözölniük kellene ezeket a centrumokat. A másik pedig a pénzügyi faktor: mélyen alulfinanszírozottak ezek a programok ahhoz képest, amire szükségük lenne. Ezt a meetingen egyébként az egészségügyi államtitkár is elismerte. A halogatástól azonban csak rosszabbodni fog a helyzet. Persze nem egyszerű azt mondani a kormánynak, hogy finanszírozzon valamit, ami még nem probléma, de az lehet. A párbeszédet viszont ki kell nyitni.
magyarnarancs.hu: Ez az államtitkárságon mennyire sikerült?
MK: Én elmondtam az államtitkárnak, hogy azokra kell fókuszálni, akik még nem tudják, hogy HIV-vel élők, de potenciálisan lehetnek azok, ehhez viszont sokkal több támogatás kell a civileknek. Oda kell figyelni a hepatitisjárványra, és törekedni kell egy toleránsabb társadalomra is. Hogy ő mit fog tenni, arról kérdezze meg őt.
magyarnarancs.hu: A politikusok milyen könnyen adják a támogatásukat ehhez a témához, mennyire kooperatívak?
MK: Hiszek a diplomáciában és a párbeszédben, olyanokkal is, akik nem osztják a véleményemet. Az én területem, az egészségdiplomácia erőssége, hogy tudományos tényeken és az evidencián alapszik. Emellett persze harc is, harc az egyenlő hozzáférésért, az ellátásért, az ingyenességért. Nem egyszerű, de van progresszió, hol gyorsabb, hol lassabb. Vegyük például a régió ’nagyelefántját’, Oroszországot, ahol az év végére körülbelül 1 millió HIV-vel élőt regisztrálnak. Medvegyev orosz elnök nemrég egy konferencián kijelentette, nem csinálják elég jól a dolgukat, feladatuk, hogy a drogfogyasztókat is bevonják a kezelésbe, amire rengeteg pénzt különítenek el. Erre mondom, hogy hiszek a párbeszédben, és folytatni kell.
magyarnarancs.hu: Nemzetközi összehasonlításban milyen a magyar drogpolitika?
MK: Magyarország drogpolitikája szigorú, a kriminalizálás mértéke az egyik legkeményebb az unióban. Érdekes, hogy az alkohol- és cigarettafogyasztás, illetve -árusítás szabályozását elfogadja a társadalom, ahogy a minőségi borok preferálását is az olcsóbb, rosszabb minőségűekkel szemben. Miért nem lehet ugyanezt tenni a kábítószerekkel? A marihuána feleannyira sem ártalmas, mint a dohány vagy az alkohol, sok szer pedig egyáltalán nem addiktív. A probléma rendőri kezelése és a drogok kriminalizálása nem segít. Ráadásul sok pénzbe is kerül, amit fordíthatnának inkább civil programokra, ahogy a rendőrök is irányíthatnák a fogyasztókat a segítő pontok felé a letartóztatások helyett. Ha a törvény nem is változik, legalább de facto meg kellene történnie a kábítószerek dekriminalizálásának. Az elnyomó rendszerek nem vetnek véget a drogproblémának, ellenben sok kárt okoznak.
magyarnarancs.hu: Lehet, hogy a drogpolitika kemény, de a Nemzeti Drogellenes Stratégia évek óta cselekvési terv nélkül vergődik.
MK: Ami egyértelműen a költségvetési korlátozásnak és szigorításnak köszönhető. Azt ugyanis örömmel láttam, hogy a szakemberek kompetensek, hozzáértők és felkészültek. A kormány viszont azzal védekezik, hogy más prioritásai vannak jelenleg, ami elfogadhatatlan, hiszen az egészségnek az elsőnek kellene lennie. Még a legelesettebbek számára is. Akkor is, ha drogfogyasztókról van szó.
