„Ez nem Bridget Jones naplója. Az fapináknak való.”
A recenzió írója nem elfogulatlan. Úszó volt, méghozzá ugyanott, a Kőér utcában. Csak éppen tíz évvel korábban, még Egerszegi Krisztina csapattársaként. Edzője a Cár (mi Uborkának hívtuk), vagyis Turi György válogatott vezetőedző. A gyúró meg a többi sportágvezető, e könyv negatív hősei egy ideig az ő életének is szereplői voltak. Az úszásról eddig így nem beszéltek, az biztos. Van ereje a témának, csábító, ügyesen felépített olvasmány, mely ezer lehetőséget tartogat(na). Nagyon is érdekelt, mit mond valaki erről egy bulvárkönyvben, a jó és csinos úszónő, olimpikon, aki nyíltan szeretné a sporttal járó erőszakot, a szexuális kiszolgáltatottságot és a saját, rámenős, szublimált vágyait, a kemény edzéseket és a sportolótivornyákat megírni.
| ||
Aztán a meglepetés: ezt a könyvet bármelyik magyar olimpikon megírhatta volna. Minden igaz, amit az uszodák világáról ír, ebben biztos vagyok, tudom. Hiába fenyegetőznek perrel, hiába vizsgálódik ma bőszen az Úszószövetség. A sport testi és szexuális kiszolgáltatottság, ezer szállal kötődik az erőszakhoz és a libidóhoz. Erről sokan beszámolhatnának. Persze botrány, hogy egy gnóm masszőr hogyan él vissza a helyzetével. Mi hajtja az uszodába, miért megy oda dolgozni? Hogy fiatalkorú lányokat simogasson a gyúrópadon, állítja a könyv. Akiknek erről hallgatni kell. Erről beszélni botránykő, tabusértés – pedig a nyílt beszéd több mint kívánatos volna.
Csak az a körítés, az ne lenne. A rámenős, ám roppant ízléstelen könyvmarketing, az ügyes – és persze mérhetetlenül suta és egyszerűsítő – segédíró, aki nyilván összevágja, kerekíti a sportolónő mondatait. Vagy csak körmöli, fene tudja. Megannyi unalomig ismételt szexuális kalandot szed össze. Minden szexpartnere hosszan forgatja az úszónőt, és mindnek hatalmas a farka. Szepesi Nikolett repetitív őszinteségi rohamai egy idő után unalmasak, sírós szentimentalizmusa hiteltelen. Polgárpukkasztó kiszólásai olykor üdítően faramuciak. De egy idő után mindent elnyom az alkohol, a pénz, a tanga és a fasz szavak ismétlődése.
Aztán átbillenek: mégis jó, hogy valaki ilyen nyíltan megírta ezt. A kegyetlen edzői módszereket, a verést, az állóképesség-tréningek örömtelen világát és a kitöréseket. Még akkor is, ha sok ízléstelenséggel szembesül az olvasó. Akkor is, ha hülyének nézi a szerző. Akkor is, ha szánalmas moralizálás a vége (nem bántam meg, de ne csináljátok utánam, ti legyetek jó gyerekek).
De a kiszolgáltatottság leírása üt. Ezért olvastam végig. Libabőrös lettem a saját gyerekkoromtól. Nyolc-, kilenc- és tíz-egynéhány éves lányok kiszolgáltatott világában bármilyen útkeresés releváns. Nincs felmentés – az élsport világa ilyen. Miért ne lenne valaki szexmániás, ha így éli túl? Hát ennyi a tanulság.
Az emlékek elkopnak, a keménység, a hajtás, az úszás világa soha sehol többé nem ismétlődik. Mert ez egy belső, zárt, izolált világ – öntörvényű és öntörvényűen erkölcstelen. Kikerülni belőle igazi para: olyan fokú partra vetettség, amit sokan alig bírnak feldolgozni. Tabukba és szenvedélyekbe burkolózott, vagy épp meztelenre vetkőztetett hősök szelik a vizet. Más törvények, logika és pszichológia vonatkozik rájuk, a „kint” sokszor ismeretlen számukra. Hogy lehet másképp élni. Hogy nem feltétlenül kell hagyni a verést.
A sportsikerek mögött kemény munka áll – ezzel semmi meglepőt nem mond Szepesi Nikolett. Hogy a sportolónők nemcsak úsznak, de basznak és isznak is, ebben sincs semmi újdonság. Hogy ki hányszor, hogyan és mennyire – erről szerzőnknek külön közlendője van, könyvet ír róla, és sok pénzt kap érte. (Szereti a pénzt, vágyik a pénzre, hisz lakótelepi, kőbányai szegénységben nő fel.) Mindez nem különösebben érdekel. A könyv értéke számomra, hogy nyíltan és köntörfalazás nélkül tudósít az uszodai erőszak formáiról. Bottal verés, békaügetés, tapizás, szexuális utalások, zaklatás, puncikóstolgatás – íme, a színfalak mögötti díszítősor. Nem is emlékszem, hogy erről valaha bárki nyíltan beszélt volna. Olyan természetes ez ott, az edzések között, mint a reggeli kakaó hajnali fél ötkor, csobbanás előtt.
„A jövő itt van, és sose lesz vége. A jövő itt van, kezdjük újra. Sírva, nevetve, átbaszva, megbaszva.”
Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás. Ulpius-ház, 2013, 352 oldal, 3990 Ft
