Szexmániás, így éli túl – Szepesi Nikolett könyvéről

  • Kiss Noémi
  • 2013. június 4.

Élet + Mód

A sport testi és szexuális kiszolgáltatottság, ezer szállal kötődik az erőszakhoz és a libidóhoz. Az úszásról eddig így nem beszéltek, az biztos.

„Ez nem Bridget Jones naplója. Az fapináknak való.”

A recenzió írója nem elfogulatlan. Úszó volt, méghozzá ugyanott, a Kőér utcában. Csak éppen tíz évvel korábban, még Egerszegi Krisztina csapattársaként. Edzője a Cár (mi Uborkának hívtuk), vagyis Turi György válogatott vezetőedző. A gyúró meg a többi sportágvezető, e könyv negatív hősei egy ideig az ő életének is szereplői voltak. Az úszásról eddig így nem beszéltek, az biztos. Van ereje a témának, csábító, ügyesen felépített olvasmány, mely ezer lehetőséget tartogat(na). Nagyon is érdekelt, mit mond valaki erről egy bulvárkönyvben, a jó és csinos úszónő, olimpikon, aki nyíltan szeretné a sporttal járó erőszakot, a szexuális kiszolgáltatottságot és a saját, rámenős, szublimált vágyait, a kemény edzéseket és a sportolótivornyákat megírni.

false

Aztán a meglepetés: ezt a könyvet bármelyik magyar olimpikon megírhatta volna. Minden igaz, amit az uszodák világáról ír, ebben biztos vagyok, tudom. Hiába fenyegetőznek perrel, hiába vizsgálódik ma bőszen az Úszószövetség. A sport testi és szexuális kiszolgáltatottság, ezer szállal kötődik az erőszakhoz és a libidóhoz. Erről sokan beszámolhatnának. Persze botrány, hogy egy gnóm masszőr hogyan él vissza a helyzetével. Mi hajtja az uszodába, miért megy oda dolgozni? Hogy fiatalkorú lányokat simogasson a gyúrópadon, állítja a könyv. Akiknek erről hallgatni kell. Erről beszélni botránykő, tabusértés – pedig a nyílt beszéd több mint kívánatos volna.

Csak az a körítés, az ne lenne. A rámenős, ám roppant ízléstelen könyvmarketing, az ügyes – és persze mérhetetlenül suta és egyszerűsítő – segédíró, aki nyilván összevágja, kerekíti a sportolónő mondatait. Vagy csak körmöli, fene tudja. Megannyi unalomig ismételt szexuális kalandot szed össze. Minden szexpartnere hosszan forgatja az úszónőt, és mindnek hatalmas a farka. Szepesi Nikolett repetitív őszinteségi rohamai egy idő után unalmasak, sírós szentimentalizmusa hiteltelen. Polgárpukkasztó kiszólásai olykor üdítően faramuciak. De egy idő után mindent elnyom az alkohol, a pénz, a tanga és a fasz szavak ismétlődése.

Aztán átbillenek: mégis jó, hogy valaki ilyen nyíltan megírta ezt. A kegyetlen edzői módszereket, a verést, az állóképesség-tréningek örömtelen világát és a kitöréseket. Még akkor is, ha sok ízléstelenséggel szembesül az olvasó. Akkor is, ha hülyének nézi a szerző. Akkor is, ha szánalmas moralizálás a vége (nem bántam meg, de ne csináljátok utánam, ti legyetek jó gyerekek).

De a kiszolgáltatottság leírása üt. Ezért olvastam végig. Libabőrös lettem a saját gyerekkoromtól. Nyolc-, kilenc- és tíz-egynéhány éves lányok kiszolgáltatott világában bármilyen útkeresés releváns. Nincs felmentés – az élsport világa ilyen. Miért ne lenne valaki szexmániás, ha így éli túl? Hát ennyi a tanulság.

Az emlékek elkopnak, a keménység, a hajtás, az úszás világa soha sehol többé nem ismétlődik. Mert ez egy belső, zárt, izolált világ – öntörvényű és öntörvényűen erkölcstelen. Kikerülni belőle igazi para: olyan fokú partra vetettség, amit sokan alig bírnak feldolgozni. Tabukba és szenvedélyekbe burkolózott, vagy épp meztelenre vetkőztetett hősök szelik a vizet. Más törvények, logika és pszichológia vonatkozik rájuk, a „kint” sokszor ismeretlen számukra. Hogy lehet másképp élni. Hogy nem feltétlenül kell hagyni a verést.

A sportsikerek mögött kemény munka áll – ezzel semmi meglepőt nem mond Szepesi Nikolett. Hogy a sportolónők nemcsak úsznak, de basznak és isznak is, ebben sincs semmi újdonság. Hogy ki hányszor, hogyan és mennyire – erről szerzőnknek külön közlendője van, könyvet ír róla, és sok pénzt kap érte. (Szereti a pénzt, vágyik a pénzre, hisz lakótelepi, kőbányai szegénységben nő fel.) Mindez nem különösebben érdekel. A könyv értéke számomra, hogy nyíltan és köntörfalazás nélkül tudósít az uszodai erőszak formáiról. Bottal verés, békaügetés, tapizás, szexuális utalások, zaklatás, puncikóstolgatás – íme, a színfalak mögötti díszítősor. Nem is emlékszem, hogy erről valaha bárki nyíltan beszélt volna. Olyan természetes ez ott, az edzések között, mint a reggeli kakaó hajnali fél ötkor, csobbanás előtt.

„A jövő itt van, és sose lesz vége. A jövő itt van, kezdjük újra. Sírva, nevetve, átbaszva, megbaszva.”

 

Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás. Ulpius-ház, 2013, 352 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.