Nem mennék olyan messzire – amit régen, többen követelnek –, hogy alapos IQ-vizsgálat előzzön meg minden politikai szerepvállalást, hogy azért bizonyos szinten fölül ne hangozhassanak el bizonyos szint feletti butaságok. Csak arra emlékeztetnék, hogy minden jól működő, modern nagyvállalat gondoskodik (jobb helyeken) dolgozói testi és lelki karbantartásáról, jólétéről, esetleg egyenesen szellemi és fizikai fejlesztéséről – hasonlóképpen az államtól is elvárható lenne, hogy például az ő legfontosabb kiszolgálóira, a minisztériumok felső és középvezetőire fokozottan figyeljen oda, és ha baljós jeleket lát, azonnal segítsen rajtuk. Pihenéssel, szabadsággal, esetleg egyenesen terápiával.
Érdemes persze különbséget tennünk közönséges (és gyakran igen szórakoztató) futóbolondok és a nyomás alatt összeroskadó emberek között. Dux László felsőoktatásért felelős leköszönt államtitkár-helyettes például teljesen igazi doktor, látott már felsőoktatási intézményt belülről, nyilván semmi baj az intelligenciájával sem – mégis olyanokat mond, hogy „a közgazdászképzésben megtanítják a diákokat az adóelkerülési technikára”, és ez bizony kiborítja nemcsak a közgazdászokat és közgazdászhallgatókat, hanem, mit szépítsük, bármely kicsit is gondolkodó embert. Dr. Dux, hangozhatna a visszavágás, meg abból él, hogy szerencsétlenebb embertársai betegek; vagy elgondolkodhatnánk azon, mennyi tudás mi minden rosszra használható; indulatosabbak egyszerűen a ló valamely hagyományos részével hoznák kapcsolatba a doktor urat.
Pedig dr. Dux nem futóbolond, bizonyára jó okkal került arra a magas posztra, amelyről nemrégen leköszönt; nem, őt elhasználta a hivatal és az élet, összeroppant a feladatok és a felelősség súlya alatt – segítségre volna szüksége. Márpedig ezt a támaszt a minisztériumok nyilvánvalóan nem nyújtják dolgozóiknak. Ezért, hogy munkatársak tömegével tűnnek föl nettó eszementnek, dühöngő őrültnek vagy csöndes mániákusnak. Hiába, no, nagy a nyomás, dübörög a törvénygyár, közben biztosítani kellene a normális működést, mindenki pénzre vár, és a nép szerető megbecsülése is várat magára. Különösen súlyosak lehetnek a mentális problémák éppen az oktatási államtitkárságon, holott a tisztviselők kiválasztásában nyilván nem volt szempont a szellemi teljesítőképesség törékenysége, vagy egyenesen megroggyant mivolta.
De a napokban még legalább egy eklatáns példáját láthattuk az apparátus sanyarú szellemi állapotának. Minthogy ez a poszt is csak első változat, a részletesebb elemzést későbbre (vagy talán inkább sohanapjára) halasztom. Elég legyen itt annyi, hogy a hvg.hu tudósítása szerint az „Élő Könyvtár kezdeményezés” „lényege, hogy a könyvtár könyvek helyett hátrányos helyzetű vagy nem megbecsült csoportok képviselőit tömöríti magába, például romákat, fogyatékosokat, szőke nőket vagy BKV-ellenőröket, akik önként csatlakoznak a programhoz”. Jó, ez nem szó szerint így szerepel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által közösen jegyzett ifjúságpolitikai koncepcióban, de ami ott van (ha csak a 91 oldalból ezt a kis részletet nézzük is), így is elég súlyos.
Nem helyes, hogy a túlhajszoltság, a nyomás, a stressz jelei így, nyilvánosan mutatkoznak meg. Türelmes és gondos pszichiáterekre volna szükség – nekünk, állampolgároknak pedig empátiára és megértésre kellene törekednünk.
