A miniszteriális tisztviselők mentális állapotáról

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 25.

Első változat

Nem mennék olyan messzire – amit régen, többen követelnek –, hogy alapos IQ-vizsgálat előzzön meg minden politikai szerepvállalást, hogy azért bizonyos szinten fölül ne hangozhassanak el bizonyos szint feletti butaságok. Csak arra emlékeztetnék, hogy minden jól működő, modern nagyvállalat gondoskodik (jobb helyeken) dolgozói testi és lelki karbantartásáról, jólétéről, esetleg egyenesen szellemi és fizikai fejlesztéséről – hasonlóképpen az államtól is elvárható lenne, hogy például az ő legfontosabb kiszolgálóira, a minisztériumok felső és középvezetőire fokozottan figyeljen oda, és ha baljós jeleket lát, azonnal segítsen rajtuk. Pihenéssel, szabadsággal, esetleg egyenesen terápiával.

Érdemes persze különbséget tennünk közönséges (és gyakran igen szórakoztató) futóbolondok és a nyomás alatt összeroskadó emberek között. Dux László felsőoktatásért felelős leköszönt államtitkár-helyettes például teljesen igazi doktor, látott már felsőoktatási intézményt belülről, nyilván semmi baj az intelligenciájával sem – mégis olyanokat mond, hogy „a közgazdászképzésben megtanítják a diákokat az adóelkerülési technikára”, és ez bizony kiborítja nemcsak a közgazdászokat és közgazdászhallgatókat, hanem, mit szépítsük, bármely kicsit is gondolkodó embert. Dr. Dux, hangozhatna a visszavágás, meg abból él, hogy szerencsétlenebb embertársai betegek; vagy elgondolkodhatnánk azon, mennyi tudás mi minden rosszra használható; indulatosabbak egyszerűen a ló valamely hagyományos részével hoznák kapcsolatba a doktor urat.

Pedig dr. Dux nem futóbolond, bizonyára jó okkal került arra a magas posztra, amelyről nemrégen leköszönt; nem, őt elhasználta a hivatal és az élet, összeroppant a feladatok és a felelősség súlya alatt – segítségre volna szüksége. Márpedig ezt a támaszt a minisztériumok nyilvánvalóan nem nyújtják dolgozóiknak. Ezért, hogy munkatársak tömegével tűnnek föl nettó eszementnek, dühöngő őrültnek vagy csöndes mániákusnak. Hiába, no, nagy a nyomás, dübörög a törvénygyár, közben biztosítani kellene a normális működést, mindenki pénzre vár, és a nép szerető megbecsülése is várat magára. Különösen súlyosak lehetnek a mentális problémák éppen az oktatási államtitkárságon, holott a tisztviselők kiválasztásában nyilván nem volt szempont a szellemi teljesítőképesség törékenysége, vagy egyenesen megroggyant mivolta.

De a napokban még legalább egy eklatáns példáját láthattuk az apparátus sanyarú szellemi állapotának. Minthogy ez a poszt is csak első változat, a részletesebb elemzést későbbre (vagy talán inkább sohanapjára) halasztom. Elég legyen itt annyi, hogy a hvg.hu tudósítása szerint az „Élő Könyvtár kezdeményezés” „lényege, hogy a könyvtár könyvek helyett hátrányos helyzetű vagy nem megbecsült csoportok képviselőit tömöríti magába, például romákat, fogyatékosokat, szőke nőket vagy BKV-ellenőröket, akik önként csatlakoznak a programhoz”. Jó, ez nem szó szerint így szerepel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által közösen jegyzett ifjúságpolitikai koncepcióban, de ami ott van (ha csak a 91 oldalból ezt a kis részletet nézzük is), így is elég súlyos.

Nem helyes, hogy a túlhajszoltság, a nyomás, a stressz jelei így, nyilvánosan mutatkoznak meg. Türelmes és gondos pszichiáterekre volna szükség – nekünk, állampolgároknak pedig empátiára és megértésre kellene törekednünk.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.