A nevetés hatalma

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 28.

Első változat

Ezt most tényleg nem értem.

Mondott a miniszterelnök Tusnádfürdőn egy beszédet, sok – khm, mondjuk így – vitatható megállapítással, értékeléssel és felszólítással. Még el sem hangzott a beszéd, már harsány kacagás zengett végig az interneten, blogok, hírportálok, közösségi oldalak visszhangoztak egyes szavak, félmondatok, beszédrészletek kíméletlen kinevetésétől. Nem mintha olyan különösen emlékezetes, megrázó, nagy jelentőségű beszéd lett volna – hanem mert úgy látszik (és ezt ideje a média kutatóinak észrevenniük): így működik az internetes kommunikáció. A nagy hülyeségeket – vagy legyünk (szokás szerint) megengedők: a hülyeségnek látszó dolgokat – kíméletlenül és azonnal gúny tárgyává teszik publicisták, elemzők, szeriőz újságírók, névtelen bloggerek és a közösségi térben felbukkanó még névtelenebb magánemberek egyaránt.

Ha úgy tetszik: folyamatos karneváli állapot ez, ahol nincs (vagy kevés) a tekintély, ahol a kifordítás, a kinevetés, a mulatság és a gonoszkodás a természetes.

Azt is hozzátenném, hogy a gúny céltáblájául leginkább a pátosz, a nagy mellény, a súlyos igazságok komor kimondása, meg persze a pöffeszkedés, a túlméretezett egó, a tévedhetetlenség hite a legalkalmasabb. Szinte kihívja – és persze nemcsak az internet közegében, hanem mindig is, évezredek óta – a kérdőjelek finom vagy vaskos odarajzolását, a szarkazmust, az iróniát, s mindenféle felforgatást. Sokkal nehezebb – ha nem egyenesen lehetetlen – a humort vagy az értékbizonytalanságot kikezdeni. Nem emlékszem, hogy például Karinthy vállalkozott volna ironikus szerzők parodizálására.

Mármost ehhez képest a politikai szféra prominensei nekiállnak komor és körmönfont szavakkal szétcincálni – például – ezt a beszédet. Egyes állítások igazságát vonják kétségbe, számon kérik a logikát, hiányokra figyelmeztetnek, és rettentően komolyan veszik az ellenfelet (tárgyukat) is, magukat is. Sorra szólalnak meg a pártok képviselői, és rendkívül zordul ostorozzák a miniszterelnököt. Mintha semmi kapcsolat nem is volna az ő szövegeik és azon hahota között, amit a sajtó, az internet (és, feltételezem, a kávéházak, kocsmák, gőzfürdők és piacok) közönsége hallat. Pedig nagyjából ugyanaz a véleményük. Csak a modalitás, a tárgyhoz fűződő viszony és a saját szerep felfogása az, ami hihetetlenül különbözik.

És ez nagyon régóta így van, nem számítva néhány bunkó és humortalan beszólást, amelyet néhány politikai mellékszereplő megenged magának. Aki a politikacsinálás közelébe keveredik, mintha teljesen elszakadna a normális (s ezen belül: a manapság egyre elterjedtebb internetes) kommunikáció sajátosságaitól. Nem mernek kinevetni, gúnyolódni, csúfolódni. Holott azt fejtegetni szomorú képpel, hogy mely számokban téved a miniszterelnök, vagy hogy miért nincs ez meg az a kijelentése kellően alátámasztva – reménytelen, mérhetetlenül unalmas és hatástalan vállalkozás. Nem értem: ha ennyire adja magát ez a patetikus, nagyotmondó, felfújt és modoros figura (és szöveg) arra, hogy kiröhögjék, s ha ennyien kapásból (és szellemesen) meg is teszik ezt – miért nem okul a hivatásos politikusok világa? Így maguk is nagyon hamar nevetés tárgyaivá válnak. Megérdemlik.

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”