A nevetés hatalma

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 28.

Első változat

Ezt most tényleg nem értem.

Mondott a miniszterelnök Tusnádfürdőn egy beszédet, sok – khm, mondjuk így – vitatható megállapítással, értékeléssel és felszólítással. Még el sem hangzott a beszéd, már harsány kacagás zengett végig az interneten, blogok, hírportálok, közösségi oldalak visszhangoztak egyes szavak, félmondatok, beszédrészletek kíméletlen kinevetésétől. Nem mintha olyan különösen emlékezetes, megrázó, nagy jelentőségű beszéd lett volna – hanem mert úgy látszik (és ezt ideje a média kutatóinak észrevenniük): így működik az internetes kommunikáció. A nagy hülyeségeket – vagy legyünk (szokás szerint) megengedők: a hülyeségnek látszó dolgokat – kíméletlenül és azonnal gúny tárgyává teszik publicisták, elemzők, szeriőz újságírók, névtelen bloggerek és a közösségi térben felbukkanó még névtelenebb magánemberek egyaránt.

Ha úgy tetszik: folyamatos karneváli állapot ez, ahol nincs (vagy kevés) a tekintély, ahol a kifordítás, a kinevetés, a mulatság és a gonoszkodás a természetes.

Azt is hozzátenném, hogy a gúny céltáblájául leginkább a pátosz, a nagy mellény, a súlyos igazságok komor kimondása, meg persze a pöffeszkedés, a túlméretezett egó, a tévedhetetlenség hite a legalkalmasabb. Szinte kihívja – és persze nemcsak az internet közegében, hanem mindig is, évezredek óta – a kérdőjelek finom vagy vaskos odarajzolását, a szarkazmust, az iróniát, s mindenféle felforgatást. Sokkal nehezebb – ha nem egyenesen lehetetlen – a humort vagy az értékbizonytalanságot kikezdeni. Nem emlékszem, hogy például Karinthy vállalkozott volna ironikus szerzők parodizálására.

Mármost ehhez képest a politikai szféra prominensei nekiállnak komor és körmönfont szavakkal szétcincálni – például – ezt a beszédet. Egyes állítások igazságát vonják kétségbe, számon kérik a logikát, hiányokra figyelmeztetnek, és rettentően komolyan veszik az ellenfelet (tárgyukat) is, magukat is. Sorra szólalnak meg a pártok képviselői, és rendkívül zordul ostorozzák a miniszterelnököt. Mintha semmi kapcsolat nem is volna az ő szövegeik és azon hahota között, amit a sajtó, az internet (és, feltételezem, a kávéházak, kocsmák, gőzfürdők és piacok) közönsége hallat. Pedig nagyjából ugyanaz a véleményük. Csak a modalitás, a tárgyhoz fűződő viszony és a saját szerep felfogása az, ami hihetetlenül különbözik.

És ez nagyon régóta így van, nem számítva néhány bunkó és humortalan beszólást, amelyet néhány politikai mellékszereplő megenged magának. Aki a politikacsinálás közelébe keveredik, mintha teljesen elszakadna a normális (s ezen belül: a manapság egyre elterjedtebb internetes) kommunikáció sajátosságaitól. Nem mernek kinevetni, gúnyolódni, csúfolódni. Holott azt fejtegetni szomorú képpel, hogy mely számokban téved a miniszterelnök, vagy hogy miért nincs ez meg az a kijelentése kellően alátámasztva – reménytelen, mérhetetlenül unalmas és hatástalan vállalkozás. Nem értem: ha ennyire adja magát ez a patetikus, nagyotmondó, felfújt és modoros figura (és szöveg) arra, hogy kiröhögjék, s ha ennyien kapásból (és szellemesen) meg is teszik ezt – miért nem okul a hivatásos politikusok világa? Így maguk is nagyon hamar nevetés tárgyaivá válnak. Megérdemlik.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.