Árucikk

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 11.

Első változat

Schiffer András egy Facebook-bejegyzéssel akar pontot tenni a nagy vitát kiváltott ATV-beli interjú végére. De egy paca lett belőle.

Az elhíresült ATV-beli beszélgetés után – amire most nem térek ki, arra sem, hogy kinek (miben) volt igaza, rengetegen írtak róla azóta (itt meg itt) –, Schiffer András úgy érezhette, ezt az egész ügyet valami hatásos, nagyszabású, szívhez szóló és idézhető mondattal kellene lezárni. Ezt írta ki csütörtök délelőtt az ő nevét viselő (nem személyes) Facebook-profiljára:

Az én érzékenységemet az sérti, ha bárki politikai árucikként használja a közös magyar múltat.

Öblögetés, puffogtatás.

Olyan ez, mint amikor a túlsúlyos, kifényesedett képű magyarnóta-énekes nekifeszül, tokája megremeg, villogó ingén a gombok veszedelmesen megfeszülnek, és az Akácos út utolsó sorát végeérhetetlen vibrátókkal recegteti.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ha Schiffer úgy gondolja, hogy nem szabad belemenni a szimbolikus politizálásba (amivel – hasonló okokból, mint Révész Sándor – nem értek egyet), akkor talán neki magának kellene először felhagyni azzal. Hiszen amit mond, nem más, mint szimbolikus politizálás: elkülöníti azokat, akiket a „politikai árucikkek” „használata” jellemez, és őt magát (meg, gondolom, akiket a szavazóinak remél); az utóbbiak „érzékenyek” „a közös magyar múlt” dolgaira, míg az előbbieknek ez pusztán használati értékkel bír. Kialakítja a (bizony, szimbolikus) szembenállást, ahol aligha kétséges, hogy ki áll jó helyen.

Ráadásul ez még hülyeség is. Nem, nem azt mondom, hogy szándékosan, átgondoltan beszél efféle bombasztikus ostobaságokat a párttárselnök, nyilván csak úgy jött neki. Annál rosszabb. Érdemes kicsit szétszedni.

A poszt szerzője feltételezi, hogy van valami „közös magyar múlt”. Hm. Hát – sokféle magyar múlt van, csekély eséllyel vannak közös részei, ez közhely. Sokan sokfélét gondolnak róla, meggyőződések szöges ellentétben állnak egymással, nem vennék rá mérget, hogy ilyen nonsalansszal lehet rá hivatkozni. De jó, legyen – mit csinálnak vele? Használják. Ez önmagában valami rendkívüli negatívumot sugall: ahelyett, hogy tisztelnék, rajonganának érte, de legalább elfogadnák. Hasznot húznak belőle, kihasználják. Ráadásul – „árucikként”. Borzasztó. Ahol áru van, ott csúnya piac, adás és vétel, közvetítők és haszon, csupa gyanús és szennyes dolog. „Árucikként használni” valamit pedig nyilván azt jelenti, hogy pénz (pfuj, pfuj!) származik belőle, kufárkodás, uzsora, élvhajhász, zsugori üzletelgetés.

De… mi van? Van ennek értelme? Miféle metafora ez? Adják-veszik a múltat? Hogyan? Kik? Érti ezt valaki?

Nem, ezt érteni nemigen lehet, csak érezni: hogy valami szent és egységes dologból földhözragadt és szétaprózott dolog válik, és ez sérti a megszólalót. De hát vegyük észre, hogy ez csak rossz és üres szöveg: nagyhangú és szentimentális ostobaság, ami megpróbál az érzelmeinkre hatni, hogy elpityeredjünk, micsoda nagy hazafiak vagyunk mi, milyen érzékenyek és hagyományőrzők, akik mindenféle hívságos praktikákon átlátunk. Mondom: öblögetés, sírva vigadás.

Nem Schiffer a célpontom. Ebbe van beleragadva az egész magyar politika. A racionális, tiszta, ellenőrizhető beszéd helyett remegő hangú, meghatott szólamok, pöffeszkedő retorika mindenhonnan. Hogy Orbán és csapata így veri nemzetiszín habosra a rossz szagú és kétes eredetű anyagot, azt már megszokhattuk – de Mesterházy és Gyurcsány (alkalmanként még Bajnai is) hasonló olcsó szólamokkal etette közönségét, és lám, a választások elmúltak, de Schiffer is ilyesmivel áll elő.

Ebből volt baromira elég. Ebből is.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.