Árucikk

  • Kálmán C. György
  • 2014. április 11.

Első változat

Schiffer András egy Facebook-bejegyzéssel akar pontot tenni a nagy vitát kiváltott ATV-beli interjú végére. De egy paca lett belőle.

Az elhíresült ATV-beli beszélgetés után – amire most nem térek ki, arra sem, hogy kinek (miben) volt igaza, rengetegen írtak róla azóta (itt meg itt) –, Schiffer András úgy érezhette, ezt az egész ügyet valami hatásos, nagyszabású, szívhez szóló és idézhető mondattal kellene lezárni. Ezt írta ki csütörtök délelőtt az ő nevét viselő (nem személyes) Facebook-profiljára:

Az én érzékenységemet az sérti, ha bárki politikai árucikként használja a közös magyar múltat.

Öblögetés, puffogtatás.

Olyan ez, mint amikor a túlsúlyos, kifényesedett képű magyarnóta-énekes nekifeszül, tokája megremeg, villogó ingén a gombok veszedelmesen megfeszülnek, és az Akácos út utolsó sorát végeérhetetlen vibrátókkal recegteti.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ha Schiffer úgy gondolja, hogy nem szabad belemenni a szimbolikus politizálásba (amivel – hasonló okokból, mint Révész Sándor – nem értek egyet), akkor talán neki magának kellene először felhagyni azzal. Hiszen amit mond, nem más, mint szimbolikus politizálás: elkülöníti azokat, akiket a „politikai árucikkek” „használata” jellemez, és őt magát (meg, gondolom, akiket a szavazóinak remél); az utóbbiak „érzékenyek” „a közös magyar múlt” dolgaira, míg az előbbieknek ez pusztán használati értékkel bír. Kialakítja a (bizony, szimbolikus) szembenállást, ahol aligha kétséges, hogy ki áll jó helyen.

Ráadásul ez még hülyeség is. Nem, nem azt mondom, hogy szándékosan, átgondoltan beszél efféle bombasztikus ostobaságokat a párttárselnök, nyilván csak úgy jött neki. Annál rosszabb. Érdemes kicsit szétszedni.

A poszt szerzője feltételezi, hogy van valami „közös magyar múlt”. Hm. Hát – sokféle magyar múlt van, csekély eséllyel vannak közös részei, ez közhely. Sokan sokfélét gondolnak róla, meggyőződések szöges ellentétben állnak egymással, nem vennék rá mérget, hogy ilyen nonsalansszal lehet rá hivatkozni. De jó, legyen – mit csinálnak vele? Használják. Ez önmagában valami rendkívüli negatívumot sugall: ahelyett, hogy tisztelnék, rajonganának érte, de legalább elfogadnák. Hasznot húznak belőle, kihasználják. Ráadásul – „árucikként”. Borzasztó. Ahol áru van, ott csúnya piac, adás és vétel, közvetítők és haszon, csupa gyanús és szennyes dolog. „Árucikként használni” valamit pedig nyilván azt jelenti, hogy pénz (pfuj, pfuj!) származik belőle, kufárkodás, uzsora, élvhajhász, zsugori üzletelgetés.

De… mi van? Van ennek értelme? Miféle metafora ez? Adják-veszik a múltat? Hogyan? Kik? Érti ezt valaki?

Nem, ezt érteni nemigen lehet, csak érezni: hogy valami szent és egységes dologból földhözragadt és szétaprózott dolog válik, és ez sérti a megszólalót. De hát vegyük észre, hogy ez csak rossz és üres szöveg: nagyhangú és szentimentális ostobaság, ami megpróbál az érzelmeinkre hatni, hogy elpityeredjünk, micsoda nagy hazafiak vagyunk mi, milyen érzékenyek és hagyományőrzők, akik mindenféle hívságos praktikákon átlátunk. Mondom: öblögetés, sírva vigadás.

Nem Schiffer a célpontom. Ebbe van beleragadva az egész magyar politika. A racionális, tiszta, ellenőrizhető beszéd helyett remegő hangú, meghatott szólamok, pöffeszkedő retorika mindenhonnan. Hogy Orbán és csapata így veri nemzetiszín habosra a rossz szagú és kétes eredetű anyagot, azt már megszokhattuk – de Mesterházy és Gyurcsány (alkalmanként még Bajnai is) hasonló olcsó szólamokkal etette közönségét, és lám, a választások elmúltak, de Schiffer is ilyesmivel áll elő.

Ebből volt baromira elég. Ebből is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.