Az Akadémia mint a finanszírozás mintája

  • Kálmán C. György
  • 2012. november 6.

Első változat

Balog miniszternek téves elképzelései vannak az MTA működéséről – de ennek mintájára szabná a kultúra finanszírozását.

Nehéz azt mindig pontosan megmondani, hogy bölcs és jó kormányunkban melyik terület melyik tárcához tartozik – alapesetben persze Navracsicshoz (IKM), hacsak nem személyesen a miniszterelnök dönt a legfontosabb ügyekben, de biztosan vannak kivételek is. Lehet, hogy a tudomány most éppen Balog Zoltán (Emberi Erőforrások Minisztériuma) reszortja, de hogy a művelődés, kultúra, művészetek nagyobb része (még) hozzá tartozik, az valószínűnek látszik.

Mindenesetre Balog miniszter nagyívű tervvel állt elő a kultúra finanszírozásának racionalizálásával kapcsolatban, s eközben ejtett néhány szót a tudomány irányításáról is. Nálam vérmesebb és elvakultabb (ellenségesebb, destruktívabb, külföldi médiákra kacsingató, esetleg egyenesen az ő zsoldjukban álló) olvasók nyilván azt mondják majd, hogy a gyakorló antiszemita és önjelölt próféta alapította Magyar Művészeti Akadémia sem összetételénél, sem jogállásánál, sem apparátusánál fogva nem alkalmas a művészetekre szánt állami pénzek fölötti diszponálásra. Kifogásolják majd, hogy a kultúra jobboldali kisajátításának nem első, de talán legsúlyosabb lépését készül meglépni a kormány; felvetik majd, hogy így zűrzavaros döntéshozatali helyzet jön létre, s a lassan kiépült intézmények és mechanizmusok mind a szemétdombra kerülnek; továbbá álságosnak találják majd azt a feltételezést, hogy ha a „konzervatív” „jobboldalhoz” közel álló grémium osztja a pénzt, akkor bárkinek bármennyivel több jutna (leszámítva persze azokat, akiket bölcs és jó kormányunk amúgy is szeret).

Ilyeneket én nem mondok.

Csak egyetlen, talán mellékes mozzanatra figyelmeztetnék. Úgy tetszik, a kultúráért (is) felelős miniszter nincs egészen tisztában azzal, hogyan működik a tudomány állami támogatása. Úgy hiszi ugyanis, hogy az MTA (mint – majdan – a MMA) megkapja „az összes támogatást”, ami a tudománynak jár, és azt az MTA osztja el.

Rosszul tudja.

Sajnálatos, hogy a jelek szerint a miniszternek teljesen téves elképzelései vannak arról a testületről, amelynek mintájára egy másik testületet formálni akar. A tudományt részben valóban az Akadémia finanszírozza, de az egyetemeken zajló kutatásokat már sokkal kevésbé, nem is szólva az iparhoz közelebb álló tudományos kutatóhelyekről, amelyek vállalatoktól, olykor (más) minisztériumoktól, európai pályázatoktól, és főleg: az OTKA-tól kapnak kisebb-nagyobb pénzeket; a finanszírozás rendkívül színes, sokféle, egymástól független, állami és magánszektorból, magyar, európai és világszervezetektől (és részben persze az Akadémiától) származó forrásokból áll. És addig jó, amíg így van – ha ehelyett volna egyetlen nagy szervezet, amelytől a döntés függene, az valamennyi kutató rémálma volna. Balog olyan mintára szabná az általa elképzelt szervezetet, ami nem létezik. (Vagy csak az ő tévképzeteiben.)

Abban viszont jól tájékozott a miniszter, hogy az MTA akadémikusai valóban elég rendes fizetést kapnak, teljesítményüktől függetlenül, pusztán már megszerzett címüknek köszönhetően. Azt szeretné, ha a Magyar Művészeti Akadémia tagjai is efféle juttatásban részesülnének. Nemes elképzelés, szociális érzékenységgel átitatott gesztus – és ezzel tulajdonképpen be is fejeződhetne a nagy munka. Aki méltó rá, akit az Akadémia befogad, az éljen jól, biztonságban, boldogan, s ha marad egy kis ideje, döntsön a kérincsélő, éhenkórász, úgyse-lesz-tag művészek pénzéről. Már ha marad ilyen egyáltalán.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.