Elfogadták hát – mint az várható volt - a visszataszító, felháborító, ocsmány egyháztörvényt. Nem fogom itt és most elemezni, csak egyetlen lényegtelen, de nagyon jellemző mozzanatot emelek ki. Tudom, tudom – hajszál a szarosbödönben, nem éppen ettől megy el az étvágyunk, de mégis.
A törvény III. részének 14. § (4) bekezdése szerint a Parlament illetékes bizottsága bizonyos meghatározott „feltételek fennállásáról … a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását kéri”.
Minden tiszteletem az MTA elnökének (aki munkaadóm is), nem vitatom el tőle, hogy az atomfizikához (és még nyilván számos tudományterülethez) kiválóan ért, és főleg – elsősorban – a magyar tudományos élet egyik (ha nem a) legfőbb irányítója; de hát miért tudna bármi érdemlegeset mondani (akár ő, akár a mindenkori elnök) a vallásokról vagy az egyházakról? Nem ez a dolga. Olyan feladatot sóz a nyakába a törvény, amire nincs (nem is lehet) felkészülve. Nem tudom, mi a megalázóbb – ha ezt a törvény megalkotói tisztázták előre az Akadémiával, vagy ha nem.
Egyáltalán: a hatalom (nemcsak a mostani – huszonegy éve mindegyik) egyszerre úgy bánik az Akadémiával, mintha a kapcarongya lenne, és úgy, mintha érinthetetlen, szent, magasztos testület volna. Hol egyszerűen afféle kormányzati háttérintézményként használja, amelynek hipp-hopp teljesítenie kell mindenféle kormányzati megbízásokat, választ adni a felsőbb körökből érkező kérdésekre. Hol meg olyan tisztelettel közeledik a tudós testülethez, mintha az nem is emberekből, hanem valamiféle felsőbbrendű lényekből (és egytől egyig hatalmas tudású, erkölcsileg is makulátlan teremtményekből) állna, akikkel már csak egy légtérben mutatkozni is mérhetetlen dicsőség volna. (És persze a tudós urak és hölgyek is végtelenül meg vannak tisztelve, ha nagyhatalmú politikust tudhatnak a körükben. A kölcsönös és páros élvezet garantált.)
Ezúttal azt a funkciót szánja a törvényhozó az Akadémiának, hogy legyen közalkalmazottak bármikor szabadon felhasználható kis éceszgéber-csapata, amire, ha kell, bármikor rá lehet kenni, hogy ez vagy az az egyház miért nem lehet mégis egyház – az akadémiai állásfoglalás (ha úgy alakul) fegyver lehet az egyházak elismerését kézben tartó parlamenti bizottság kezében. Persze nyilván nem az elnök egyszemélyben alakítja majd ki az állásfoglalást – elvileg lehetnek (bár nem szükségképpen vannak – és, tudjuk, pár napja kettővel kevesebben) olyanok az Akadémiához tartozó kutatók között, akik értenek a vallásokhoz, egyházakhoz; de hát akkor miért nem fordul a Parlament egyenesen az ilyen tudósokhoz, akik nem is feltétlenül az Akadémián, hanem például az egyetemeken (vagy egyházi szellemi központokban) dolgoznak? Nem, nem tehetik; a cél éppen az, hogy a pitiáner hatalmi játszmákba, így a vallások megregulázásába is belekeverjék az Akadémiát és személyesen annak elnökét.
