Már megint ugyanaz

  • Kálmán C. György
  • 2012. július 19.

Első változat

Nincs, aki megálljt parancsoljon: az fog történni, hogy a Médiatanács elkezd „tartalmi" kérdésekben döntést hozni, esze ágában sem lesz végrehajtani az ítéletet; innen azután lesz újabb per (fellebbezésekkel!), újabb döntések születnek, ítéletek, azok kétségbe vonása…

Azok után, ami tegnap történt, nem is volna más teendőm, mint szépen idemásolni a legutóbbi blogomat, tessenek újra elolvasni, nem erőltetem meg magam.

Mert – ismét – ítéletet hozott egy bíróság (a Fővárosi Ítélőtábla), amelyben elmarasztalta a Médiatanácsot, és a Klubrádiónak adott igazat; mire föl a Médiatanács diadalittas nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint ők győztek, mindenben nekik van igazuk, jól megjárta a gonosz, áskálódó Klubrádió.

Na jól van, Médiatanács, leülhetsz, ezt már hallottuk, unatkozunk.

Meg kell hagyni, az Orbán-kormány elhozta nekünk a nyugodt, biztonságos, kiszámítható világot. Amin tegnap dühöngtünk – azon holnap is őrjönghetünk. A hatalom reakciói előre láthatóak, az eszement nyilatkozatok, elvi intézkedések és gyakorlati lépések már-már mechanikusan ismétlődnek. Pontosan tudhatjuk, mire, ki hogyan fog reagálni (lám, Wachsler építésügyi főfelelős válaszát is milyen pontosan megjósoltam, s ez a legkevésbé sem önfényezés, inkább a hatalom fantáziátlanságának szomorú tüköre).

Minden olajozottan működik tehát, hacsak arra nem gondolunk, hogy a jeles filozófus, Henri Bergson szerint a nevetés (egyik) forrása éppen a gépies ismétlődés: ha mindig, minden ugyanúgy történik, az nem csak az állandóság megnyugtató érzésével, hanem az ellenállhatatlan mulatságosság ingerével is kecsegtet. Mi tagadás, a Médiatanács kezd nagyon viccessé válni.

De mégsem (csak) vicces dolgok ezek. Ne úgy fogjuk fel ezeket a hivatalos nyilatkozatokat, hogy ezek nem egyebek, mint a nagyközönségnek szóló porhintések (azok számára tudniillik, akik csak a kormányközeli tévékből, rádióból, újságokból tájékozódnak), és több is, mint nettó hülyeség. A hivatalosság ugyanis ekként teremt módot arra, hogy továbbra is megszabja, eldöntse, kinyilvánítsa és (el)utasítsa mindazt, amit csak akar. Ennek révén továbbra is azt játssza, hogy nyeregben (hatalmi pozícióban) van, ekként is cselekszik – és nincs, aki ennek ellenállna. Nincs, aki megálljt parancsoljon: az fog történni, hogy a Médiatanács elkezd „tartalmi" kérdésekben döntést hozni, esze ágában sem lesz végrehajtani az ítéletet; innen azután lesz újabb per (fellebbezésekkel!), újabb döntések születnek, ítéletek, azok kétségbevonása… És így tovább. Nagyon is kidolgozott, megfontolt lépések ezek – csak a felszínen látszanak bárgyú vigyorral ismételgetett győzelmi jelentéseknek.

Bergson ide, Bergson oda: nem tudunk szívből nevetni.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.