Első változat

Nyílt levél helyett

szerző
Kálmán C. György
publikálva
2016. nov. 04., 16:30
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Akadémikusok és akadémiai doktorok levelet intéztek az MTA elnökéhez a magyar viszonyok ügyében – a válasz senkit nem lephetett meg. Kellett ez?

Ez nem volt valami jó ötlet.

Pontosabban: semmi ötlet nem volt benne. Maga az ötlettelenség. Bejáratott, unalmas, várható eredménnyel, érdektelen, felejthető.

Az történt, mint nyilván sokan tudják, hogy az MTA tiszteleti (külső, külföldi) tagjai közül néhányan lemondtak tagságukról, tiltakozásként amiatt, ami Magyarországon folyik. Nyilván nem az Akadémiával van bajuk, hanem így akarják kifejezésre juttatni nemtetszésüket amiatt, amit mindközönségesen ma már orbánizmusnak nevezhetünk. Ahogyan normális ember az észak-koreai csigatenyésztők vagy ácsok szövetségébe sem lép be, még ha a csigatenyésztéssel vagy az ácsszakmával szemben nincs is semmi kifogásuk.

Ezzel párhuzamosan (az időrend érdektelen) 28 akadémikus és akadémiai doktor levelet intézett Lovász Lászlóhoz, az Akadémia elnökéhez, amelyben azt kérték, foglaljon állást (ő? vagy az Akadémia? mindegy) a feltorlódott súlyos társadalmi ügyekben. Pontosabban: „az MTA vezetése mielőbb tárgyalja meg ezen kérdéseket, és kötelezze el magát amellett, hogy a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményez.” Ehhez később egy petíció aláírásával is lehetett csatlakozni. (Én is aláírtam.)

Lovász László

Lovász László

Fotó: MTI

Mit vártak?

Azt aligha várhatták, hogy az elnök azonnal közleményt bocsát ki; vagy hogy sebtiben közgyűlést hív össze, hogy megvitassa a problémát; vagy hogy ad hoc bizottságot küld ki a témák megtárgyalására. Ilyet az Akadémia felső vezetése soha nem szokott tenni, még saját égető gondjait is lassan, gyakran nagy titokban és bonyodalmasan (gyakran nem túl hatékonyan) intézi, és a legritkább esetben iparkodik más ügyekben kiállni. Vagyis teljesen várható volt, hogy az elnök minderre úgy reagál, hogy „tanulmányozza a levélben foglaltakat, figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy az Akadémia nem politikai szervezet”. Ami azt jelenti: majd, egyszer, talán – de ne politizáljunk.

Amúgy is: sokadszorra írom le, hogy „az Akadémia” sokértelmű kifejezés, jelentheti az Akadémián dolgozó tudósokat, az akadémikusokat vagy az elnököt magát, esetleg az Akadémia mint köztestület tagjait (akiknek csak egy kis része dolgozik az Akadémián) – ennek megfelelően az „akadémiai állásfoglalás” is sok mindent jelenthet, az elnöki megnyilvánulástól kezdve egy akadémiai intézet ad hoc bizottságának véleményén át egy akadémiai osztály megnyilvánulásáig bármit.

Lehetne most finomítgatni – hogy pontosan mit akartak az aláírók, ki miért is írta alá, lehet-e következő lépés (és mi); de az egész szerkezetileg van elhibázva. Minden tiszteletem az aláíróké, nagyra becsülöm őket – de ez az aktus részint egyfajta infantilizmust tükröz (ezt most nem fejtem ki, legközelebb erről írok), részint pedig lett volna más, hatékonyabb megoldás.

Röviden: nem levelet kellett volna írni, hanem „a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményezni”. És ezt nem az Akadémia vezetésétől várni. Az akadémikusoknak és akadémiai doktoroknak nem lehetnek egzisztenciális félelmeik, van tekintélyük és vannak szakmai kapcsolataik: megtehették volna – és a vezetés ezt aligha utasíthatta volna vissza –, hogy összehoznak egy tudományos vitát (vagy vitasorozatot) az Akadémia valamelyik díszes termében (vagy akár egy jobb kocsmában). Természet- és társadalomtudósok közösen, nem kérdezve egymás pártállását és vonzalmait; gondosan kiválasztott résztvevőkkel, kellő sajtónyilvánossággal. Ezzel nem hozzák kellemetlen helyzetbe a konfliktusokat kerülő elnököt, és nem is kell „az Akadémia” nevében fellépniük. Támadhatatlan, kikezdhetetlen és hatékony lett volna.

Vannak esetek, amikor az elégedetleneknek nem kell hősiesnek lenniük, nem kell a polgári engedetlenség vagy a konfrontálódás eszközeit választaniuk, mégis tehetnek valamit. Ilyenkor a petícióra hagyatkozni – fölösleges, ötlettelen, nem hatékony. Ennyit be lehetett volna látni.

szerző
Kálmán C. György
publikálva
2016. nov. 04., 16:30
kommentek
4
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 rworse
    rworse
    2016. november 05., szombat 20:42
    varadiand, 3

    1. Ez álkérdés. Már miért ne írta volna alá? Számtalan oka volt aláírni természetesen.
    2. A kiáltvány például akadályozhatta. Meg talán nem is saját magát tartja legalkalmasabbnak ilyesmit kezdeményezni a nála esetleg illetékesebb szaktekintélyek helyett. Meg nem is szervez(ked)ő típus.
  2. 3 varadiand
    varadiand
    2016. november 05., szombat 16:59
    Kálmán C. György éleseszű irodalmár, akinek mindig érdeklődéssel olvasom az írásait, de most cserbenhagyta a logikai érzéke.
    1) ha ekkora hülyeségnek tartotta az elnöknek írt levelet, miért írta alá?
    2) ki akadályozta abban, hogy a saját -egyébként figyelemreméltó - ötletét ("nem levelet kellett volna írni, hanem a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményezni” értsd az MTA-n kivül) megvalósítsa? Aminek én egyébként nagyon örülnék.
  3. 2 grrr
    grrr
    2016. november 04., péntek 20:18
    Tisztelt Mindnyájuk!

    Az Akadémia állásfoglalása szerint az Orbán egy nagy disznó.

    A vitasorozatot ezennel lezártnak tekintem.

    Lovász
    elnök

  4. 1 nőietlen
    nőietlen
    2016. november 04., péntek 17:02
    Viszont a médiában és a köznép szemében ez az "akció" látványosabban jelent meg... Ha arról jelenik meg egy-két hírecske, hogy összeültek az akadémikusok megvitatni ezt-azt, arra az újságolvasó közönség valószínűleg még vállat se von. Az nem tűnik jelentős dolognak.

Komment írásához vagy regisztrálj