Orbán a biciklin

  • Kálmán C. György
  • 2012. május 15.

Első változat

Az olyan jó volt, gyerekkoromban, amikor reggel hat felé kióvakodtam a házból, elő a biciklit, és a lejtős utca legtetejére mentem – forgalom nem volt, teljes csend mindenütt, bátran kiengedhettem a féket, és zamek!, neki az utcának, le, a végéig, fék nélkül, suhanva.

Ezzel a közérthető (kvázi)természeti képpel, népdalküszöb, kezdeném ezt a rövid írást, hogy emlékeztessem az olvasót: micsoda öröm van abban, amikor semmire és senkire nem kell tekintettel lenni, senkit nem kell kerülgetni, lassítani minek, kockázat semmi. Igaz, utoljára talán gyerekkorunkban volt efféle érzésünk – de erre vagy hasonlóra mindig is vágyunk.

Van, akinek megadatik.

Mert például lehetne bosszankodni, felháborodni, elképedni, morogni, vigyorogni, hápogni vagy hahotázni ezen: „A képviselők elmondása szerint a tegnapi frakcióülésen a miniszterelnök beszélt arról, hogy a reformátusok a közéletben túl aktív szerepet játszanak, holott a katolikusok aránya a hívők között nagyobb. De Orbán Viktor szerint bizonyos tisztségek elosztásakor meg kellene jelennie a katolikusok és reformátusok közötti aránynak. (Balog Zoltán miniszterhez hasonlóan a távozó Szászfalvi László is református lelkész, míg utóda katolikus orientációjú.) A kormányfő megjegyezte azt is: ha egy ország államelnökének katolikus a vallása, nem árt, ha van egy református minisztere is (Orbán Viktor egyébként maga református, Áder János köztársasági elnök viszont katolikus)” – de hát  lássuk be: a miniszterelnök azt teszi, amit valamennyien tenni szerettünk hamvas ifjúkorunkban, s amit ma is olyannyira szeretnénk. Beszél a levegőbe, következmények, megfontolások, cél és értelem nélkül, újraéli gyermekkora legszebb – gondtalan, felelősség nélküli – perceit. Ahogyan kiengedi az ember a féket a néptelen utca legtetején, zúg a fülébe a langyos tavaszi szél, s még talán rikkant is párat közben. Nem, ezt nem lehet hülyeségnek, értelmetlenségnek, zagyvaságnak vagy bántónak nevezni. Ez a féktelen szabadság maga. Éppen ilyen kedve volt, ez jutott az eszébe, ez járt a fejében – és mondta. Egy pár percnyi szabadságot, önfeledt gyermeki játékot, őszinteséget valósított meg szürke politikai világunkban.

Talán irigyelnünk kéne.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.