Menj el! – Eksztatikus előadás

  • Kukorelly Endre
  • 2013. március 16.

Ezer és 3

Menj el onnan, ahol nem jó neked. Aki elmegy, annak igaza van. És meg fogja bánni, ahogy az is megbánja majd, aki marad. Én megbántam.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.

Semmi baj sincs? semmi gondrém

(Vörösmarty Mihály)

 

Húzzanak el innen ők, ezt sokszor gondoltam, sokféle helyzetben, és nyilván becsaptam magam vele. Nyilván nem húznak el innen, ez a lényege a dolognak, azért csinálják mindazt, ami miatt ez jut eszembe, hogy ők hozzám képest mindenképp (itt) legyenek, akkor és úgy is, amikor és ahogy nekem már végleg nincs kedvem létezni. Ha valaki tehát egy számára elviselhetetlen helyzetben arra vár, hogy azok, akik a helyzetet számára elviselhetetlenné tették, menjenek el onnan, ahelyett, hogy ő menne el onnan, annak a helyzete ezek szerint korántsem elviselhetetlen. Hanem elviselhető. Simán viseli, ahelyett, hogy elmenne onnan a francba – no, és ez a valaki vagyok én. Voltam, vagyok, nem mentem el, nem fogok elmenni, a szüleim maradtak ’56-ban – anyám ment volna, apám nem –, visszajöttünk ’67-ben Münchenből – apámmal voltam, anyámat és a húgomat túszként visszatartották – és így tovább. A legsivárabb hetvenes években sem, a kilátástalannak tűnő nyolcvanasokban sem léptem le. Le kellett volna lépnem. Lépj le!

 


 

Menj el onnan, ahol nem jó neked. Aki elmegy, annak igaza van. És meg fogja bánni, ahogy az is megbánja majd, aki marad. Én megbántam. Ha arra gondolok, hogy miért nem maradtam 1974-ben Londonban vagy Stockholmban, ’76-ban Párizsban vagy Brugge-ben, ’77-ben Dubrovnikból miért nem szöktem át Olaszországba, miért nem maradtam ’80-ban Rómába, hogy legalább Bécsben le kellett volna szállnom hazafelé a vonatról, ’82-ben Barcelonában vagy ’87-ben Amszterdamban ragadni, hogy miért nem telepedtem le ’88-ban Hamburgban, egy Hamburghoz közeli, Rethwischfeld nevű kis északnémet faluban, akkor összeszorul a gyomrom. Összeszorul a szívem. Aztán megváltozott a rendszer.

Idejött, ami miatt oda kellett volna menni. Szabadság, banán, választás.

Belépsz a boltba, és leemelsz egy fürt banánt. A banánt választod, és minden oké, minden megváltozott, te is, főleg te magad. Gyökeresen más, gyökeresen ugyanaz. New Yorkban maradok 1992-ben. Berlinben 1996-ban. Berlinben kellett volna maradnom, vagy NY-ban, ez teljesen világos. Egy évig éltem Berlinben, aztán lejárt – de mi járt le?

Azon kívül, hogy az élet jár le? Elszaladt az az év, meg mindenféle év. El szoktam menni a berlini lakásom elé, a volt lakásom elé, az én lakásom, mások laknak a lakásomban, ugyan miért laknak mások az én lakásomban? Milyen alapon? Miért nem tűnnek el onnan? Leszállok a Halensee-nél a 29-es buszról, akkor 129-es volt, úgy látszik, átszervezték a berlini tömegközlekedést, átsétálok a vasúti hídon, álldogálok a kapunk előtt, muszáj lekuporodnom a fájdalomtól. Menj el, maradj ott, ahol jó neked, ahol nem túl rossz neked, vágyakozz, bánd meg, fájjon, marjon beléd a fájdalom, úgyis meg fogod bánni! Sírj, nevess, oldd meg! „Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni, sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod”, így 1843-ban a Vagy-vagy-ban (Enten-eller) Søren Kierkegaard. És hozzáteszi, „ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata”. Nincs .

Illetve jó így. Illetve nem jó, és ha jó is, nem elég jó, de ez van, és ez legalább van. Ott ragad és visszajön, aki tud, az elmegy, aki nem tud, az is. Ha tudsz, maradsz, és ha nem tudsz, akkor is maradsz. Hogy’ lehet élni/nem lehet megélni egy „háromszáz eurós” országban, mondja, és elmegy háromszor annyiért cselédnek. Elmegy hiányszakmába dolgozni tízszeres bérért, elmegy, mivel úgy érzi, itt bántják, minimum megbántják a származása, vallása vagy mit tudom én, micsoda miatt. Jól teszi. Tömegével mennek a magyarok külföldre, utoljára ez a forradalom leverése után volt így. Húszezer költő Nyugatra tart, írta akkor Cs. Szabó László Londonban, ahogy „húszezer cseh költő” tartott Nyugatra ’68 után. Egyszer, sok-sok éve, egy müncheni kocsmában Ota Filippel söröztem, és nem igazán tudtam levenni, hogy jó-e neki, vagy mi van. Jó volt neki, ezt végül is az döntötte el bennem, hogy cseréltem volna vele. De hát maximum magaddal cserélsz.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -

A kanadai performer-zenész-költő jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.