A kultúrkampf következő fejezete a könnyűzenéről szól: balliberális ízlésdiktatúráról harsog a kormánylap

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 25.

Fekete Lyuk

Megkapta a magáét Fluor Tomi, a Punnany Massif, a Halott Pénz, de a 30Y is.

A Magyar Idők legfőbb kulturális tisztogatója, Szakács Árpád most épp a könnyűzenében (is) kialakult fertő, a balliberális ízlésdiktatúra ellen kelt ki. A Kinek a kulturális diktatúrája? szerzője Tóth Vera egy korábbi posztját idézve – amiben az énekes megköszönte az országos rádiók szerkesztőinek és vezetőinek, hogy egyetlen dalát sem játsszák már 7-8 éve – értekezik arról, előadókat listázva, vajon miért van az, hogy az általa balliberálisnak titulált zenészek több lehetőséghez jutnak, mint akiket maga többre becsül.

Szakács szokásához híven példálózik, előveszi a 30Y-t, „a közismerten MSZP-szimpatizáns” Fluor Tomit, azon kesereg, hogy Vastag Csabát nem szeretik úgy a rádiók, mint Király Viktort, de még az MTVA műsorvezetőjének, a BP Underground dokumentumfilmek rendezőjének, Koltay Annának (aki egyébként Koltay Gábor filmrendező lánya) is nekimegy.

Majd azon siránkozik, hogy bezzeg FankaDeli, aki „zeneszámaiban a legtrendibb formában dolgozza fel a hazaszeretetet, a magyar öntudathoz kapcsolódó kérdéseket, valamint drog- és alkoholellenes üzenetekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy van más alternatíva is”, a kutya sem játssza.

Míg „a legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa”.

Szakács odáig süllyed, hogy adatoknak vélt számokkal dobálózik, miközben a szitokszóként használt balliberális előadók művészete mellett lényegében a sajátjait (is) ekézi.

„Bónusz jó hírrel is szolgálhatunk: idén nyáron a fullasztó diktatúrában és kánikulában sok-sok balliberális zenekarnak enyhülést hoz az a pénzeső, amit fideszes önkormányzatoktól és állami cégektől juttatnak a sok-sok fellépés támogatására. Azért hívják meg őket, mert ugye őket játsszák a rádióban. Tehát a liberális mantra szerint rájuk van igény.”

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.