A Magyar Idők legfőbb kulturális tisztogatója, Szakács Árpád most épp a könnyűzenében (is) kialakult fertő, a balliberális ízlésdiktatúra ellen kelt ki. A Kinek a kulturális diktatúrája? szerzője Tóth Vera egy korábbi posztját idézve – amiben az énekes megköszönte az országos rádiók szerkesztőinek és vezetőinek, hogy egyetlen dalát sem játsszák már 7-8 éve – értekezik arról, előadókat listázva, vajon miért van az, hogy az általa balliberálisnak titulált zenészek több lehetőséghez jutnak, mint akiket maga többre becsül.
Szakács szokásához híven példálózik, előveszi a 30Y-t, „a közismerten MSZP-szimpatizáns” Fluor Tomit, azon kesereg, hogy Vastag Csabát nem szeretik úgy a rádiók, mint Király Viktort, de még az MTVA műsorvezetőjének, a BP Underground dokumentumfilmek rendezőjének, Koltay Annának (aki egyébként Koltay Gábor filmrendező lánya) is nekimegy.
Majd azon siránkozik, hogy bezzeg FankaDeli, aki „zeneszámaiban a legtrendibb formában dolgozza fel a hazaszeretetet, a magyar öntudathoz kapcsolódó kérdéseket, valamint drog- és alkoholellenes üzenetekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy van más alternatíva is”, a kutya sem játssza.
Míg „a legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa”.
Szakács odáig süllyed, hogy adatoknak vélt számokkal dobálózik, miközben a szitokszóként használt balliberális előadók művészete mellett lényegében a sajátjait (is) ekézi.
„Bónusz jó hírrel is szolgálhatunk: idén nyáron a fullasztó diktatúrában és kánikulában sok-sok balliberális zenekarnak enyhülést hoz az a pénzeső, amit fideszes önkormányzatoktól és állami cégektől juttatnak a sok-sok fellépés támogatására. Azért hívják meg őket, mert ugye őket játsszák a rádióban. Tehát a liberális mantra szerint rájuk van igény.”
