Szüret extra: Amikor Andy Vajnától már Dúró Dóra is eldobja a haját

  • narancs.hu
  • 2015. július 23.

Fekete Lyuk

Nincs is annál szebb, mint amikor a Jobbik vérben forgó szemmel beszáll az Orbán–Simicska-háborúba. Egy pártközlemény, megint betűhíven, hisz olyan fene nagy magyar írta.

A Fidesz kultúrterminátorának nem jár rádió!

Az Orbán–Simicska-háború újabb fejezeteként értelmezhető, hogy Andy Vajna rádiós céget alapított. A milliárdos vállalkozó az ország első számú fideszkaszinósaként és szépségversenygurujaként hobbiból lett élet és halál ura a jóval többre érdemes magyar nemzeti filmiparban. Miközben már súlyos milliárdok folytak el kétes „produkciókra”, addig kitűnő filmeseink, forgatókönyvíróink, rendezőink semmilyen jelentős állami megbízást nem kaptak. Az utóbbi öt évben nem készülhetett a nemzeti értékrendet kifejező filmes alkotás.

false

 

Fotó: Blikk

A Jobbik szerint újabb ilyen alakoknak semmi keresnivalójuk nincsen a médiaiparban. Andy Vajna eddig sem a magyar kultúra javára építkezett, s nem ezt fogja tenni médiavállalkozóként sem, hanem a Fidesz szűk pártelitjének óhajait lesi majd. Sajnos egyetlen szó erejéig nem várható tőle, hogy hitelesen tájékoztassa a közvéleményt, ahogyan az sem, hogy minőségi magyar előadók zenéjét népszerűsítse.
Amikor a Jobbik-kormány alatt a honi médiaipar és a kulturális élet újra nemzeti érdekeket fog szolgálni, öröm lesz kimondani: „Hasta la vista, Andy!”

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke

Figyelmébe ajánljuk