Balog, a papminiszter megnyugtatta az aggódókat: beérett a munka gyümölcse, jó irányba halad az oktatás

  • narancs.hu
  • 2018. január 8.

Fekete Lyuk

Volt, aki máshogy gondolta?

„Az emberi erőforrások minisztere a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma” – tudósít az MTI Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetőjének mai megszólalásáról. Balog a fentieket a Klebelsberg képzési ösztöndíjak ünnepélyes átadásakor mondta. Ez egy olyan ösztöndíj, melyet a pedagógushallgatók kaphatnak meg, ha vállalják, hogy a végzés után meghatározott évig a pályán maradnak.

Balog szerint sikeres volt a munka

Balog szerint sikeres volt a munka

Fotó: MTI/Vajda János

Balog arról beszélt, hogy 2017 novemberében 1481 hallgató rendelkezett Klebelsberg-ösztöndíjjal, most további 651 hallgató szerezte meg arra a jogot, vagyis összesen 2132-en kapnak ilyen ösztöndíjat. Közülük 1920-an osztatlan tanárképzésben tanulnak, 212-en pedig gyógypedagógus alapképzésben vesznek részt.

Azt is mondta, hogy „2010-hez képest idén 572 milliárd forinttal több jut az oktatásra, és ez az összeg a tavalyihoz képest is 130 milliárd forintos pluszt jelent az oktatás fejlesztésére, s eléri a kétezermilliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított összeg”.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a legfrissebb adatok szerint utoljára 1998–1999-ben jártak ilyen kevesen felsőoktatási intézménybe, vagyis régen volt már ilyen kevés egyetemista és főiskolás az országban. Valamint a súlyos pedagógushiányról is sorra érkeztek a hírek az elmúlt hónapokban: volt olyan iskola, amelyik bármilyen szakos tanárt felvett volna, csak jöjjön valaki tanítani.

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.