(K)Ádár János az új M1 arca – Egész napos közszolgálati bakiparádé

  • narancs.hu
  • 2015. március 15.

Fekete Lyuk

Káosz a köbön, súlyos bakik és új köztársasági elnök Orbán új homokozójában, a megújult köztévén.

„Ádár János köztársasági elnök”.

Nem, nem maradt le semmiről, nem választott senki és semmi – még a Fidesz sem – titokban új államfőt, csupán megújult az M1, elindult az MTVA új adója, a nemzeti hírcsatorna.

false

Nyilván vannak e hazában olyanok is szép számmal, akik azt szeretnék, ha Ádár János lenne a köztársasági elnök – bárki legyen is ő –, mert már az ehhez feltétlenül szükséges Facebook-oldalt – ezt itt – is létrehozták. Hogy tudatlanságról, véletlen hibáról vagy freudi gondolattársításról van-e szó, végül is majdnem mindegy: feltehetően az összesről.

Csúfos bakiparádéval, döcögve, tele technikai hibákkal startolt ma – mutatjuk itt és itt – a köztévé hírtévéje, amitől már reggel elakadt a lélegzetünk, ám mindez igen megtermékenyítően hatott az interneten garázdálkodó ellendrukkerek, nemzetietlen érzelmű kapcabetyárok kreativitására.

Arra pedig, hogy hogyan lett Áder Jánosból Ádár János, ajánljuk mindenki szíves figyelmébe az MTVA-vezérigazgató, Szabó László Zsolt frappánsnak szánt – de nagyképűre sikerült – válaszát az Origóról.

„Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit. Fel voltam készülve arra, hogy apróbb hibáinkat felnagyítják majd, de ez azért van, mert súlya van annak, amit csinálunk, szem előtt vagyunk, néznek bennünket. Az első nap számlájára lehet írni a hibákat, de ezek ugyanúgy megvannak az internetes portáloknál is, csak azok nem kapnak nagy publicitást. Talán lehet, hogy mi érdekesebbek vagyunk. A kollégáim is érzik ennek a súlyát, és még jobban összpontosítanak majd.”

Ennél a mostani színvonalnál minden bizonnyal csak jobban lehet majd „összpontosítani”, amihez nyilván sok sikert kívánunk.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.