Karácsonyi tébolyda: Boros Péter szerint 1944-ben is Magyarország volt a példamutató

  • narancs.hu
  • 2017. december 24.

Fekete Lyuk

Hóbagoly történelmi leckéje a magyar néplélekről.

A volt miniszterelnök tegnap a Magyar Idők hasábjain vette ki a részét a nemzetvédelemből, s fejtette meg egyúttal a jelenlegi világpolitika valamennyi rébuszát. Nagy meglepetést persze nem okozott, hiszen szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint bárki, aki a Magyar Időknek nyilatkozik, vagyis fel kellene fogni Brüsszelben, hogy az erőszakos központosító módszereik nem vezethetnek eredményre, mert

a nemzetek ellenállási hagyományait hívják életre.

Idáig nem is lenne érdekes az egész, mást sem hallunk Gajdics Ottótól Hollik Istvánig, Németh Szilárdtól Németh Zsoltig, ám Boros a továbbiakban olyan történelmi példát ír le, ami még 2017-ben, Schmidt Mária történészi teljesítményének fényében is igen durva.

Boros szerint ugyanis a magyar kormány jelenleg azt a tradíciót követi, amely

a magyar néplélekből következik: szembeszállni az egész világgal

a meggyőződésünkért, igazunkért.

“Ebben ugyanis nekünk Közép-Európában hatalmas rutinunk van, legyen szó oszmán törökről, Habsburgokról, náci németekről vagy szovjetekről” – írja a volt miniszterelnök, majd így folytatja: “És nyugodtan társítsuk ide azt a nehéz, hallatlanul kényes műveletsort, amivel sikerült hosszú ideig távol tartani hazánktól azt a mifelénk addig ismeretlen embertelen módszert,

amivel a zsidókkal szemben eljártak a nácik a második világháború alatt.

Nagy politikai-diplomáciai teljesítmény volt, hogy az ország 1944-es német megszállásáig nem tudták nálunk elvitetni a zsidókat. Nyugaton és a környező országokban már 1942-től deportálták a zsidó származásúakat Adolf Hitler parancsára, a magyar kormány viszont 1944 tavaszáig ellen tudott állni a birodalmi követelésnek.

Akkor a nemzetközi sajtó is azt írta, hogy

egyedül Magyarországon vannak még biztonságban a zsidók.

A lakosság addig is kijátszotta a kényszerűen meghozott törvényeket. Amikor papíron nem lehettek a zsidónak minősített magyar állampolgárok cégtulajdonosok, minden maradt a régiben, strómanok alkalmazásával vitték tovább az üzlet vezetését, mintha mi sem történt volna”.

Ja, a kurva életbe, mintha mi sem történt volna.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.