„Nem tudok még egy olyan kulturális intézményről, amelyik olyan enigmatikusan összeforrt volna a forradalommal, mint a Magyar Írószövetség” – mondja Szentmártoni János mostani elnök a Magyar Idők riporterének, és mindjárt hozzáteszi, „emlékbizottságot is alakítottunk, hogy a hatvanadik évfordulót a jelentőségéhez méltó módon megünnepeljük. Ennek a grémiumnak a tagjai: Lezsák Sándor, Salamon Konrád, Kiss Gy. Csaba, Erős Kinga és jómagam.”
| ||
Eddig rendben is van (dehogy van), ám úgy látszik, Szentmártoni nem éri be az emlékbizottsággal, meg azzal hogy a magyar irodalmat aligha reprezentáló mostani írószövetségével rátehénkedik az ’56-os forradalomra. Ó, nem! Úgy tűnik, nem is az igazi forradalom izgatja őt, hanem ez a mostani, a „központi”, a schmidtmáriás hatvanadik évfordulós, ami minden bizonnyal a NER dicsőségét hirdeti majd, rohadt sok pénzből. Mert mit is mond Szentmártoni? „A rendkívüli alkalom rendhagyó megoldást kíván. Úgy gondolom, az írószövetséget ötvenhatos történelmi múltja méltó ünneplésre jogosítja. Bízom abban, hogy a kiemelt feladathoz sikerül kiemelt anyagi forrást is találnunk, s nem csupán egy pályázó lehetünk a sok közül. Máskülönben lényegében nélkülünk múlik el az emlékév, amit egyelőre elképzelhetetlennek tartok.”
Most akkor ez mi ez? Fenyegetés? Zsarolás? Nyafogás? Mindenesetre, nekünk erről az egészről elsősorban ez ugrott be, és nem az 1956-os forradalom.
