Rogán Antal előkerült, majd rögtön a kamerába mondta, hogy baj lesz, ha nem ők fogják vezetni ezt az országot

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 05., 15:13
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hírhedt feltalálónak és helikoptertúrázónak Bayer Zsolt kérdezett alá.

Magyarország egyik ismert feltalálója, Orbán Viktor kabinetfőnöke csak ritkán ad interjút, a 2016-os helikopteres túra után pedig úgy tűnik, egyenesen menekül a független sajtó elől. Most viszont előbújt a homályból, persze csak Mészáros Lőrinc tévéjéig merészkedett, ahol Bayer Zsoltnak adott „interjút” (a műsorról nemrég kritikát is közöltünk).

Rogán Antal nevet

Rogán Antal nevet

Fotó: YouTube/Echo Televízió

A beszélgetés nagy részében az ellenzék ekézése és a kormány dicsérete ment, így a néző megtudhatta, hogy a gazdaság az elmúlt öt évben rengeteget fejlődött, az oktatásra sok pénzt fordít a kormányzat, a határokat pedig megvédték. Kiderült még, hogy az ellenzék megszüntetné a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), legalábbis Rogán szerint, aki azt is elmondta, hogy az ellenzék egy alternatív valóságot épít fel.

A műsorban elhangzott a 2014-es kampány egyik fideszes tételmondata, miszerint „ezek egyszer már tönkretették az országot”. Rogán láthatólag aggódik, szerinte az ellenzék ördögi filozófiát képvisel, és a politikusaik  „köpönyegforgatók”, „kiábrándítóak”. Ezt egyébként az a Rogán Antal mondta, aki az azóta bezáratott Népszabadság kérdésére először letagadta, hogy luxushelikopterrel utazott egy esküvőre.

Bezárult kör – Rogán Antal pályája miniszterségéig

A legfrissebb magyar miniszter eddigi pályafutása alatt többször tett kísérletet szuverén politikai személyiségének fölépítésére. Törekvésének kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mint új kormányzati pozíciója.

Rogán arról is beszélt, hogy szerinte az április 8-i választások nem lefutottak, de ha az ellenzék győz, ugyanazon következményekkel kell számolni, mint „ami 2010 előtt egyszer már volt”. Szerinte ha ez bekövetkezne, „gyenge Magyarország, rossz gazdasági teljesítmény várna ránk”, ezt pedig nem szabad kockáztatni. „Most tényleg csak olyan emberek kezébe lehet adni a kormányzást, akiknek Magyarország az első” – mondta a miniszter, aki korábban arról beszélt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda legfontosabb feladata, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki megbízatása meghosszabbodjon. Ennek tudtában érdemes tehát hallgatni Rogánt.

Akinek van fölös 20 perce, és kíváncsi az ilyesmire, itt tudja megnézni az interjúnak nevezett propagandát.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 05., 15:13
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    Eeyore2
    2018. február 06., kedd 20:56
    "Akiknek Magyarország az első...".

    értsd: ha Magyarországgal kész vannak, szeretnék egész Európát ellopni.
  2. 5
    Cyrano
    2018. február 06., kedd 08:35
    Amíg az ellenzéknek nincs olyan elvű vezetője, mint Orbán, amíg nincs olyan szép arcú képviselője, mint Sziszi, nincs olyan ragyogó gazdasági szakembere, mint Matolcsy, olyan hívő kereszténye, mint Semjén, nincs olyan szerény és tisztakezű csapata, mint Rogán, Kósa, Lázár, nincs olyan oktatási szakembere, mint Parragh, nincs olyan orvosi esküjéhez hű doktora, mint Éger, nincs olyan remek történésze, mint Mariska, nincs olyan mindenre figyelő NAV elnöke, a bűnt olyan kitartóan üldöző legfőbb ügyésze, mint Polt, és ebben nem társa a " kéthét alatt rend lesz" Olaszőke Sanya, nincs olyan, a világ minden pontján elismert és tisztelt külügyminisztere, mint Szijjártó - addig az ellenzék esélytelen.
  3. 4
    rworse
    2018. február 05., hétfő 23:47
    Rogán és Bayer behintett minket show-val, írmagunk se maradt.
  4. 3
    Pasinszki
    2018. február 05., hétfő 20:14
    Persze, hogy baj lesz. Büntetőjogi következmények várhatók.
  5. 2
    naki
    2018. február 05., hétfő 20:09
    Alattvalók.
  6. 1
    tiszapolgári
    2018. február 05., hétfő 17:06
    „Akinek van fölös 20 perce…”

    Már hogyne lenne, egy jó műsorra mindig van. A Youtube-on 238-an nézték meg, illetve csak 237-en, mert én gyakran beletekertem.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk