Tavaly Kövér László örökre kitiltotta a Parlamentből, most képviselővé választották a párbeszédes Tordai Bencét

  • narancs.hu
  • 2018. április 18.

Fekete Lyuk

Ezt adják össze!

Nem jutott be ma délelőtt a Képviselői Irodaházba Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője és listán megválasztott parlamenti képviselője – írja a politikus Facebook-oldalán. Az irodaházban pedig az MSZP és a Párbeszéd megválasztott képviselői tanácskoztak, és döntöttek is arról, hogy frakciószövetségben fognak dolgozni.

Tordait minden bizonnyal azért nem engedték be, mert Kövér László tavaly örökre kitiltotta az Országgyűlésből. A bűne az volt, hogy többek között „hazaáruló” és „Putyin-csicska” feliratú matricákat ragasztott Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobájának ajtajára.

Kövér örökre kitiltotta a Parlamentből az ellenzéki szóvivőt

Tordai Bence tegnap Orbán parlamenti dolgozószobáját dekorálta ki, a házelnök berágott. A Párbeszéd szóvivője csütörtökön Orbán Viktor szobájának ajtajára ragasztott ki többek között „Putyin-csicska” és „hazaáruló” feliratokat. Kövér László nem habozott sokáig, és örökre kitiltotta Tordait az Országgyűlés épületéből, erről a politikus maga számolt be posztjában.

Kíváncsian várjuk, vajon az új parlament alakuló ülésére bejut-e Tordai.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.