Magány, gyerekbántalmazás és egy vállalat, amelyik olcsón elintézni, ha valaki meg akar halni – ilyenekről szólt az idei rövidfilmfesztivál.
Hosszú ideje lehet már mondogatni, hogy a rövidfilmek terén tudunk igazán nagyot alkotni, jönnek a fiatal titánok és fogják a kamerájukat, hogy néhány percben elmondják, mit gondolnak a világról, s nem úgy tekintenek a műfajra, mint szimpla belépőre a nagyjátékfilmek világa felé – gondoljunk csak a Mindenkire. Hogy az idei Friss Húson miért érezhette azt a néző, hogy az alkotók jelentős része a magány témáját járja körül, azon bőven lehetne lamentálni. Egyedül van a gyári munkás (Kockaember), a színésztáborból hazatérő csaj (Peron), de magányos a menekültben barátra találó orvos is (Légmell).
Magány ide vagy oda, a komorabb témák ellenére a rendezők többsége a humor nyelvén is tud beszélni. Pusztai Ferenc L.U.F.I.-ja például a húszasok, harmincasok útkeresését vegyíti a lehető legszürreálisabb történettel, miszerint van egy cég, amelyik olcsón elintézi, ha valaki szeretne meghalni. Kissé elnyújtott sztori a helyünket nem találó, a Facebook-chat pittyegéseitől függő énünkről. Közel sem ennyire vidám Csoma Sándor Nem történt semmije, amely a gyerekbántalmazás témáját járja körül. Peti ül az asztalnál, mindenki sejti, hogy valami történt a panelban, s az a kérdés, hogyan cselekszik az alkoholista apa, a terhes anya. Hétköznapi események mögött van a kínzó, mindent felőrlő dráma.
Hasonlóan hétköznapi pillanatokból kanyarint meseszerű történetet Dombrovszky Linda Kockaembere. Kovács Zsolt játssza a nyugdíj előtt álló gyári munkást, reggel ötkor megissza a pálinkát, hétkor biciklin indul a munkába, köszön a plébánosnak, majd az üzemben válogatja a legódarabokat, míg nyugdíjba nem küldik, hogy utána teljesen összetörjön, szó szerint leforduljon a székről, oszt’, szevasz! Rosszul végződik a fesztivál talán legerősebb darabja, az Uchebnik is, abban szintén ott figyel a magány, Bence nem épp a suli sztárja, de ’56 ősze van, a kis falu iskolája is forradalmi mámorban ég, az orosz könyveket égetik, s még a nagy (=tahó) Áron is figyelni fog a szeretetre oly éhes kisfiúra. Persze, a forradalmat leverik, és ahogy az életben megtanultuk: Bence lesz a vesztes. Csicskár Dávid filmje nem moralizál, egy iskolás fiú szemszögéből mutatja meg a történelmet, ami pontosan annyira szívszorító, mint Bence próbálkozásai. Igazi magyar coming of age sztori ez, agyonhasznált iskolai padokkal, hóban botladozó sráccal, keserű csalódásokkal, s a fiatal Cservák Zoltánnal, aki mindenféle manírtól mentesen alakítja Bencét.
Hogy ezeket a terjedelmileg mindössze kis szösszenetnek, ám tartalmilag olykor annál értékesebbnek tetsző rövidfilmeket mikor látjuk majd viszont a tévében, nos, az eléggé a jövő zenéje. Az sem lenne túlságosan rossz, ha nem a közszolgálati csatornák éjjeli vagy hajnali műsorsávjába eldugva kellene találkoznunk velük.
Toldi mozi, március 29.–április 2.
