A nekem tetsző szupererő - Leos Carax filmrendező

Film

A Rossz vér és A Pont-Neuf szerelmesei rendezője visszatért, de semmit sem szelídült. A Holy Motorst, mely 13 év után az első filmje, személyesen kísérte el Budapestre. A Cirko-Gejzírben beszélgettünk Kylie Minogue-ról, a rock and rollról és a felhőkön dugásról.

Magyar Narancs: Mielőtt filmes lett, a rock'n'roll életformát preferálta. Játszik még gitáron?

Leos Carax: Egy nagyon rossz bandában nagyon rosszul gitároztam - és még énekeltem is hozzá. Azt is nagyon rosszul. Majmoltuk a hetvenes évek menőbb arcait, főleg Iggy Popot és David Bowie-t. De abban a pillanatban, hogy elkezdtem filmezni, felhagytam a zenéléssel. Ma egy tangóharmonika tulajdonosa vagyok, amit a Holy Motors kedvéért szereztem be. Az elektromos gitár a múlté.

MN: Kylie Minogue viszont még mindig a könnyűzenei életformát preferálja, de színészi tapasztalatai - leszámítva a Street Fighter című Jean-Claude Van Damme-filmet - csekélyek. Próbált vele, mielőtt szerepet adott neki a Holy Motorsban?

LC: Soha semmilyen körülmények között nem próbálok a színészeimmel. Kylie Minogue-ban, akire Claire Denis hívta fel a figyelmemet, mert korábban nem ismertem, ugyanannyi bizodalmam volt, mint saját magamban.

MN: Minogue egy komplett musicaljelenetet ad elő a filmben. Sosem akart valódi musicalt rendezni?

LC: Gondoltam már rá. De sokkal többre nem jutottam. Valami teljesen újat csinálni, és megtalálni hozzá a megfelelő zeneszerzőt - itt aztán el is vérzett a dolog. 13 éve csináltam egy filmet, Pola X volt a címe. Scott Walker volt a zeneszerzője. Sokat morfondíroztunk egy közös musical lehetőségén, de sokra nem jutottunk. Volt egyszer egy Iggy Poppal közös projektem is, abból se lett semmi. Vanessa Paradis játszott volna benne. Egy lányt két férfi közt: Iggy Pop és David Bowie alakították volna a férfiakat. Arról szólt volna, hogy mi történt a rockkal, hogyan lett az őszinte, primitív kezdetekből az a semmi, amit ma rocknak hívnak. Ugyanezt az utat járta be a mozgókép is.

MN: És a szuperhősös filmje, melyről mostanában többször is szót ejtett, milyen lenne?


Fotó: Sióréti Gábor

LC: Gyerekkoromban faltam a Marvel-képregényeket, a Pókembert, a Daredevilt és a többieket. A fő gondom az, hogy nagyon nehéz valami igazán izgalmas szuperhős-tulajdonságot kitalálni. Az egyik bivalyerős, a másik repülni tud - nagy ügy! Ha szuperhősfilmet csinálnék, én bizony nagyon komolyan venném a szuperhős szupererejét. Hogyan jön rá, hogy szuperereje van? Hogyan tanulja meg használni? A legtöbb ilyen film tíz perc alatt letudja ezeket, és jön a két óra akció. Engem ez nem érdekel. Alig látod például, hogy repülnek. Én egy egész filmet el tudnék képzelni a felhők fölött. Ott aztán nyugodtan harcolhatnának, dughatnának, szórakozhatnának, ha már úgyis tudnak repülni! De még nem találtam meg a nekem tetsző szupererőt.

MN: Lehet, hogy nemzetközileg elismert filmrendező, de régóta szálka honfitársai, a franciák szemében. Honnan ez az ellenszenv?

LC: Elég korán kezdtem a filmkészítést, és fiatalon elmulasztottam szóba állni a sajtóval. Idővel a filmjeim egyre nagyobbak, egyre költségesebbek lettek; ez különösen a harmadik filmemre, A Pont-Neuf szerelmeseire igaz, ami épp a gigantikus túlköltekezések miatt vált hírhedtté. Megépíttettem a Pont-Neuf majdnem hű mását, az sok pénzt vitt el. Ma már nem engedhetném meg magamnak, de akkor elég jó volt az alkupozícióm. A baj az volt, hogy igazából akkor sem engedhettem volna meg magamnak, mégis megcsináltam. Az újságírók kapva kaptak az alkalmon, és megindult a sárdobálás. Ekkor határoztam úgy, hogy francia újságíróknak többé nem adok interjút. Ma is csak e-mailen vagyok hajlandó szóba állni velük. A Pont-Neuf egyébként csúnyán megbukott. Ennél nagyobbat csak a következő filmem, a Pola X bukott. Az általános konszenzus az volt Franciaországban, hogy valami más szakmát kéne választanom. A szakma pedig csak helyeselt, senki nem akart ezek után pénzt adni.

MN: A Pont-Neuf szerelmesei és a Pola X között 9 év telt el. Arra a kérdésre, hogy mit csinált, azt felelte: megjártam a poklot. Mit értett ez alatt?

LC: Túlságosan is személyes dolgok ezek, hagyjuk!

MN: A Pola X és a Holy Motors közt 13 év telt el. Újabb pokoljárás?

LC: Ugyanabban a pokolban. De voltak örömteli pillanatok is. Voltak filmes próbálkozásaim, utazgattam, megtaláltam a szerelmet, gyermekem született, írtam. Effélék.

MN: Filmkritikusként kezdte, a Cahiers du Cinemánál, de hamar eltanácsolták. Mi történt?

LC: Véletlenül kerültem a laphoz. Az első munkám során Dél-Franciaországból, egy fesztiválról kellett tudósítanom. Itt találkoztam például Marguerite Duras-val, jókat beszélgettünk. Valami ágrólszakadt, furcsa szerzet lehettem a szemében; annyira szakadt voltam, hogy felajánlotta, megvarrja a ruhámat. Emlékszem, kritikusként írtam egy Stallone-filmről is, az Édenkert a sikátorban volt az. Pozitív hangú kritika volt, ez talán az egyetlen jó Stallone-film.

MN: De miért tanácsolták el a laptól?

LC: Mert írtam egy cikket, amiben elmarasztalóan írtam a lapról. Kritizáltam a fő csapásirányt. Természetesen nem hozták le, engem meg kirúgtak. Én akartam így, nem akartam többet filmkritikus lenni.

A Holy Motors c. filmről írott kritikánk itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.