Sok szerencsét kívánok Ang Lee-nek! – mondta a vesztesek nyugalmával Jean-Pierre Jeunet, az Amélie csodálatos élete rendezője, mint aki egyáltalán nem bánja, hogy többé nem neki kell vesződnie Yann Martel (interjúnk a szerzővel itt) megfilmesíthetetlennek hitt regényével. Azzal a többolvasatú, Istent is megszólító történettel, melynek indiai fiatalember hőse a szárazföldön világvallások között, az óceánon viszont hajótemető hullámok hátán hánykolódik. És ez a hánykolódás, mármint a hajótörött viszontagságai, teszi ki a regény nagy részét.
Ami megkülönböztette Martel világsikerű történetét a hajótörött-történetek többségétől, az egy kétszázhúsz kilós, Richard Parker névre hallgató bengáli tigris – alighanem Martel az első, aki ember és tigris mentőcsónakbeli egymásrautaltságáról írt felnőttmesét. Olyan mesét, amely elég sikeres lett ahhoz, hogy Hollywood legdrágább számítógépeit üzemelje be a tigris minél élethűbb megrajzolásához. És ha egyszer valaki – ki tudja, miért – megkérdezi, milyen év volt a 2012-es, bátran felelhetjük, hogy a 2012-es a tigris éve volt, mert Richard Parker fejedelmi alakja a számítógépes animáció újabb csodája, legfeljebb Peter Jackson (nem tigris, filmrendező) Gollamja érhet – az idei animációs figurák közül – a nyomába. Hasonlóképp életszerű a mozgása és élethűek a vonásai a címszereplő Pinek, ami azért is örvendetes, mert őt hús-vér ember (Suraj Sharma) alakítja, és hát ő lenne e „jámbor, vallásos és vegetáriánus” fiatalember, a történet emberi szereplője. És mivel a csónakban csak ketten vannak, nagy szükség van a 3D-re mint harmadik szereplőre, hogy a multiplexek is műsorra tűzzék e méregdrága produkciót. És ezúttal a 3D-re sem lehet panasz, a hajótörés vagy a repülőhalak inváziója bőségesen meghálálja az extra ráfordítást.
Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy a Pi élete mégsem megfilmesíthetetlen regény, hisz épp most filmesítették meg pazar külsőségek közepette. És mindezek fényében mégis megfilmesíthetetlen regény a Pi élete, mert hiába van meg a filmben minden, amit ma a legmodernebb géppark egy hajótörött-történethez hozzáadni képes, szinte semmi sincs meg benne abból, ami a regényt kiemelte a minden évben újratermelődő „futottak még” mesék tengeréből. Pedig Ang Lee mint igazi jó tanuló, majd minden képét újraalkotta a szövegnek, még a rókamanguszták húsevő szigetét is, amely – kell-e mondani – úgyszintén pazarul fest. Látva a kolléga győzedelmes kudarcát, e spielbergien flott és spielbergien üres-gazdag produkciót, Jeunet döntése bölcs megfutamodásnak is tűnhet akár.
