"A jelen inspirál" - Rupaszov Tamás - Trottel

szerző
Vincze Ádám
publikálva
2010/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Márciusban jelent meg a kísérleti könnyűzene legpatinásabb magyar képviselőjének, a Trottelnek a tizenegyedik albuma Embryo címmel, elektronikával bőven nyakon öntött, pszichedelikus zenével, az előzőekhez hasonlóan saját kiadásban. A zenekar alapító atyjával és basszusgitárosával, a kiadó egyszemélyes főnökével, Rupaszov Tamással ennek apropóján beszélgettünk.

Márciusban jelent meg a kísérleti könnyűzene legpatinásabb magyar képviselőjének, a Trottelnek a tizenegyedik albuma Embryo címmel, elektronikával bőven nyakon öntött, pszichedelikus zenével, az előzőekhez hasonlóan saját kiadásban. A zenekar alapító atyjával és basszusgitárosával, a kiadó egyszemélyes főnökével, Rupaszov Tamással ennek apropóján beszélgettünk.

Magyar Narancs:Megint egy magatokhoz képest új hangzással kísérleteztetek.

Rupaszov Tamás: Minden Trottel-lemez más, ilyen módon ez is beleillik a sorba.Régen rossz, ha azon gondolkodik valaki, hogy a régihezképest nagyon más, hiszen mindegyik nagyon más egymáshoz viszonyítva is... A Trottel maga az eklektika.

MN: Szándékos ez?

RT: Olyan szempontból igen, hogy húsz évig semmi kedvem ugyanazt játszani.Egyébként pedig azegész egy folyamat, és az eltelt idő alatt minden megváltozott körülöttünk. Ráadásul az ember sem ugyanaz.

MN: Vannak, akik egész jól megélnek abból, hogy egy bevált recept alapján gyártják a lemezeiket.

RT: Az egy dolog. A másik pedig az, hogy nálunk gyakran változik a formáció, az emberek behozzák a saját hangzásukat, egyéniségüket, alakítják a dolgot valamerre, kialakul egy hangzás, megfogalmazódik egy közösségi életérzés abban az időszakban vagy pillanatban, és azt örökítjük meg.Nem négy ivócimbora vagyunk, akik néhány sör mellett zenekart alakítanak azért, hogy a kedvenc stílusukat játsszák a garázsban az idők végezetéig.

MN: A Trottel mindig a változások zenekara volt.

RT: Pont a héten tudtam magamnak megfogalmazni, hogy mi az a két jelző,ami minden korszakában érvényes a Trottelre.Az egyik a kísérleti, a másik a progresszív.Kísérleti azért, mert mindig, bármilyen formációnkban, időszakunkban és hangszereléssel kísérleti módon álltunk a zenéléshez, nem kötve magunkat se sztereotípiához, se stílushoz, csakjátszottuk úgy a dolgokat, ahogy épp megszülettek, különösebb zenei stratégia nélkül. Megpróbáltunk valami progresszív dolgot csinálni, ami túlmutat a zenei kliséken. Azt gondolom, hogy ez a Trottelre minden korszakában jellemző volt, kezdve a nyolcvanas évekpunkgyökerekből táplálkozó zenéjétől egészen mostanáig.

MN: A folyamatos névváltoztatások is a kísérletező kedvet jelzik?

RT: Tíz éve lettünk Trottel Stereodream Experience, szóval ez így talán már nem is igaz.A név alakítása egyébként mindig következménye volt a zene valamilyen radikális irányba való elmozdulásának. Ilyen esetekben úgy gondoltam, hogy ideje lenne valami kis névváltoztatást eszközölni azért, hogy valamennyire megkülönböztessük magunkat az előzőektől. Persze épeszű ember talán ilyenkor más néven alkot tovább, de a Trottel számomra nem elsősorban zenei koncepció. Most szívem szerint egyébként Stereodream Workshopra módosítanám a formáció nevét, mert inkább workshopszerűen kezd el működni a dolog, ami nekem régi elképzelésem volt.

MN: Ezt hogy érted? Bekopogtatnak hozzád különféle zenészek, és velük kezdesz valamit?

RT: Különböző formációkban és hangszereléssel játszani olyan módon, hogy a zenekar karaktere mindig kicsit módosul, attól függően, hogy kik játszanak. Egyébként legtöbbször véletlenszerű, ritkábban tudatos találkozások, emberi szimpátiák, na és az örök kíváncsiság játszik közre a zenekar alakulásában,aztán kialakul valamifajta fúzió, akár attól függetlenül, hogy az adott ember éppen milyen hangszeres. Így alakult a Trottel az évek folyamán, és így lett hol folkosabb, hol gitározósabb, hol elektronikusabb a zene.

MN: Ezek szerint a következő lemez is más lesz.

RT: Ezt nem lehet megmondani. Nekem momentán rettenetesen tetszik ez a hangzás, amit most kialakítottunk, és én mindenképp szeretnék még lemezt csinálni ezzel a megszólalással.

MN: A fentiekből kiindulva az ember egyébként azt gondolná, hogy a Trottel-dalok jó része jammelésből alakul ki.

RT: Ez a legritkább esetben történik így. Mindenki azt gondolja, hogy a Trottel improvizatív zenekar, de a számok kilencvenkilenc százaléka megtervezett struktúrákra épül, gondolom, főleg azért, mert én magam nem vagyok improvizatív zenész.Érdekes, hogy nem ez jön le. Jó hangulatban zenélünk, lehet, hogyúgy tűnik, mintha hatalmasakat improvizálnánk, de ez nincsen így.

MN:A Rupasoff projektrőlmondanál néhány szót?

RT:Észrevettem, hogy a Trottel zenekarban mindenki csinál valami projektet - például a dobosunk mániákus gitározó -, és volt egy pont tavaly, amikor én is azt gondoltam, hogy csinálok valamit, aminek nem Trottel a neve, mert úgyse volt még más zenekarom soha. Gondolkodtam, hogy mi lehetne ez, és Varga Zsoltival (Perfect Name) ketten megcsináltuk ezt a duót, amivel előbb-utóbb elkezdünk egy lemezt is készíteni. Csinálgatjuk, és figyeljük, mi akar lenni, de nem tudjuk, mi lesz a végeredmény valójában.

MN: Az alapötlet nem az volt, hogy régi Trottel-dalokat dolgoztok át dob-basszusban?

RT: Az alapötlet valóban ez volt, mert a Trottel mindig jelenben működő dolog, és soha nem játszunk régi számokat. Tényleg, én hülyét kapok attól, hogyha valaki azzal jön oda, hogy az ezelőtt akárhány évvel megjelent valamelyik lemezről nem játszunk-e számot. Nem, nem játszunk. Ez egy most működő zenekar, amit a jelen inspirál. Ugyanakkor tény és való, hogy vannak kedvenc Trottel-basszustémáim, amiket ugyan régóta nem játszunk, de azért néha jólesik elpengetni őket, és arra gondoltam, hogy na, ha már csinálok egy duót, akkor építkezzünk ezekből.

MN: Színpadra is viszed a Rupasoffot?

RT: Koncertezünk mi már, csak galád módon külföldön tesszük ezt, olyanhelyeken, ahol az emberek szeretik a Trottelt, és könnyű koncertet szervezni.Tavaly szeptemberben kezdtük, kedvenc lengyel és szlovák városokat látogattunk meg. Gondolom, ha lesz lemezünk, idegen helyszíneken is próbálkozunk, de valljuk meg, hogy egy lemez nélküli zenekarnak ez annyira nem könnyű.

MN: Úgy érzed, külföldön nagyobb a presztízse a Trottelnek?

RT: Egy magyar zenekar jobban feltűnik külföldön, ugyanakkor minagyon szétszórt területen játszunk, sok országban, és nehéz mindig mindenhol jelen lenni. Európában ötven koncert, az nagyon nem ugyanaz, mintha Magyarországon játszanál ugyanennyit. Tény, hogy olyan régiókban, ahol gyakrabban és többet játszunk, abban az időszakban nagyobb a bázisunk, de hiába vagy népszerű egy városban, országban vagy régióban, ha aztán x évig nem mész vissza. Egyébként a külföldi koncertjeink már régen is a magyar fellépések rovására mentek, manapság pedig már a magyar klubhálózat amúgy sem teszi lehetővé egy hozzánk hasonló zenekarnak, hogy annyi koncertet játsszunk, amenynyit kellene és amennyit szeretnénk.Ez szerintem jellemző az egész undergroundra és a kis országokra általában.

MN: Ahogy az új lemez borítóját nézem, a Trottel Records még létezik.

RT: Ha ebből jöttél rá, akkor biztos nem ad rólunk hírt havonta a Narancs.Igaz, hogy nem is adunk ki havonta új lemezeket, mint régen. Itt most nagyon óvatosnak kelllenni, figyelni, hogy hova fajul a helyzet, és mi lehet a megoldása. Szerintem a Trottel Records működni mindenféleképpen fog, addig a pillanatig, ameddig én szeretek lemezt kiadni. Azt is gondolom, hogy az emberek vesznek lemezeket, amíg a zenekarok koncerteznek, és a lemezüket nem adják túl drágán. Vérlázítónak találtam világéletemben a négyezer forintos CD-árakat, és mind zenekari tagként, mind kiadóként mindent megtettem, hogy a Trottel-kiadványok neennyibe kerüljenek - ez egyébként csak akkor kivitelezhető, ha közvetlenül tőlünk, a trottel.hu-ról rendelnek, vagy a koncerteken veszik meg a lemezt -, és egyáltalán nem csodálom, hogy ez a dolog ide jutott.

MN: A nyakló nélküli letöltögetés, gondolom, azért megnehezíti a Trottel Records dolgát is.

RT: Amikor egy kiadó egy százezer példányos vagy ötszázezer példányos eladásról lezuhan a felére, az még mindig tekintélyes menynyiség. De a Trottel Records esetében volt sok kis kiadvány, zenekarok első lemezei például, amelyekből az ember akkor még azért el tudott adni annyit, hogy épp hogy rentábilis legyen. Na, ez megszűnt. Most is voltam egy koncerten, láttam tök jó zenekarokat, duók voltak egyébként, és mondtam magamban, hogy a franc egye meg, ezelőtt pár évvel még azt mondtam volna, hogy ennek a bandának csinálok egy lemezt, mert annyira tetszettek, de ma ez a lépés öngyilkosság lenne,ugyanis hazudik, aki azt állítja, hogy ő hagyományos módon lemezeket tud eladni. Egy turnézó zenekar talán, de egy olyan, ami most kezd koncertezni, szinte teljesen vert helyzetben van. A zenekarok persze valahol még reménykednek abban, hogy jön egy kiadó, és segít, de ez sincsmár: ha maguk nem csinálják ezerrel, akkor senki nem tudja helyettük megcsinálni. A lényeg persze nem ez: mint mindennel, ezzel is az a helyzet, hogy az ember, ha nagyon akarja, valamilyen formában mindig is csinálni fogja azt, amit szeret.

MN:Az underground kultúra jövőjét hogyan látod az előbbiek fényében?

RT: Azt tudom erre is válaszolni, amit az előző kérdésre: egy dolog, amit nem feltétlenül a pénz motivál, addig működik, amíg nagyon akarja csinálni az ember. Ha egy adott stílusra, műfajra vagy kultúrára van igényed, akkor nem lehet várni, hogy majd más kielégíti, azt neked magadnak kell megteremtened. Ha te elektrókoncerteket akarsz szervezni, és nem találsz rá helyet, akkor csinálsz egyet. Ha mindenáron a színpadon akarsz állni, akkor megteremted magadnak a lehetőséget. Igazából itt a klasszikus működési formák szűntek meg: hogy én lemezkiadó vagyok, és havonta kiadok egy hanghordozót, mondjuk CD-formátumban, eljuttatom a nagykerbe, a nagyker a bolthálózatba, a közönség pedig bemegy, és megveszi. Vagy: zenekarvagyok, próbálok, mint a veszett egér, majd megmutatom magam, valaki meglát, megtetszem neki, fölléptet, csinál nekem egy lemezt, és elindul a dolog. Ez már így nem működik szerintem.Az underground léte, jövője azon múlik, hogy mennyire van igény arra, hogy egy párhuzamos kultúra működjön, és hogy azok, akiket ez érdekel, megteremtik-e maguknak a lehetőségeiket - valamint, hogy a közönség támogatja-e ezt a paralel kultúrát. Felmerül a nagy kérdés, hogy például a kialakult helyzetben az államnak mennyire kell felvállalnia a nem kommersz kultúra támogatását, de ez már egy másik beszélgetés lenne.

MN: Baj, hogy ezek az évtizedeken át bebetonozott formák megszűntek?

RT: Pont tegnap beszélgettem valakivel, aki azt mondta, hogy ez talán valamilyen megtisztuláshoz vezet, ami lehet, hogy igaz. Az undergroundnak jót tesz, hogy nincs már az, ami a kilencvenes években, hogy az underground próbál a mainstreammel összemosódni. Tehát, hogy az underground krémje már kicsit a mainstreambe kóstolgat, és van egy közös sáv, amin belül nem lehet tudni, hogy mi micsoda. Ez is megszűnt, tehát valószínűleg aki underground akar lenni, az egy tudatos választás, nem pedig ugródeszka. Ez szerintem nem baj.

MN: Mivel az internetnek köszönhetően minden hozzáférhető, egyúttal az értéke is elvész a zenének. Ez akár a halálát is okozhatja, nem?

RT: Belefogunk itt az általános siránkozásba, ami ugyanúgy jogos, mint a cipész sírása, hogy senki nem vesz kézi készítésű cipőt. A minap egy fotós ismerősöm panaszkodott hasonlóképpen arról, hogy a digitális fotózás kinyírta őt is. A fotójának nincs művészi értéke, pedig ő abban hisz. Ha nem is okozza a halálát, de mindenképp karakterét veszti a zene szerintem is. Megint csak kérdés, hogy ez baj, vagy nem baj.Gyanítom, hogy ezeket a folyamatokat nem lehet viszszacsinálni: az egész élet átalakult, miért pont a zenével kapcsolatos fogyasztási szokások ne változnának. Az elmúlt évtizedek alatt volt a zenének egy nagy felfutása, manapság pedig ugyanolyan cikk, mintha fogkrém lenne. Otthon ülök, nyomatom be az mp3-akat, és arra jövök rá, hogy kurvára nem tudom, hogy mi szól, és mivel ellát engem az internet épp elég hallgatnivalóval, meglehetősen személytelenné válik az egész zenekérdés. Ez persze egyáltalán nem jó egy alkotónak, de az alkotási vágyat nem befolyásolja.

szerző
Vincze Ádám
publikálva
2010/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Magukra hagyatva
Megoldatlan a pszichiátriai ellátás
Várhegyi Éva írása
A „nemzeti” bankrendszer kockázatairól
Interjúk
Pierre-Laurent Aimard, Horváth Áron, Dúró Dóra
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...