Magyar Narancs: 44 éves vagy, mégis gyorsabb, energikusabb zenét játszol, mint eddig bármikor.
Dez Fafara: Nem nehéz formában maradnom: van egy fiatal, dögös feleségem! Tudod, van valami a szexben, ami fiatalon tud tartani egy férfit. Egyébként meg úgy élem az életemet, mint egy kölyök: ránézek a kamasz gyerekeimre, és mintha magamat látnám. Ha kiegyensúlyozottan élsz, akkor minden rendben lesz az életeddel, és meg tudod valósítani az álmaidat. Ha pozitív vagy, és csak a jó dolgokkal foglalkozol, akkor senki és semmi nem tud megállítani, még az se, ha csupa negatív ember vesz körül.
MN: Akkor hetvenévesen is láthatunk majd a színpadon?
DF: A hetven az új ötven, úgyhogy könnyen lehet! Most, 44 évesen, ha felmegyek egy színpadra csupa húszévessel, simán lenyomom őket. Amíg tudom csinálni a dolgom, addig csinálom is, és ha egyszer lelassulok, azt észre fogom venni - de erre még jó ideig nem fog sor kerülni. Én mondom neked, igazából úgy érzem magam, mintha még mindig tizenkilenc lennék.
MN: Amikor megjelent az első DevilDriver-album, mindenki számára egyértelmű volt, hogy ezerszer gyorsabb és keményebb, mint bármelyik Coal Chamber-lemez. Hogyhogy ekkorát váltottál?
DF: Ez természetes fejlődés. Már a Coal Chamber alatt is hatással volt rám egy csomó különféle együttes a Bauhaustól a Sisters of Mercyig. A kemény zenének minden formáját szeretem, lehet akár death vagy black metal is - ha az ember nem akar elfogult lenni, sokféle zenét kell hallgatnia. Akkor, 2003-ban boldog voltam, hogy indíthatok egy olyan bandát, amiben van egy kicsi a Black Flagtől kezdve Johnny Cashig mindenféléből, de az egész együtt mégis teljesen a saját stílusom. Nem is tudnád a DevilDrivert besorolni egy stílusba sem - és én pontosan ezt akartam. Hogy csak annyit tudj elmondani róla, hogy durva, groove-os, és jól érzed magad tőle.
MN: A DevilDriver sokkal kevésbé mainstream, mint a Coal Chamber volt - ilyen zenével nehéz aranylemezt elérni.
DF: A Coal Chamber annyira nonkonformista volt, hogy igazából fogalmam sincs, miért lett népszerű. Mi csak játszottuk a saját zenénket, aztán ezt hirtelen elkezdték mainstreamnek nevezni. Ugyanez megtörténhet bármilyen zenével. Az aranylemezek pedig nem érdekelnek; egyébként így is minden lemezünk több példányban fogy, mint a korábbiak, de nem ez az igazán fontos, mert az, hogy igazán szeretni fognak-e, úgysem a lemezen, hanem a színpadon dől el. Ha pedig rocksztárként viselkedsz, akkor ezzel kudarcot fogsz vallani.
MN: Kevés olyan közvetlen, barátságos frontembert látni, mint amilyen te vagy a színpadon.
DF: Kedves fickónak lenni jó dolog - miért lennék seggfej? A legfontosabb, hogy jó viszonyunk legyen a rajongókkal. Én nem vagyok az a fajta pasas, akihez nem lehet hozzászólni a koncert után - inkább az, aki a bárpultnál ül, és bárki leülhet vele egy italra.
MN: Na, és mennyire élsz rockeréletmódot grupikkal, piával, drogokkal?
DF: Á, semmi ilyesmi, nem csinálom egyiket sem, igazi antirocksztár vagyok. A rocksztár számomra trágár szó - a rocksztárok seggfejek, én nem vagyok az a fajta ember. Nincsenek grupijaim, nem bulizom a backstage-ben, és nem is piálok a koncertek után hajnali ötig. Na jó, legalábbis nem gyakran!
MN: Hét éve adtátok ki az első DevilDriver-lemezt - van úgy, hogy még mindig a Coal Chamber egykori frontembereként emlegetnek?
DF: Nevezhetnek, aminek csak akarnak, ha udvariasan teszik. Nézd, rá kellett jönnöm, hogy a Coal Chamber elég nagy dolog volt - sok rajongó soha nem fogja megbocsátani nekem, hogy otthagytam azt a bandát. 'ket is meg lehet érteni.
MN: Te alapítottad a DevilDrivert - te is vagy a főnök, vagy mindenki egyenrangú?
DF: Persze hogy én vagyok a főnök! Egy hajónak kell, hogy legyen kapitánya, különben csak körbe-körbe fog járni. Akármilyen jó is a csapat, kell legyen egy vezetője, ez pedig természetesen én vagyok, mivel én indítottam az egészet, én jöttem elő a névvel, és így tovább. Én ezért, a rock and rollért élek, és ezt is akarom csinálni még vagy harminc évig, ha lehetséges. A kérdés az, hogy a többieknek bejön-e, ahogy én csinálom, és ők is ugyanezt akarják-e - ha nem, akkor ki kell hajítani őket, hogy a hajó továbbmehessen.
MN: Milyen lesz a következő lemez?
DF: Teljesen más, mint a Pray For Villains - teszünk egy nagy lépést attól, és minden mástól is, amit eddig csináltunk. De nem tudok még sokat mondani róla, még nem volt időm lépni egyet hátra, hogy kívülről is megnézzem, és el tudjam magyarázni, milyen is lesz. Erőszakos lesz és pusztító, egy hatalmas zúzás - bizonyos részei olyanok lesznek, mintha egy egészen más banda vette volna fel, ide értve az én részemet is. Száz százalékig új irányt veszünk, és ez az irány a keménység, a kompromisszummentesség és a pusztítás.
MN: Általában optimistának tűnsz, és ezt néhány dalszöveged is alátámasztja.
DF: A Coal Chamber után mindenki azt hitte, hogy annyi a karrieremnek; nem volt senki, aki hitt volna akkor a DevilDriverben. Azóta eltelt hét év, és most tessék, itt vagyok - a legfontosabb, hogy hinned kell magadban, amikor senki más nem hisz benned. Ha magadra hagynak, mintha ragályos beteg lennél, akkor csak így győzhetsz. Manapság nehéz optimistának lenni, de próbálkozni kell. A pesszimizmus marhaság. Érted, vannak, akik olyasmiktől félnek, mint hogy vége lesz a világnak 2012-ben. Egy frászt lesz!
