A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció szomorú történetekről mesél: barátok voltak, együtt ünnepelték a sátoros ünnepeket, de már régóta nem beszélnek egymással. Két zsidó származású közéleti személyiség: egyikük maradt liberális, másikuk aktív fideszes lett. Háromtagú család: szétköltözésük közvetlen okát a szülők a nemzeti érzés körüli ellentétekben látják. Hajdú Eszter és Gát Balázs dokumentumfilmjében ismét egy asztalhoz ülnek az elhidegült barátok és házasfelek, hogy egy mediátor segítségével járjanak utána, mi vezetett a szakításhoz.

Magyar Narancs: Nehéz volt rábírnod a szereplésre a filmben megszólalókat?

Hajdú Eszter: Mindkét történet szereplőihez végül személyes ismeretségeken keresztül jutottam el. Három hónapon keresztül próbáltam lehetséges interjúalanyokat felkutatni, olyanokat, akiknek a személyes kapcsolatát a politikai szembenállás tette tönkre. Plakátolást, újsághirdetést, kör e-mailt, mindent megpróbáltam, különböző mediátor egyesületek is segítettek. Rengeteg visszajelzést kaptam, mindenki odavolt az ötlettől, de a szereplést rendre elhárították. Sokszor órákig beszélgettünk, de a másik fél elérhetőségét már nem merték megadni. Pedig látszott, hogy mennyire bántja őket ez a helyzet, főleg az a tehetetlenség, amit ez a folyamatosan gyűrűző, egyre csak mélyülő konfliktus okoz. Csak a legdurvább magánéleti problémákhoz hasonlítható.

MN: Azt nagyjából tudjuk, hogy politikai szinten milyen érdekek tartják működésben ezt a folyamatos jobb-bal árokásást. Amikor családi-baráti szinten kerülnek elő ugyanezek az ellentétek, amögött nyilván egy sor más színezetű ellentét feszül.

HE: A filmből is kiderül, hogy ezek sokkal inkább családtörténeti okokra, régi sérelmekre vezethetők vissza. De van ebben, például a két zsidó barát történetében, történelmi sajátosság is, ilyen például, hogy zsidó ember Magyarországon a legritkább esetben jobboldali. Voltak is gondjaink az angol címadással, felmerült ugyanis, hogy a közérthetőség kedvéért right-wing Jew legyen a "fideszes zsidó", csakhogy ez a szókapcsolat az angolban semmilyen ellentmondást nem hordoz, csak nálunk számít abszurdnak. Egyébként a jobboldali zsidókkal foglalkoztam a szakdolgozatomban is, amit a CEU nacionalizmus szakán írtam.

MN: Az egy számon tartott dolog, ha valaki jobboldali és zsidó?

HE: Van, aki ezt vállalja, és mondja is magáról, a többit meg informálisan súgták, és én lerohantam őket. Álnaiv dolognak tartom, ha ma valaki azt mondja, hogy na és, akkor mi van, ha valaki jobboldali zsidó.

MN: Nem arra kérlek, hogy pszichologizálj, de mint aki behatóan foglalkozott a témával, mire jutottál, mi a legjellemzőbb lelki rugó egy zsidó számára, hogy a jobboldalt válassza?

HE: A szakdolgozatomban nyolc emberrel készítettem interjút, politikussal, civillel vegyesen. Általában véve és nem a film szereplőire leszűkítve az derült ki számomra, hogy ebben a kérdésben a legfőbb érv az antikommunizmus. Azt is tapasztaltam, hogy a jobboldali zsidók úgy érzik, valójában egyik csoporthoz sem tartoznak: a jobboldalhoz azért nem, mert zsidók, a zsidók közé azért nem, mert jobboldaliak. Úgy mondta az egyik megkérdezett, hogy egyik helyen sem látják őt szívesen.

MN: Mi az a töréspont, ami után már mediátor kell, hogy párbeszéd jöhessen létre a felek között?

HE: A filmben ugye az derül ki mindkét esetben, és ezek egymástól teljesen független történetek, hogy a 2002-es választásokon fordultak ki végképp magukból az emberek.

MN: A házaspár történetében a nemzeti érzelem megléte/hiánya merül fel mint legfőbb elválasztó erő, miközben úgy tűnik, ez csak egy gyűjtőfogalom mindenféle személyes sérelem összefogására.

HE: Nagyon érdekes, hogy egy kapcsolatban hogyan alakulnak ki az erőviszonyok, hogyan válik az egyik fél nézete egyre inkább sarkossá ahhoz képest, amit a másik képvisel.

MN: És ehhez a párkapcsolati egyenlőtlenséghez ad hívószavakat a politika.

HE: Abszolút. Elkezdődik ugye egy vita férj és feleség között a politikai hovatartozásról és a nemzeti érzés mibenlétéről, majd nyílegyenesen jutunk el a házi nézeteltérésekhez. Jön is a szemrehányás a férj részéről, hogy a feleség több évtizedes házasságuk alatt még soha egyetlen ingét nem vasalta ki.

MN: Ez a jobbozás-balozás milyen más, a másiknak címzett, kényelmetlenebb jelzőket helyettesít a köznyelvben?

HE: A film elején erre kerestem én is a választ, amikor az utcán megszólítottam embereket. Durva leegyszerűsítéssel élve a jobboldaliak könnyen lehazaárulózzák, nemzetietlennek mondják a balosokat, akik viszont a soviniszta, nacionalista, álszent jelzőket alkalmazzák előszeretettel a másik félre.

MN: Az antiszemitizmus menynyire játszik szerepet ebben a szembenállásban?

HE: A két zsidó barátnál például ez a választóvonal. Érdekes, hogy kettejük közül a liberális nézeteket valló emlegeti a hagyomány, a család, a múlthoz való hűség fontosságát, míg szemben vele a konzervatív pártban ülő tűnik liberálisabbnak, elsősorban a vele nem egyformán gondolkodók megértését illetően. Ebben is nagy katyvasz van Magyarországon, hogy nem a valódi értékek alapján soroltatnak az emberek jobb- vagy baloldalra, hanem például a családi hagyományok alapján.

MN: A film fontos szereplője a mediátor. Ezt a fajta profi békéltetést használják ma már politikai nézeteltérések rendezésére is?

HE: Nem, ilyesmi még nincsen. Tőlünk nyugatabbra a bírósági ügyek többségét már a mediáció segítségével oldják meg, nagy részük el sem jut a bíróságig. Gazdasági ügyektől kezdve a céges konfliktusokig már mindent kezelnek ezzel. Nálunk is terjed a módszer, egyre több ilyen egyesület alakul.

MN: A film viszonylag régi keletű, a rendszerváltás előttről eredő kapcsolatokat mutat be. Ebben a mai, szétpolitizált helyzetben szerinted létrejöhet egyáltalán egy jobbos-balos párkapcsolat?

HE: Az egyik mediátor mondta erre, hogy milyen tragikus, hogy ebből a szempontból csak homogén kapcsolatok fognak születni. Az egyik válasz erre, mint a filmben is elhangzik, hogy a szakítás a helyes döntés, egy másik vélemény szerint pedig tragikus lenne, ha mostantól csak ilyen, világnézetileg homogén kapcsolatok születnének.

MN: Nem egyértelmű helyzetekben sokszor már az első randin tisztázzák a felek, hogy ki hova tartozik, nehogy a későbbiekben érje valamelyiküket kellemetlen meglepetés.

HE: Nem az a baj, ha tisztázzák, hanem az, ha ez áll a folytatás útjába. De még mindig jobb ezen átesni az első alkalommal, mintha egy lassú, óvatos csekkolási folyamat kezdődne. Magyarországon már a szóhasználat szintjén kibukik, ki hova húz. Egy jobboldali ember ritkán mond olyat, hogy rendszerváltás, inkább rendszerváltozást mond, míg egy baloldali sokkal gyakrabban használja a rendszerváltás kifejezést.

MN: Visszatérve az eredeti kérdésre: ismersz ma boldog párkapcsolatban élő jobb-bal pártiakat?

HE: Inkább olyat ismerek, akik nem beszélnek a politikáról. Együtt élnek úgy, hogy az egyik jobbra szavaz, a másik balra, a politikát meg kizárják a privát életükből.

Köves Gábor

Kizártak

Hajdú Eszter: A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció

A könyökünkön jön ki a kettészakadt Magyarország, a "mit tett a politika az emberekkel" fordulat. Folyamatosan halljuk a zümmögőkórust, "miért hagytuk, hogy így legyen", miközben úgy tűnik, a hőn áhított összefogás senkinek nem áll az érdekében. Cinikusan lehetne egy másik slágerből idézni, "mindenki mindenki ellen, mindegy, csak dolgozni ne kelljen", Hajdú Eszter viszont egyáltalán nem cinikus. Azt kérdezi: tönkretehet-e barátságot, belerondíthat-e a családi fészekbe a pártoskodás, és ha igen, vajon a mostanában oly divatos mediáció - a szemben álló felek kompromisszumkeresése egy "játékvezető" segítségével - elsimíthatja-e a dolgokat?

A szintén két részre szakadt film első epizódjában két Gábor, a vezérigazgató és a fideszes önkormányzati képviselő megromlott kapcsolata a "szemléltető eszköz". A vezér, miután barátja belépett a Fideszbe, megszakította vele a kapcsolatot, mondván, zsidó ember ilyet nem tehet. A képviselő persze nem érti, miért nem, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem értené. És miután olyanokat talál mondani, hogy "mindenki tudja, hogy zsidó vagyok, de ezt nem éreztetik velem", vagy hogy "az egyik képviselőtársam a Magyar Gárda alapítója, mégis nagyon jól kijövünk egymással", nem okoz különösebb meglepetést, hogy a mediáció sem vezet eredményre. Korrekt, szájra vigyázós egymás mellett elbeszélést láthatunk, ami ráadásul a Bálint Zsidó Közösségi Házban folytatódik azzal, hogy a sehová sem vezető beszélgetést közönség előtt is levetítik. Mindez persze csak arra jó, hogy legalább negyvenen mondják ugyanazt, amit a vezérigazgató. Tanulság nincs, legfeljebb az, hogy a másik oldalra állás kiközösítéssel jár.

Tóth Lajos a feleségét közösítette ki, mert képtelen volt azonosulni azzal a spirituális élménnyel, ami a férfit 2002-ben, Orbán Viktor Kossuth téri nagygyűlésén érte. Tóth nem tudta megbocsátani, hogy az asszony számára csupán nevetséges cirkusz volt a Fidesz-összejövetel, és ez a konfliktus váláshoz vezetett. Különösen súlyos, hogy a férfinak sikerült a serdülő lányát is maga mellé állítania. A mediáció itt eredményesebb, az apa és az időközben felnőtté vált lány hajlandó visszafogadni az asszonyt. Kérdés, hogy ezek után van-e értelme. A film utolsó képein a kamera elfordul a Fidesz-nagygyűlést annyira már nem élvező, de azért mégiscsak tapsoló, kokárdás Tóth lányról, és mit látunk? A rendezvény "játszóházában" kisiskolások firkálnak az aszfaltra kormányellenes jelszavakat. Szinte hallani a rendező sóhaját: idáig fajultak a dolgok!

Valóban, szomorú ezt látni, de közben mégiscsak el kell gondolkodni azon, hogy vajon e két történetnek van-e köze a dolgok elfajulásához, vagyis valóban a politika tehet-e arról, hogy szoros kötelékek szakadtak szét? Nos, ebben már korántsem meggyőző Hajdú Eszter. A vele készített interjúból megtudhatjuk, milyen nehézségekbe ütközött riportalanyokat találni, ám akiket végül sikerült a kamera elé állítania, nem igazán alkalmasak a film üzenetének tolmácsolására, mely így szól: "Egy megszakadt barátság és egy széthulló család. Mindent a politika tett tönkre." Ugyanis kiderül: a két Gábor kapcsolata sokkal inkább hierarchikus viszony volt, mintsem barátság, Tóthék házassága pedig egyáltalán nem volt felhőtlen. A film legfeljebb azt igazolja, hogy az elmúlt hat-tíz év hazai politikai abszurdja felgyorsított bizonyos elkerülhetetlen folyamatokat. Azt viszont nem bizonyítja, hogy ennél többről lenne szó. Pedig úgy tűnik, igen.

- legát -