"Anyu nevelte belém"

Michael Fassbender színész

Steve McQueen Éhség című filmjében robbant a filmes köztudatba. A szégyentelenben - amely nemrég került a magyar mozikba - újra összeáll felfedezőjével, hogy megrajzolják egy szexfüggőségben szenvedő férfi portréját. A torontói és a San Sebastián-i filmfesztiválon is beszéltünk vele.

Magyar Narancs: Végeztél kutatómunkát e betegség megértéséhez?

Michael Fassbender: Elemi ösztön a szex, de ma már nyilvánvalóan nem csak a létfenntartásról és a szaporodásról szól. Az emberek pénzt csinálnak belőle. Mindent szexszel próbálnak eladni! Mint mindenki más, én is a celebritásokról szóló hírekből hallottam először e betegségről. Vagyis a közvélemény úgy tekintett rá, mint az elkényeztetettség egy tünetére. Pedig sokféle ember szenved tőle. Megismerkedtem egy fickóval, akinek ez a baja. Megpróbáltam kérdezgetni, amivel csak annyit értem el, hogy jobban bezárkózott. Ezért hagytam, hogy sztorizzon. Abból szűrtem le, mi hajthat egy ilyen figurát.

MN: És mi?

MF: Érzelmileg nem tudja kezelni az intimitást, képtelen valós emberi kapcsolatokat kialakítani. Már egy ölelés problémát jelent neki, el akar húzódni előle. Az is fontos, hogy a filmbéli Brandon egykor remek zongorista volt. De feladta e hivatását. Énekesnőként dolgozó húga felbukkanása azért kényelmetlen, mert ehhez az egykori életéhez köti.

MN: Tudva, hogy tested minden porcikáját meg kell mutatni, hezitáltál, hogy elvállald-e a szerepet?

MF: Egyáltalán nem. Az én képzelőerőm sokkal durvább, mint ami a forgatókönyvben van! Steven egy csapásra megváltoztatta az életemet azzal, hogy rám bízta az Éhség főszerepét. Így nem volt kérdéses, hogy ismét igent mondjak. A Parlament épületébe voltunk hivatalosak a brit filmszakma díszvacsorájára, és ő ott vázolta fel futólag, mi foglalkoztatja. A forgatókönyv elolvasása nélkül is igent mondtam!

MN: Mennyire érezted feszélyezettnek magad a meztelen jelenetek forgatásakor?

MF: Ha nem vagy magamutogató személyiség, akkor bizony elég kényelmetlen. De pontosan tudom, hogy az a dolgom, elmeséljek egy sztorit, és testi megnyilvánulásokra fordítsam a karakter benső életét.

MN: Maximalista vagy?

MF: Igen, anyu nevelte belém. Muszáj volt jó eredményeket produkálnom a suliban. Ő kedveltette meg velem a mozit is. A 70-es évek amerikai remekein fejlődött az ízlésem. És Fassbinderen. Németországban születtem, de csak két évet éltünk ott.

MN: Mindkét McQueen-filmben intenzív, nagy mélységeket megjáró szerepeket játszottál. Mennyire viselt meg?

MF: Az előkészületeket és a forgatást egyaránt nagyon intenzíven élem meg, a haverjaimmal sem szívesen lötyörgök ilyenkor. De mihelyst vége a felvételeknek, nagyon hamar eltolom magamtól az egészet.

MN: Vonzanak a bevállalós szerepek?

MF: Ha kockázatot vállalsz egy szokatlan filmmel, legfeljebb pofára esel. Na és? Egyszer úgyis mind meghalunk, addig meg jobban teszem, ha merész alkotásokhoz adom a nevem, mintsem olyanokhoz, ahol ott van a biztonsági háló. Steve-vel dolgozni egyszerre izgalmas és rémisztő, lenyűgöző és felkavaró. Nála mind az öt érzék részt vesz az alkotófolyamatban. Kísérletezünk, és sosem tudjuk előre pontosan, mi sül ki belőle. Ettől maradok éber mint színész. Persze nem mintha egyből értenék mindenféle experimentális dolgot. Amikor elolvastam az Éhséget, azt gondoltam: "Jézusom, ez meg mi a fene?" Nem akartam elvállalni, de az ügynököm erősködött, hogy legalább menjek el találkozni a rendezővel. Rendben, megnézem azt az idiótát.

MN: Hogyan hatott rád, hogy csontsoványra fogytál az Éhségért?

MF: Ha meg akarsz halni, ez a legtutibb módszer! Ötvenkilenc kilónál álltam meg. Az állítólag még biztonságos volt a testtömeg/testmagasság arányt figyelembe véve, mivel majdnem 180 centi vagyok. Ötvennyolc kilóra már képtelen voltam lemenni. Egyszerűen nem ment. Naponta csak ezer kalóriát fogyaszthattam, az utolsó hetekben pedig csak hatszázat. Amikor megvonják az ételt az embertől, akkor jön csak rá, milyen dorbézoló fogyasztói kultúrában élünk. Zabálunk, vedelünk, minden testi igényünket azonnal kielégítjük. Alázatra tanított ez a tízhetes diéta. Mondhatni spirituális folyamat volt. Nagyon bírtam, mikor az Éhség vetítésére megérkeztek az újságírók popcornnal. Fogalmuk sem volt, mire ülnek be.

MN: Mi változott, amióta "sztár" lettél?

MF: Előtte dolgoztam rakodómunkásként, marketingesként, meg besegítettem szüleim éttermében. Tíz éven át a golyóimat széttörtem, csak hogy bejuthassak a filmes szereplőválogatásokra. Ma már nem próbajátékra hívnak, hanem "munkaebédre"!

Kriston László

Shame - A szégyentelen

Ez az a film? Ez az. Amiben Michael Fassbender úgy emberileg, mint szakmailag lemeztelenedik. Megmutatja, amije csak van neki. És csinálja reggel, csinálja délben és csinálja este, mintha az élete függne tőle. Csinálja egy nővel és csinálja kettővel, csinálja a jobb kezével vagy a ballal, csinálja ágynak döntött nővel és falnak döntöttel, fizetős nővel és ingyen kaphatóval, online nővel és offline nővel, és csinálja nem nővel. Úgy mondják ezt jobb körökben, hogy röptében is. Mi tagadás, Brandon, ez a jól szituált New York-i yuppie, akit Fassbender alakít, bárhol és bárkivel. Akár a metrón is: e bátorságáért sokat dicsért film egyik hangulatos jelenete, amikor hősünk a metrón csinálja, a puszta nézésével. Szemmel nemcsak verni lehet, de dugni is, ám ez még nem az az igazság, amiért díjat szoktak adni A kategóriás fesztiválon. A bátorság biztosan majd csak ezután jön, mert az ugye nem az, hogy a férfi főszereplő elöl hagyja, a korhatárkarika meg belepirul. Időnkből kitelik, kivárjuk a bátorságot, aztán egyszer csak véget ér a film, ez a sok keserű dugással és komor nézéssel teli dráma, és az ember gyanakodni kezd. Mert ha nem másra, hanem kizárólag a filmre és a benne lévő jelenetekre hagyatkozunk, akkor azt kell hinnünk, hogy Brandon és a sok középsúlyú hollywoodi búslakodó közt csak annyi a különbség, hogy míg azok nem hagyják elöl, Brandon boldogtalanul lóbálja. Hősünknek ugyanis sok öröme nem származik az éjjel-nappal szexből. Fáj, nagyon fáj az élet Brandonnak, erről árulkodik minden pozitúra, de még a felhőkarcolók hideg üvegére vetülő fény játéka is. Aki némi felvilágosítást fűz e kozmikus fájdalomhoz, az Brandon bajkeverő húgocskája, szerinte ők ketten nem rossz emberek, csak a hely rossz, ahonnét jönnek. Köszönjünk szépen, Sissy, és köszönjük a szép dalt, aNew York, New York hangulatos koktélbár-feldolgozását, melyet a Sissyt alakító Carey Mulligan ad elő elejétől a végéig. Ami Fassbendernek a metró, az a színésznőnek az éneklés - faltól falig truváj. Valami nagy rossz történhetett az említett rossz helyen, nyilván még otthon, a rég hátrahagyott Írországban, mert Brandon egyre keményebben bünteti magát a szexszel, és Mulligan arcán is egyre vészjóslóbban kenődik el a szemfesték. És ennyi elég is, hogy valódi drámát lássunk oda, ahol egyébként nincs más, csak szimpla, jól megcsinált giccs, mely "mély vagyok és bátor" jeligével hirdeti magát.

- köves -

A Budapest Film bemutatója