Az éhezők viadala: Futótűz

Film

Te jó ég, mi történt?! Kritikusunk megtekintette a The Hunger Games második részét, és nem menekült futva a moziból.

Nem tudom, ki hogy van vele, én inkább nézek enyhén leegyszerűsített, de itt-ott gyomorszorító tini társadalmi antiutópiát, mint teljesen kiherélt, vértelen, ám cserébe buta vámpírrománcot. Talán Orwell is kevésbé szégyellné hatását Az éhezők viadalára, mint Bram Stoker az Alkonyatéra.

false


Az éhezők viadala: Futótűz korrekt folytatása egy korrekt kalandfilmnek. Emelkednek a tétek, újabb adalékokat kapunk az előző epizódban már megismert univerzumhoz (ami Az éhezők viadala esetében elég jól felépített és fantáziadús), ráadásul a hót szimplának, de szerethetőnek megírt hősök sem romlottak el útközben. Ami némileg nehezítheti a megértést, hogy a film túlzottan is épít az előző rész ismeretére.

Kalandfilmhez képest az akció felvezetése meglehetősen lassan csordogál: az érzelmi harapófogóba került és közben az álságos média által is szorongatott Katniss szenvelgéseit vagyunk kénytelenek végignézni. Némelyik jelenet erősen giccsbe hajlik, amit csak fokoz a hollywoodi blockbusterek örök betegsége, a filmzene krónikus agyonhasználása, ám végül is sikerül egy elég hiteles, többszörös dilemmarendszert felépíteni a lány köré.

false

Katniss nem egy túlárnyalt figura, de Jennifer Lawrence képes életet lehelni belé, és olyan dinamizmussal és tűzzel eljátszani, ami valóban a film motorjává teszi a főhőst. Lawrence remekül működik a csillogó, művi médiahajcihőbe belekényszerített nyers vadócként, aki egyetlen szemöldökráncolással teszi idézőjelbe az egész felhajtást. Olyan főhős, akiről elhisszük, hogy egy lázadás ikonjává válik. A többi mellékszereplő (Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman, Stanley Tucci, Lenny Kravitz) is csak használ a filmnek, kivéve a rettentően ciki Donald Sutherlandet és az ő félelmetesnek szánt szemmeresztéseit.

A film szimbólumrendszere és utalásai (a hatalom fasisztoid jelképei és az ellenállás titkos/tiltott motívumai) néhol túl szájbarágósak, de ez talán egy tiniknek szóló film esetén megbocsátható. Lehet, hogy nem tudatosan, de a viadal rítusai és a versenyzők fegyverei is bizonyos kultúrtörténeti hagyományokhoz kapcsolják a sztorit. Morális és pszichológiai dilemmák felvetésére ad lehetőséget az is, hogy Katniss a viadal során kénytelen csapatban dolgozni. A film általában is sokat foglalkozik a közösséghez tartozással, mely az egyetlen megoldásként jelenik meg a zsarnoksággal szemben, és nagyon amerikai ideát sugall. A viadal akciói most is rendben vannak, és akad egy-két kimondottan nyugtalanító próbatétel is. Kicsit több a vér, kevesebb a kamerarángatás, ám elég kurta-furcsa a zárlat. Nem vagyunk érte túl büszkék magunkra, de várjuk az újabb folytatást.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.