Magyar Narancs: Vad horrornak is beillik, amit a filmjeiben megmutat, pedig épp azzal ér el ilyen hatást, hogy következetesen ragaszkodik a mindennapi valósághoz.
Ulrich Seidl: Engem az intimitás azon szférája érdekel, amivel az ember nem szívesen szembesíti magát. Ott, ahol a hétköznapi valóságot, a megszokottat, a normálist sejtjük, behatóbb megfigyelés után meglehetősen visszatetsző dolgok kerülnek a felszínre. A filmjeim csupán a tükörképei e rétegnek.
MN: Lehet, hogy ezt a beható megfigyelést keverik össze sokszor a pesszimizmussal?
US: Épp ellenkezőleg, én inkább optimistának tartom magam, hiszen egy pesszimista mindig borúlátóan látja, illetve láttatja a világot, ezzel szemben én még szépítek is rajta, ami persze még így is elég kellemetlen látvány.
MN: Azért a valóság sem csak szenvedésből áll, már csak a nagy számok törvénye szerint is becsúszik egy-egy boldogabb pillanat.
US: A boldogságról nem kell filmet csinálni! Ugyanakkor ha megnézi például az Import/Export szereplőit, bármilyenek is legyenek a körülmények, ezek az emberek mégiscsak küzdenek, hogy munkához jussanak, és én ezért azt mondom, a végeredménytől függetlenül ezek pozitív szerepek.
MN: Híres honfitársa, Michael Haneke is valami hasonlóban utazik, már ami a néző igénybevételét, a kíméletlen hangnemet illeti.
US: De stílusban, tartalomban nagyon más. Haneke nagy sztárokkal szeret dolgozni, nála minden a forgatókönyvben leírtak szerint történik, egyfajta művi környezetben. Ez nem az én utam, nálam a forgatókönyv egy kiindulási pont csupán, a forgatás pedig olyan, mint egy utazás, sosem tudom előre, hol kezdődik el és hol fog véget érni a történet.
MN: Haneke nemrég Amerikában újraforgatta leghíresebb osztrák filmjét, a Funny Gamest. Mit szól hozzá?
US: Õrült dolog, de nekem tetszett, hogy valaki fogja magát, és teljes erőbedobással létrehoz valamit, amit egyszer már saját kezűleg létrehozott.
MN: El tudja képzelni, hogy ön is más filmkészítési források után nézzen, és elhagyja Ausztriát?
US: Kizárt dolog. Alig hiszem, hogy máshol meg tudnám győzni a pénzosztókat, másrészről pedig minél drágább egy film, annál többen szólnak bele az ember munkájába.
MN: Min dolgozik most?
US: Egy játékfilmen, ami három női sorson keresztül járja körül a szexturizmust. Azokról a nőkről, vagy ahogy mondják, sugar mamákról fog szólni, akik Afrikában vásárolnak szerelmet maguknak. Emellett dolgozom egy dokumentumfilmen is, ami az osztrákok és a pincéik kapcsolatát kutatja.
Import/export
Nem mondhatni, hogy hemzsegnének az osztrák filmek a hazai mozikban. Ám ez nem (feltétlenül) a magyar forgalmazók bűne. Egyszerűen kevés készül. Ausztriában a film mint művészeti ág nem a magas kultúra része, elenyésző állami támogatást kap. És van itt még valami, amit jó előrebocsátani: az osztrákoktól tudható, hogy nem feltétlenül menesztik a mennybe magukat művészeti alkotásaikban. Azonban Seidllel speciel szerencséjük van; lévén filmes, nála hol a helyzetkomikum, hol az adott helyzet szülte realizmus mondja el, amire Thomas Bernhard nyilván a "náci" és a "kultúra nélküli kloáka" kifejezéseket használta volna. Ukrajnában esik a hó, az ausztriai geriátrián ég a lámpa, akárcsak a Zárai-Vámosi-páros kandallója mellett. Seidl visszafogottan radikális dokumentarista mozijában kicsit másként festenek a halál küszöbén vegetáló, csonttá soványodott, pisis pelenkás öregek, mint a mondott duó által megénekelt, kakukkos órára nyugovóra térő és fiatalon ébredő magyar kortársaik. De mi is itt az import-export? Nézőpont kérdése. "Onnan" Olga az import, Ausztriában élő barátnője "hozza be" az ápolási osztályra Ukrajnából. A Kánaán geriátria képében tárja fel neki kapuját, ahol főállásban takarítónő és társadalmi munkában földre szállt angyal lesz. Honvágyában sokszor dalra fakad, és arról énekel, hogy az élet szép, és minden ember úgy csoda, ahogy van. Az export pedig Michael és Paul; kiszuperált játékautomatákat szállítanak Ukrajnába. Michael a szállodai szobában doktor bácsit és kutyatulajdonost és/vagy szexistent játszik, Paul a bárban fizeti a több vodkásüvegben mérhető tiszteletköröket, majd stoppal visszaimportálja magát Ausztriába. A kérdés, hogy tudniillik ki jár jobban, nyugodtan elhagyható. A vége úgyis - a nyilván hótt optimista Seidl szerint a film vagy az élet egyre megy - mindenkinek ugyanaz: csend és halál. A Szuez Film bemutatója
