"A baszás elbaszott egy munka" - állapítja meg a szép Julie, amikor megtudja, hogy szifilisze van, és ezzel össze is foglalja a róla és kolléganőiről szóló fim lényegét, pontosabban egyetlen megfogható üzenetét. Kérdéses persze, hogy mindez mennyiben tekinthető üzenetnek; az mindenesetre biztos, hogy ezen kívül semmit sem találunk Bertrand Bonello filmjében, ami megfelelne a klasszikus történetmesélés "tartalom" címszó alatt számon tartott alkotóelemének. A testüket a 19. század utolsó éveiben árusító leányzókkal hiába történnek - esetenként szörnyű - dolgok, ugyanúgy nincs történetük, mint ahogy életük sincs, nincsenek kilátásaik, sem reményeik. Csak mindennapjaik vannak, kínzóan egysíkú mindennapjaik, amiknek az alapos és fájdalmas tisztálkodás éppúgy a része, mint a szűkre húzott fűző, a magasra tupírozott haj és a jobb esetben szimplán perverz, rosszabb esetben bonyolultan szerelmes kuncsaft.
A gyönyörű jelmezekben flegmán flangáló nők létezése a szecessziós dísztárgyaktól roskadozó kuplerájban maga az üresség. Furcsamód még sincs hiányérzetünk: a Pornófilmes című opust is jegyző Bonello nem mesél, nem sztorizik, csak felfest egy állapotot - azt azonban egyedülálló atmoszférateremtő készséggel teszi. Szinte érezzük a literszám locsolt parfüm, a kilötykölt pezsgő és a hol fásultan, hol rettegve lezavart szex szagát, a szépségesen berendezett szalon és az aktusoknak, szerepjátékoknak és kínzásoknak helyt adó emeleti szobák émelyítően fullasztó levegőjét.
A francia rendező hősnői életének (vagy inkább létezésének) morzsáit, fakó emlékeik és halványuló reményeik darabkáit erős színekbe, sajátos illatokba, hamis nevetésekbe, lenge ruhákba és csillogó ékszerekbe csomagolva, bárminemű magyarázat nélkül tárja elénk. A Bordélyház egyszerre beteg, szomorú és szép - pont, mint a benne tüsténkedő leányszemélyek többsége.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
