"Dolgozzanak a Szent Automaták!" - St.Auby Tamás, a TNPU szuperintendánsa

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2009/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hatvanas évektől a magyarországi avantgárd részeseként jegyzik, happeningeket, különféle, manapság a művészettörténet részének tekintett akciókat szervezett. 1974-ben kiutasították az országból, mert részt vett Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című kéziratának külföldre juttatásában. Hazatérése után, 1992-ben A Szabadság Lelkének Szobra 1992 W című akció keretében kísértetfigurává csomagolta a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot. Kentaur című, 1973-75 között készült és betiltott filmjét néhány hete mutatták be Budapesten.

Magyar Narancs: Mikor csináltál bármi olyat, amiről úgy érezted, hogy túlmutat a saját érdekkörödön, amivel mások számára akartál közölni valamit?

St.Auby Tamás: Soha életemben nem csináltam olyat, ami túllépett volna a saját érdekkörömön.

MN: Miért, hol van az érdekköröd határa?

St.T: Evidens, hogy a teljes univerzumot tartalmazza. Hogy aztán annak a határa hol van, azt kérdezd meg a főszerkesztőtől.

MN: Mi az a TNPU?

St.T: A TNPU a Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniója. A világ legrégebbi és legnagyobb nemzetközi uniója a Telekommunikáció Nemzetközi Uniója (ITU). Amikor Samuel Morse feltalálta a morzét a 19. század közepe táján, egy másik zseni rájött arra, hogy új korba léptünk, Moszkvától Pestbudáig azonnal megy az üzenet, tehát ezt kézbe kell venni. 1865-ben létrehozták az ITU-t, s ez kontrollál mindent, a kereskedelemtől kezdve a hírközlésen át a hadi műveletekig. Ugyanis az ő kezükben van az elektromagnetikus spektrum. Ez egy bizonyos szintig titokban működő intézmény. Nem nagyon beszélnek magukról, Big Brother nem nagyon leplezi le magát. Kénytelen voltam ezt a dolgot valahogy egyensúlyba hozni a Paralel Unió megalapításával.

MN: Ez mikor történt?

St.T: Voltaképpen két fázisa volt. Az első 1968-ban történt, akkor álnéven kellett ezt megcsinálni, hiszen még itt éltem, Magyarországon, és azt a nevet adtam neki, hogy Paralel Kurzus / Tanpálya. Amikor Genfbe jutottam 1976-ban, akkor kapta meg a valódi nevét. Hozzáteszem: az ITU-nak Genfben van a székhelye. A Place des Nations-on, a Nemzetek terén három épület áll, az ENSZ-é, valamivel odébb a World Intellectual Property Organizationé (WIPO) - ez a copyright fölött diszponál -, a harmadik pedig az ITU épülete. Vitathatatlanul a világ közepe ez így. Tehát létrehoztam a TNPU-t, hogy helyrehozzam ezt az abszurd, groteszk, felborult egyensúlyt.

MN: Miben áll az unió működése? És mennyiben valóságos, illetve virtuális?

St.T: A virtuális a valóság része. Ez a kérdés tulajdonképpen a WIPO pimasz kérdése, amely mindent kontrollálni akar a szerzői jogokat illetően. A Paralel Unió nevében benne van, hogy nem egy húron pendül az ITU-val, hanem vele párhuzamosan pendül. Egyfelől figyelembe veszi annak a működését, másfelől másik pályán, az egyensúlypályán mozog. Az ITU az elektromagnetikus spektrumot kontrollálja és osztja szét az államok között - nemcsak a Föld felszínén, hanem a világűrben is. A TNPU azt végzi, amit az ITU nemhogy nem végez, hanem blokád alatt tart.

MN: Valami példát mondanál?

St.T: A Szt.Rájk, vagyis a munka világának a felszámolása. A TNPU javaslatot tett a Létminimum St.Andard megállapítására és a gyakorlatba való átültetésére. Ez annyit tesz, hogy mindenki, aki nem tud vagy nem akar dolgozni, megkapja a havi létminimumot - méghozzá a hadi költségvetés rovására. Ez az, amit Big Brother nem akar, tehát Big Sister - népiesen: Little Brother - ezt akarja.

MN: Vonzónak tűnik a gondolat, de túl azon, hogy a műtárgypiac műalkotásként kezeli, milyen megvalósulási lehetőségét látod ennek?

St.T: Ez megint egy WIPO-probléma. A mód, ahogyan a szerzői és szabadalmi jogokat osztályozzák a szent magántulajdon égisze alatt, s ahogy a Létminimum St.Andard Projekt 1984 W (LSP1984W) értelmeződik a fennálló rend szempontjából, az semmi más, csak tünete ennek a torz rendnek. Ők művészetnek tekintik, hogy elbagatellizálják és megadóztassák. Holott ez nem művészet, hanem nem-művészet-művészet - ami megint csak egyfajta paralel művelet -, de ha szóba vagy bemutatásra kerül a Projekt, nincs más intézmény erre, mint a művészetiek.

MN: Mindenesetre szokás téged művésznek tekinteni, kezelni.

St.T: Rossz szokás!

MN: Te ezt kényszerűen tudomásul veszed, vagy forr benned a méreg emiatt?

St.T: Több síkon mozog minden érzelmem, gondolatom, intuícióm, ahogy mindenkinek. Egyfelől blazírtan konstatálom ezt, másfelől röhögök rajta, harmadfelől meg igen gyakran harcolnom kell azért, hogy ne tekintsék művészetnek. S hogy St.Auby Tamást ne tekintsék létező entitásnak. Genfben tizenkét nevem volt kiírva a levélszekrényemre, a háztulajdonos egy nap rám telefonált, hogy ki az a tizenegy plusz személy, aki ott lakik. Ennek párhuzamos esete az, amit David Bowie mesélt nekem: a Champs-Élysées-n sétáltában a járókelők összesúgtak mögötte: "Nézd, St.Auby!"

MN: Mit jelent a projekt címében a W?

St.T: Sok mindent. Ebben a kontextusban azt, hogy minden hullámzik. Mint a vekker.

MN: Magyarországon mivel, mikor kezdődött az akcióművészet?

St.T: Az akcionizmus a világ kezdete óta létezik. Ebbe nem érdemes most mélyebben belemenni. Semmiféle konkrét, fix világértelmezés nincs, pontosabban: egyedül Mítosz van. A Káin-Ábel-szituációban lehet megragadni a kettősséget, a kontemplatív és az akcionista létszemlélet párhuzamosságát, a művészet, illetve a nem-művészet-művészet világát is. Káin a művész, ezt pontosan lehet követni az ide vonatkozó mitologéma szövegében. Ő az, aki növénytermesztő, Ábel az állattenyésztő, nomád. Káin letelepszik, kőházat épít. Beleás a földbe, kutat, fémre bukkan, két aratás között kaszákat, fegyvereket és trombitákat készít. Eszelősen a technével babrál. Ábel sétál a földön az állataival. Nincsenek fémeszközei, minden a közvetlen környezetéből jön, a könnyű, mulandó bőr, gyapjú, nád, kenderzsineg. Neki nincs technéje, ő énekel, táncol. A poiezisszel lép ki önmagából. A párhuzamosba. Káin házában szobrok vannak, a falakon festmények - például Ádám és Éva van fölfestve -, udvarában színház. Ábelnek erre nincs szüksége. És amikor Ábel vonul az állatokkal, azok nem veszik figyelembe, hogy a kukorica termesztett növényzet, és lelegelik. Káin dühbe gurul, először is trombitán bejelenti a csatát, majd technikájával lemészárolja a terrorista nomádokat. Ez már kapásból két végpontja a magatartásspektrumnak.

MN: Ha Káin a művész, akkor Ábel mi?

St.T: Ő a nem-művészet-művész.

MN: Értem. De a művész az, aki fennmarad, és a történelmet uralja.

St.T: Jelen pillanatban ez van, igen. De még nem értünk a végére. Az időszellem ezt a Káin-féle túltengést egyensúlyba fogja hozni. Ugyanis idővel mindig a kisebbség győz. Szóval, a neo-avantgardizmus kezdetekor, az ötvenes évek végén nagyon felerősödött az akcionizmus: happening, event, occurrence és egyebek. Mindenütt megjelent - ugyanakkor. Ez úgy megy, hogy amikor a pasi bevonul a barlangba, és ott feltalál valamit, az abban a pillanatban a világban van. Olyan mértékben benne van, hogy valószínűleg ugyanabban a pillanatban mások is ugyanarra jönnek rá. Tehát a tett, az akció azonnal prezentáló voltában való hit a Zeitgeist miatt Magyarországon is felbukkant. Dr. Végh László zeneszerző volt az, aki, beépülve a jelenbe, preakcióival már a 60-as évek elején fertőzte itt a környezetet.

MN: Tehát nem úgy volt, hogy itthon hírét vették az emberek, hogy mondjuk Bécsben érdekes dolgok történnek akcionizmus címszó alatt, és ők is elkezdtek valami hasonlót?

St.T: Mondom, ezt az időszellem termeli. Persze van olyan, hogy valaki konstatálja, hogy itt valami más természetű dolog van, ráhangolódik, és ő maga is beszáll. Ezek a jó értelemben vett epigonok. De az alapszituáció az, hogy a Zeitgeist megjelenik mindenütt, s a mi esetünkben, amikor 1966-ban megcsináltuk az első happeninget, ez az eset adódott. Akkoriban én már kezdtem kihúzódni a művészetből. Voltak projektjeim, hogy mit kellene csinálni a nem-művészet-művészet - akkor még nem tudtam, hogy ez a neve - égisze alatt. 66-ban megjelent egy cikk egy szennylapban, a Film, színház, muzsikában a happening ellen. Ott olvastuk először ezt a szót, és azonnal ráismertünk, hogy ez az, amit csinálni akarunk. És eldöntöttük, hogy akkor most beindítjuk, és happening lesz a neve.

MN: Mi volt ez konkrétan?

St.T: Az ebéd volt a címe. Egy cirka másfél órás akció volt, nem lehet így elmesélni, ahogy egy ebédet sem lehet, s egyáltalán semmit sem lehet - ha lehetne, akkor nem lenne irodalom. Mindenütt a világon az első happeningek mind valamilyen módon az anyagi világgal kezdtek valami műveletet végezni. Ez nem véletlen, mert előtte, Jackson Pollock haláláig - mert azzal zárul le az avantgardizmus - a művészek állandóan valami szellemiről, a metafizikáról meg ilyesmikről fecserésztek - legalábbis az uralkodó közgondolkodásban és a piacon. Amikor megjelent a pop art és az akcionizmus, ezek deklarálták, hogy "no metaphysics" - vagyis szükségképpen "physics", a párhuzamos. Tehát azonnal nekiálltunk széttrancsírozni az anyagot. Le a molekulákig és atomokig, kalapáccsal szétverni ezt a szart.

MN: Ha jól veszem ki az eddigiekből, téged egyrészt az uralmi-hatalmi viszonyok, másrészt a munka világának az emberi nyomorúságot létrehozó és újratermelő volta érdekel a kezdetektől fogva, ahogy ezt a Kentaur című filmben (vö.: A szabadság kényszere, Magyar Narancs, 2009. november 19.) is érzékelni lehet.

St.T: A kentaur egy párhuzamosságot tartalmazó lény. Van benne egy filmi értelemben látható, állati rész és egy láthatatlan, hallható rész, a kentaur emberi oldala. Elszavaljam a Kentaur című költeményemet, amelyet 1964-ben rittyentettem?

MN: Leköteleznél.

St.T: Összeérő

két idő

partjuk között

egy rejtett árny

fordul egyre beljebb

És felfelé

űzik a dalt a paták

MN: Hm!

St.T: A film eleve kentaur. A ló és az ember szervülésének zónájában zajlanak az események. A Kentaur voltaképpen egy karatefilm. Látjuk a degenerált realitást, és egyszer csak összecsap a látható és a hallható. Amikor ilyen nagyon hosszú bámulása van a fizikainak, a lónak, egyszer csak: puff!, megjelenik a kungfutársaság és lekaratézzák azt a részt, ahol a ló és az ember összeér.

MN: Gondolom, hogy amikor a film készült, tisztában voltál azzal, hogy a rendszer ezt bosszantásnak, az ideológiájába való belerúgásnak értelmezi.

St.T: Azért óvatosan kell ezzel bánni. Ez nem Magyarország, hanem az egész világ munkaviszonyairól szól. A fizikai, a filmre felvehető világ ilyen, nem csak a magyarországi dobozgyár. Ahol ez a Káin működik, ott egy ilyen világban vagyunk. De hála istennek, az időszellem állandóan ott fuvolázik, énekel a kentaur emberszájából.

MN: Akkor most mi ez a titokzatos időszellem ebben az "ilyen világban"?

St.T: A Zeitgeist nem a közhangulat. A korszellem, de pozitív értelemben, az időszellem értelmében használom a kifejezést: az, ami elkerülhetetlenül görgeti magával az eseményeket. Az LSP1984W tisztában van azzal, hogy - bár katalizáló eszközként lehet használni - nem is kell nagyon propagálni. Ez jön amúgy is, mert a Zeitgeist megcsinálja. Már nemzetközi szervezetek vannak. Például az egyik legfontosabb a BIEN (Basic Income Earth Network). Már némely államférfiakban is megjelent a képzet, hogy a létminimum az emberi alapjogon mindenkinek jár. Ez is két nagy csoportra oszlik, az egyik azt mondja, hogy mindenkinek meg kell kapnia, a másik azt, hogy csak azoknak, akik nem dolgoznak. A TNPU ehhez a második csoporthoz tartozik. Ugyanis ha mindenki megkapja, akkor az is megkapja, akinek a munkabére legalább annyi, s a milliomos is megkapja, ami teljesen értelmetlen és dimenziótlan. Míg ha csak azok kapják meg, akik nem dolgoznak, akkor tudatosul bennük - és azokban is, akik dolgoznak -, hogy van egy másik, párhuzamos ösvény: a nem-munka világában való túlélés. Ők a szent törzs, a kolduló rend, azok, akik nem fogyasztják el a tiltott gyümölcsöt, azaz nem fogyasztanak túl. Tehát rájuk nem vonatkozik a mitikus ősbűn következménye: az Öt Büntetés - köztük a munka.

MN: Ami csak addig lehetséges, amíg az emberiség valamekkora hányada mégis a munka világában tevékenykedik.

St.T: Nem probléma - két oknál fogva. Egyrészt: a tavaly megismételt híres Milgram-kísérlet újra megállapította, hogy az emberiség 83 százaléka autoriter, azaz parancsot végrehajtó és parancsolni akaró személy. A maradék 17 százalék nem tartozik ide, ez a párhuzamos genetikai csoport. A többség dolgozni akar. Másrészt: van egy gigantikus öröksége a munka világának, aminek egy gigantikus része a hadiiparba megy. És ebből lehet finanszírozni a munka világában részt nem vevők túlélését. Az időszellem már kitermelte ennek az őrületnek a kritikáját. Egyre többen hajlanak arra, hogy tárolni tudják ezeket a fogalmakat, ne utasítsák el eleve mint őrültséget.

MN: Mekkora súlyt tulajdonítottál annak idején a hatvanas-hetvenes évek olyan művészeti eseményeinek, mint például a hatóságok által erőteljesen ellenőrzött balatonboglári kápolnatárlatok?

St.T: Ezek csak vékony részeseményei voltak a dolgoknak. Nézd: van a boszorkánykonyha üstje. Ebbe bele vannak dobálva a kígyók, békák, mérgek, s le van födve egy nagy födővel. Ez annak a képe, hogy össze voltunk zsúfolva az állítólagos, utópikus és torz proletárdiktatúra födele alatt. És amikor az 1989-es puccs leemelte ezt az üstfödőt...

MN: Milyen puccsról beszélsz?

St.T: Ami átsöpört a Szovjetunión és csatlós államain. ...akkor a kígyók, békák szerteugráltak az üstből. Ellentétben álltak egymással, de a militarista-merkantilista elnyomás egymás mellé préselt mindenkit, s így a 83 százalék képimádó művész egy fedél alatt sínylődött a 17 százalék képromboló nem-művészet-művésszel is. A puccs után ez most már nagyon más.

MN: Fel tudsz-e idézni olyan akciót, eseményt, amit így utólag is, évtizedekkel később jelentősnek, üzenetértékűnek tartasz?

St.T: A lényegükkel ma is egyetértek - a realizálódásuk másodrendű kérdés -, a nem-művészet-művészeti, képromboló, akcionista, ábelista létszemlélet megértése, értelmezése és terjesztése volt a fontos. Az adott realitásban ez egy attól eltérő, párhuzamosan jelen lévő, más lényegű létszemlélet gyakorlása. Tehát a látható lórealitásban az ember szavát hallottam és hallom.

MN: Amikor Szelényi Ivánnal és Konrád Györggyel együtt kiutasítottak az országból, úgy érezted, hogy a szabadság birodalmába kerülsz?

St.T: Relatíve persze, de nem abszolút értelemben.

MN: Mi történt konkrétan?

St.T: Fél évig kéjtanulmánykörutat végeztem Európában.

MN: Aztán miért pont Genfbe mentél? Akkor még nem is tudtad talán, hogy ott székel a Nemzetközi Távközlési Unió, szóval nem eleve a felforgatás szándékával mentél oda.

St.T: De! Erre is rengeteg válasz van. Először is svájci állampolgár vagyok születésemtől fogva, az anyaföldről az apaföldre kellett mennem. És Genfben, a debil proletárdiktatúra súlya eltűnvén a fejem fölül, hozzáláttam a dolog folytatásához. Nem volt abszolút különbség. Ami volt, az a szólásszabadság relatív különbsége, ahogy ma itt.

MN: Mit jelent, hogy hozzáláttál a dolog folytatásához?

St.T: Az LSP1984W 1974-ben nyerte el az alapformáját, és 1975-ben, mielőtt kiutaztam, a Fiatal Művészek Klubjában nyilvánosságra hoztam. Ezt folytattam Genfben.

MN: Egyfajta hírnevet teremtett neked?

St.T: Genfbe érkezésem után két héten belül az egész várost ismertem, azonnal marha jó lett a hangulat. Megismerkedtem egy műgyűjtő-mecénással is, aki aztán az életem anyagi hátterét - a létminimumot munka nélkül - biztosította úgy, hogy egy ideig nem is tudta, hogy én a Létminimum St.Andard kérdésével foglalkozom. Az LSP1984W-t és csatolt részeit több ízben bemutattam múzeumokban - neutrális döbbenetet váltva ki.

MN: Vagyis téged művésznek tekintett?

St.T: Hát igen, de neki mindegy volt, hogy művész vagy nem-művészet-művész. Nagyon intenzív hajlama volt a környezetében a vagyonát szétosztani.

MN: Miért jöttél haza?

St.T: Csináltam egy világ körüli utat 1989-90-ben, napra pontosan egy évig, és közben New Yorkban, az agykutató barátnőmnél láttam a tévében, hogy leomlik a vasfüggöny meg a berlini fal. Úgy döntöttem: közvetlenül megnézem, hogy is zajlik a történelem, hiszen addig annyira mozdulatlan volt az egész világ, hogy nem lehetett látni azt, amit úgy hívnak: történelem.

MN: Megnézted, és egy idő után...

St.T: Fél év után. Hát igen, ahogy a történelem zajlik. Ahogy azt a TNPU a ravennai mozaikkal írta ki mindenütt: "A művészet: giccs. A történelem: giccs." És innen nem tudok elmenni máshova. Nekem a létminimumra munka nélkül van szükségem. Ez Genfben ma már nem menne, mert a megmentőm meghalt.

MN: Bizonyos dolgaid felbukkannak hagyományos művészeti kiállításokon.

St.T: Igen, ezek nem nem-művészet-művészeti dolgok - például az "lomharangok. A TNPU szuperintendánsa szabadidejében hobbiból műtárgyak fusizásával foglalkozik, ezeket búcsúkban, kirakóvásárokon a publikum rendelkezésére bocsátja.

MN: Van valami, a művészetből kifelé mutató sugallatuk?

St.T: Persze. A hobby-artban is - ami művészet, tehát a kontempláció tárgya - mindenképpen van valami utalás a nem-művészet-művészeti világ felé, tehát az LSP1984W-re. A legutóbbi dolog például olyasmi volt, amit a neten küldtem szét a lipcsei állatkertben szőrét vesztett medvéről.

MN: Igen, megkaptam én is, az emberré válás útjára lépett, hamarosan munkába álló medvéről.

St.T: Ez egy nagyon fontos dolog. Az egésznek a mitológiai alapja az evolucionista és a kreacionista, tehát a darwinista és a pápista világkép. Ennek a kettőnek a szervülése - ahogy a kentaur esetében is a szervülés - hozza létre azt, amit az LSP1984W I. Fázisában Mutánsként, a II. Fázisban Mutáns Osztályként, a III. Fázisban a Mutáns Osztály országaként, a 24. Kanton Alapításaként definiált a TNPU. A IV. Fázisban 3334 Rosszrajz készült - ez egy igen komplikált dolog -, egyik végső kimenetele a Sátán Megkeresztelése, a Pokol-mítosz felszámolása volt. Az V. Fázisban a Közvetlen Demokráciával kapcsolatban mennek a műveletek. A Direkt Demokrácia az ábelista, nomád, képromboló, nem reprezentatív, hanem Prezentatív Demokrácia bizonyos szempontból Inst.ant Teokrácia. Ez egy irtózatosan érdekes dolog. Erről kamaszkorom óta ordibálok, még a barátaim is már mind elfordultak, amikor szóba hoztam, és legyintettek - hogy ez utópia. Ma már úgy beszélnek róla, mintha születésüktől fogva ezt követelnék ők is. De hát ez az időszellem szava. Mert itt dörömböl: elegünk van a reprezentánsokból, a jogról, gazdaságról, kultúráról természetszerűleg mit sem tudó ripacs képviselőkből, ebből az egész ostoba, mániás-depressziósok által barkácsolt ál-rendszerből. Szegény Széchenyi, a Hitel oda. Tehát ez az V. Fázis.

MN: Üdvözlöd azt a reménybeli fejleményt, hogy ez a bizonyos medve szőrét levetve előbb-utóbb egyfajta káinista pozíciót foglal el?

St.T: Nagyon jó a kérdés, mert a jelenet merő önellentmondás. "Jó, jöjjenek az állatok, ők fognak dolgozni helyettünk!" - mondja a Globális Autoriter Párt. "Egyébként is az a 83% darwinista valamilyen értelemben gorilla." A TNPU viszont azt mondja, hogy "Miért? Az állat is ember! Nem szabad azt dolgoztatni! Különben is a pattintott kő potenciális, posszibilis, virtuális, reális, extrapolációs, exponenciális teleológiája szerinti cél: a Wei Wu Wei, a Shabbat, az Ugar, a Szt.Rájk! S ez már az izgága Káin őrületének érdeme. Ábel, aki sosem csinálna gépet, így lesz Káin méltó, halhatatlan öccse. Dolgozzanak a Szent Automaták! A Létminimumért! Az a Létmaximum! Hagyjuk ezt az Ádám-Éva-féle mitologémából ránk mért büntetést! Egyetemes Létminimum Járadékot, Amnesztiát követelünk! Azonnal!"

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2009/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
St.Auby Tamás
TNPU
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...