"Egyeztethetetlen vagyok" - Schneider Zoltán színész

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2011/10. (03. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tíz éve a Radnóti Színház társulatának tagja, Jászai-díjas. A Radnóti majdnem minden előadásában szerepel. A Prah férfi főszereplője, a Főfőnök meglepetésembere kedélyes, de nem szószátyár típus.

Magyar Narancs: Nem vagy túl gyakori médiaszereplő: nem találtam egy interjút sem, amit veled készítettek volna.

Schneider Zoltán: Nincs is. Ez az első.

MN: Zavar, hogy nem keresnek többet?

SZ: Nem.

MN: A kritikusok sem szokták hoszszabban elemezni egy-egy szerepedet, még a kétszereplős Prah után sem - ez sem zavar?

SZ: Én olyan nyugodt ember vagyok, minek idegeskedjek? Ha megemlítenek, az jó, ha jót írnak, az még jobb. Egy kortárs darab esetében a kritikákban általában illik leírni, hogy miről szól, ki a szerző, meg pár mondattal fel is vezetni, az előadásra pedig kevés hely marad - de ez nem zavar. Meg lehet, hogy a kritikusok azért is írnak keveset, mert nem akarnak bántóak lenni.

MN: Miért, úgy érzed, nem sikerült jól a Prah?

SZ: De, a Prah nagyon jól sikerült, és az előnyére is változott az évek folyamán.

MN: A Főfőnökkel kapcsolatban a szakmában elég általános vélekedés volt, hogy te voltál benne a legjobb, és most megmutattad, mit tudsz.

SZ: Figyelj, a Főfőnökben a szerepem, valljuk be, ziccerszerep. Pofán talált: hogy bejön egy nagy, viking külsejű ember, és izlandiul pofázik... Ez tejföl.

MN: És tényleg izlandiul beszélsz?

SZ: Dehogyis. De olyan, mintha. Már várom, hogy az izlandi nagykövetségről kocsi jöjjön értem, hogy nem kellett volna azt mondanom, amit mondtam.

MN: Többen írták a Főfőnök után, hogy nagyobb szerepeket kéne rád osztani. Ezzel sem értesz egyet?

SZ: Figyelj, én egy társulat része vagyok, nem én döntöm el, mit játsszon a színház, és abba én hol férek bele. De elég sokat játszom, ha megnézed a repertoárt, egy kivételével az öszszes előadásban benne vagyok. Mindig számítanak rám, és ez szerintem sokkal fontosabb, mint hogy csak főszerepet játsszon az ember.

MN: Tényleg nem érzed úgy néha, hogy jó lenne valami komolyabbat játszani?

SZ: De, persze, hülye lennék, ha nem érezném - ki az a színész, aki azt mondja, hogy jó nekem az is, ha csak kétszer megyek be a színpadra? Mindenki szeretne nagyot játszani. De ha ez van, akkor ez van. Belőlem abszolút hiányzik ez a jó magyar mentalitás, hogy mindenre panaszkodunk. Mire panaszkodjak? Van egy csodálatos feleségem, egy fantasztikus családom, tag vagyok a főváros egyik legjobb színházában. Bálint András két éven keresztül nyüstölt, hogy jöjjek már ide, szerződjek le, és nem azért hívott, hogy csak időnként ott legyek, hanem mert számítanak rám. És tényleg mindig dolgozom, márciusban kezdem próbálni Lorca Yermájában Victort, ami nem kis szerep. Tök jó helyzetben vagyok.

MN: Cserhalmi György egyszer azt nyilatkozta, hogy te vagy a szíve csücske - ha a kritikák nem is, az ilyesmi érdekel?

SZ: Ha egy kolléga ilyeneket mond az emberről, az sokkal jobb, mint hogy az újságírók mit találnak ki arról, amit láttak.

MN: Milyen újra együtt játszani vele az Alkonyban?

SZ: Jó. Bővebben? Nagyon jó.

MN: Arra akarok kilyukadni, hogy ha nem a nézők, kritikusok véleménye, akkor mi motivál?

SZ: Amikor idejöttem a Radnótiba, meg voltam szeppenve, hogy olyan színészek közé kerültem, mint Szombathy Gyula, Szervét Tibi, Bálint András, Csomós Mari, Martin Márti - olyan emberek, akikre felnéz az ember. 'k elfogadtak, és nemcsak azért, mert a kollégájuk lettem, hanem mert valószínűleg ők is láttak bennem valamit, hogy jó velem a színpadon, és nem csak egy hangszóró vagyok, ami dobálja a végszavakat. Ezek a jó dolgok. Vagy amikor jön egy rendező, aki azt mondja, hogy mindenképpen a Schneiderrel akar dolgozni, az is jó. De hogy ki hogy ítél meg, az csak szubjektív dolog.

MN: Ugorjunk vissza az időben: a főiskolai gyakorlatodat a Katonában töltötted, ahol csak egy évig játszottál. Nem merült fel, hogy ott maradj?

SZ: De.

MN: És miért nem maradtál?

SZ: Zsámbéki Gábor volt a főiskolán az osztályvezetőm. ' felajánlotta az egész osztálynak, hogy mindenkinek szerződést ad, de akkor már két osztálytársam is beszélgetett Székely Gáborral, aki akkor indította el az Új Színházat. Én is gondolkodtam, gondolkodtam, aztán azt mondtam: egy életem, egy halálom, miért ne mennék én is. Akkor még fiatal gyerek voltam, de már akkor is így néztem ki, mint egy ilyen hegyszerű valami.

MN: Hogy függ össze az alkatod a szerződéseddel?

SZ: Úgy láttam, hogy alkatilag vannak a Katonában olyanok, akik eljátszhatják azokat a szerepeket, amiket én is eljátszhatnék, ha megkapnám őket.

MN: 1994-ben jobbnak tűnt az Új Színház, mint a Katona?

SZ: Felhívtam Székely Gábort, aki azt mondta, hogy mindenképpen jöjjek. "Nem tudom, mit fogunk csinálni, de nagyon jó, hogy itt leszel velünk" - mondta a telefonban. Még arra is emlékszem, hogy épp Helsinkiben értem el. Még nem tudtuk, milyen irányba fog elmenni a színház - vonzó volt számomra, hogy ott lehetek az elejétől. Volt egy kíváncsiság, hogy mi lesz az, amit együtt hozunk létre. Azt gondoltam, jó bekerülni valamibe, aminek alkotó részese lehetsz. És ott volt a barátom, Horváth Virgil is. Meg azért együtt játszani Holl Pistával, Cserhalmival, Sinkó Lacival... Kikerülsz a főiskoláról, állsz egy helyben, és nem jut eszedbe a végszó, mert tulajdonképpen mint néző vagy a színpadon, csodálod a többieket. Ha ilyen színészekkel van együtt a színpadon, az ember tovább tanul. Ha nem jön Bálint Andris, lehet, hogy a mai napig ott vagyok az Újban.

MN: Ma már egész másmilyen az Új Színház. Ha most nézel rá, örülsz, hogy eljöttél?

SZ: Nem mondom, hogy örülök, de szerintem jókor és jó helyre jöttem el.

MN: Milyen volt a színházat Székelytől átvevő Márta István igazgatásának legelső szakasza?

SZ: Volt, aki jobban, volt, aki rosszabbul élte meg a váltást. Én megbántódás nélkül jöttem el.

MN: Átszerződtél a Radnótiba.

SZ: Bálint András több előadásra eljött, aztán egyszer csak felhívott, hogy szeretne velem beszélni. Hát akkor összeugrott a gyomrom, hogy úristen, most mi lesz. Tárgyaltam vele, és azt mondtam, hogy kérek egy kis gondolkodási időt. Ez pont az ellentéte volt annak a döntésnek, amit a Katona és az Új Színház között olyan könnyen meghoztam: akkor az új dolog, a váratlan, az ismeretlen volt a vonzó, de ez addigra megfordult. Szerettem az Új Színházban lenni, nem mertem elsőre bevállalni. Azt mondtam Andrásnak, hogy szívem szerint mennék, de közben meg itt jó nekem. Jó volna, ha csinálnánk egy próbaévet: meghívnak valamelyik darabba, és akkor kiderülne, hogy fogadnak ott, hogy érzem magam. Ez lett a Mirandolina, amiben egy évig mint vendég játszottam. Aztán egyszer csak megint csörgött a telefon.

MN: Mi győzött meg?

SZ: Minden - a közösség, az előadások, és eredetileg is menni akartam. De az is benne volt, hogy ezt kétszer nem lehetett eljátszani, nem lehetett húzni még egy kicsit. Igent kellett mondanom, nem volt mese. Volt bennem félsz, mert még nem mindenkivel dolgoztam együtt.

MN: Miért akartál eredetileg is átmenni?

SZ: Valami rosszat csak ki akarsz húzni belőlem!

MN: Ellenkezőleg: úgy értem, mi volt olyan csábító a Radnótiban?

SZ: Ha Bálint András két éven keresztül azt akarta, hogy átmenjek, akkor tudtam, hogy valamit akar is tőlem. Azt mondta, szeretné, ha részese lennék ennek a családnak.

MN: Be is váltotta a reményeidet a Radnóti?

SZ: Persze. Rögtön A kriplivel kezdtem, aztán jött a Patkányok. Két nagyon jó kis szerep volt.

MN: Nem is vágytál azóta se máshová?

SZ: Nem. De nem is tudnék mikor máshol játszani, állandóan foglalkoztatva vagyok és voltam - egyeztethetetlen vagyok.

MN: A Radnóti nagyon kicsi színház, kisebb a Katonánál és az Új Színháznál is.

SZ: Van olyan járás, ahová alig tudok bemenni. De ez az előnye is, hogy az utolsó rezdülést is látja a néző. Persze lehetne hatalmas, monumentális díszletek között rohangálni egy lovon, de ez ilyen. Amikor átjöttem az Újból, minden rendező azt mondta, hogy "ne üvölts már, Sneci, halkabban!". Ezt volt a legnehezebb megszokni. A nagy színpadon hangosabban is kell beszélni, és a gesztusaid is nagyobbak. De azt hiszem, megszoktam a kicsit visszafogottabb stílust.

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2011/10. (03. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Betyárból kiskirály
A Toroczkai-birodalom – riport Ásotthalomról
A nagy begyűjtés
Mészáros Lőrinc és a tőzsde
Színházi melléklet
Máté Gábor, Kováts Adél, Kultúrbrigád
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...