Éjfélkor Párizsban

  • Békés Bálint
  • 2011. november 30.

Film


Woody Allen ha mostanában el is hagyja New Yorkot, bevált sémáit és hőseit csak ritkán hajlandó nélkülözni. Csavaros bűnügyi bravúrdarabjai után visszatértek a jól ismert senyvedő értelmiségiek, még ha valamivel konszolidáltabb kivitelben is. Alvy Singer szexuális neurózisainak nyoma sincs már, a helyébe ezúttal lagymatag elvágyódás és kapuzárási pánik lép. Gil Pender, a filmírói bérmunkára és a zsibbasztó jólétre ráunt regényíró-aspiráns menyasszonyával az istenített Párizsba ruccan át, ahol egy éjszaka a '20-as évek művészszalonjaiban találja magát, idoljaival poharazgatva. A csodás trip Gertrude Stein köreibe mindennapos lesz, s persze a képbe kerül egy (szintén nosztalgiázó) hölgy is, hogy végül Gil egy kissé direkt jelenetben magától hagyja ott örökre a rajongott kort és közeget. Az Éjfélkor Párizsban nem rántja le a leplet a hazug nosztalgiáról és mitizálásról, inkább vérszegény humorral kigúnyolja csak. Meg-megcsillan ugyan olykor a szerző régi humorérzéke, de sem a nevetséges pozőrök bandájaként megjelenő művészelitet, sem Gil pereputtyát (kispolgári menyasszony, kibírhatatlan örömszülők) nem képes élővé tenni. Ráadásul aligha hihető, hogy vadromantikus hősünknek és a tőle lassan megbolonduló, felszínes és sznob jegyesének valaha igazán köze lehetett egymáshoz. Ebben a filmben minden olyan, mintha: Owen Wilson mintha a nyughatatlan, neurotikus Allen-alteregóval küszködne, a leendő feleséget harmatosan hozó Rachel McAdams Scarlett Johanssonra hasonlít, a produkció egészét pedig mintha Woody Allen rendezte volna.

 

Forgalmazza a Budapest Film

 


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.