Film

Életet az éveknek

Steve McQueen: 12 év rabszolgaság

  • - köves -
  • 2014. február 9.

Film

Brit tudósok egy csoportja szerint elképzelhető, hogy akár már egy-két film múlva is bekövetkezhet, hogy Steve McQueen megszűnik az a saját képeibe (ó, te rideg, rideg kameraszem!) és mondanivalója fontosságába (a rabszolgaság elég rossz!) feledkezett filmrendező lenni, akinek ma ismerjük.

Közel a nap, hogy a Shame és az Éhség rendezője igazi, élettel teli filmet készít, s nem nehezen kikezdhető ízléssel kifaragott, feltartott ujjú emlékművet. Semmi kétség, úgy ma nem éhezik senki európai művészfilmen, és senki oly kétségbeesetten nem veri a farkát kozmikus magányában, mint Steve McQueen hősei. S ami elmondható a korábbi művekre, elmondható a legfrissebbre is; olyan tüchtigül senki sem mesél arról a nagy amerikai szégyenfoltról, amit rabszolgaságnak hívnak, mint a brit filmművész. Kamerája (rideg, rideg) előtt ismét egy komplett szenvedéstörténet szökken szárba; 12 év korbácsütésekben, megaláztatásokban és gyapotszedésben gazdag története, annak minden testileg-lelkileg jelentős fordulatával. Nem keveset kell ülni, hogy végigüljük a tisztes polgári életet élő családapából tőrbe csalt szerencsétlenné tett, rabszolgasorba süllyesztett, különböző gazdák keze alatt 12 évet lehúzó Solomon Northup 19. századi történetét. Solomont senkinek sem kellett kitalálni, önéletrajza szerint minden rá mért ütés igaz, egy fiktív rabszolga azonban éppúgy megtette volna. Talán mert McQueen, akinek passziója a tablófestés, úgy lőcsöli rá szerencsétlen Solomonra a rabszolgaság ügyének szendvicsemberszerepét, mintha szegénynek nem lenne épp elég baja enélkül is. Még az Ügyet is neki kell a hátán elvinnie, hisz a szerep így kívánja. Az csak természetes, hogy McQueen a rá olyannyira jellemző kimértséggel pergeti a korfestő eseményeket, és nemcsak a szolgák, de az urak típusaiból is bőséggel válogat. Így jut színészi ziccerhez és déli akcentushoz Michael Fassbender, Paul Dano, Benedict Camberbatch és egy jó ács (meg a producer) szerepében Brad Pitt. De Solomont is nagy ász, a Gyönyörű mocsokságok óta magas szinten szívó Chiwetel Ejiofor alakítja - elsőrangú szenvedés az övé, a legjobb anyagból.

Akárhogy nézzük is, súlyos, fontos, veretes mű született, annyira veretes, hogy ennél több veret már nem is fért volna el rajta. Igazán nem panaszképp, inkább az elismerés hangján jegyeznénk meg, hogy ennyi tökéletesség közepette egy kevéske életnek is hasznát vette volna ez a vitrinbe kívánkozó, mérnöki remek.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.