Film

Blue Valentine

  • - kg -
  • 2011. augusztus 18.

Film

Állítólag Michelle Williams és Ryan Gosling - generációjuk nagy reménységei - egy teljes hónapig játszották civilben a házast, még össze is bútoroztak, hogy mire elérkezik az idõ, és a kamera elõtt kell elimprovizálniuk egy házasság végnapjait, színészileg begyakorolt veszekedéspanelekbõl dolgozhassanak. Állítólag Dustin Hoffman - egy kettõvel korábbi generáció nagy reménysége - három éjszakán át le sem hunyta a szemét, hogy mire elérkezik az idõ, és a Maraton életre-halálra nagyjelenete, hitelt érdemlõen adhassa a kialvatlan megkínzottat. Állítólag, mikor Sir Laurence Olivier rákérdezett fiatal kollégája kimerültségének okára, és Hoffman beavatta a metódusba, a brit színészkirály atyailag ennyit mondott: próbálja ki a színészi játékot, kedves fiam, úgy sokkal egyszerűbb!

Igaz, vagy sem, ki tudja, s könnyen lehet, Williams és Gosling esetében is túlzók a felkészülés körüli mendemondák, a vásznon azonban ott az összeköltözés látszata: két bazi nagy alakítás, két minden technikai kategóriában jeles jelenlét. Annál is jelesebb, mert a színészek nemcsak a megsavanyodott házasokat adják elõ, hanem a múló idõt, a savanyodás elõtti, pályakezdõ énjeiket is. Az unhappy end drámája mellé oda van téve szépen a happy kezdet, a bohó közeledés, a reményteljes egymásra találás egy-egy szép - bár a családi minták miatt kicsit már így is beárnyékolt - pillanata is. Az igazság kicsinek álcázott nagy pillanatai egymás sarkára hágnak, miközben ott visszhangoznak az egész produkció mögött a színészkirály híres szavai. Kedves fiúk, lányok...

A Budapest Film bemutatója

*** + fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.