Nagy szellemek, ha találkoznak: a Trainspotting rendezőjének az jutott eszébe, hogy hősével megnyereti a fődíjat az indiai Legyen ön is milliomos!-ban. Ki is csinálna filmet egy ultiparti győzteséről? (Van élet a piros passz után?)
Minket azonban nem lehet átverni, mert láttuk például azt az 1974-ben készített angol kalandfilmet (Pénzt vagy életet) is, melyben Richard Harris adta a bombaszakértőt, aki a luxushajóra (Omar Sharif a kapitány) felhordott robbanószerkezeteket semlegesíti reményteli famulusa (David Hemmings az, felrobban) segítségével. Na, abban Harrisnek döntenie kell, hogy a kék vagy a piros drótot vágja el. Gondoljanak erre a Gettó milliomos egyik legizgalmasabb pontján, s nem lesz semmi baj.
Továbbá említhetnék még Vittorio de Sica címünkbe is odaidézett 1951-es művét, a Csoda Milánóbant - kivételes remek, higgyék el (úgy az első huszonöt második felébe saccolom a filmtörténetben). Boyle filmje zömmel Mumbaiban játszódik, innen nekünk is az "M".
S idekíván még egy sztár, Quentin Tarantino is, ő például egyszer gondolt egyet, hogy csinál - sok pénzből - egy távol-keleti filmet (amerikai beütésekkel), s abból lett a Kill Bill. Most Danny Boyle (dettó sztár) vette a fejébe, hogy - sok pénzből - csinál egy bollywoodi filmet (skót beütésekkel), s íme. S ha én a különbséget zongorázni tudnám... rendszeres fellépő lennék a "mi a kotta?" rovatban.
Ígérem, az utolsó név a régmúlt ködéből, de van egy jelenet a Gettó milliomosban, amit - ezek szerint rajta kívül, ki gondolta volna - csak egyvalaki tudott volna megcsinálni. Kapaszkodjanak meg, Federico Fellini! Pedig ok nélkül nem nagyon szokásunk dobálózni az ő nevével. Nyilván nem mesélhetem el, de arról van benne szó, hogy életbevágóan fontos (miért, miért: rajongásból) megszerezni a környékre látogató bollywoodi énekes-akcióhős (arrafelé ez hétköznapi kombináció) autogramját. Még azt is elárulhatom: sikerül. 'szintén szólva nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ehhez fogható jelenetet.
Nincs mit tagadni, magasan járunk; az egykori másodvonal tetején, s nem túlzunk, ha azt mondjuk: e körül van a manapság elfogultságok nélkül elvárható maximum.
Egy indiai fiatalember eljut tízmillió rúpiáig, a főnyeremény előtti döntő kérdésig, a helyben ugyancsak szerfelett népszerű televíziós vetélkedőben. Alacsony sorú, tanulatlan bádogvárosi fiatal felnőttről (a mű tanúsága szerint ottan hamar felnő a nép) lévén szó, váratlan előmenetele felkelti a hatóság gyanúját, miszerint valami csalás lenne a dologban. Mi pedig ezt az előbb brutális erőszakkal, majd némileg csendesebben (rossz rendőr, jó rendőr) folyó vizsgálatot követhetjük nyomon egy teljesen hagyományosnak mondható időkezelésben, úgy a műegész háromnegyedéig. Hogy maradjon elegendő feszültség a döntő, húszmilliós kérdésig (ha jól néztem utána, 100 milla HUF-ban - a százszoros szegénységben). Mely kérdés persze az előzményekből fakad, hogy így legyen kerek az egész. Végül azonban mindegy, hol ér össze a cél a starttal, az éppenséggel lehet bárhol: érvényes szavazat akár a vége főcímre adott is. Hisz mitől kör egy kör? Hát, hogy összeér.
Ám e végső, perdöntő feladvány épp ebbéli sajátjában, hogy az előzményekből fakad, szemernyit nem tér el az előzőektől - ez a fazon, amire a filmet Boyle ráigazítja: egy fiatal, alig elkezdett élet e tájon (s hol mindenhol még) simán van elég sűrű, s elég szörnyű ahhoz, hogy elvihessük érte (inkább nyilván általa) a főnyereményt. Hogy tudniillik mégis jobb sorsra lenne érdemes az ember - mintha a régiek is ezt mesélték volna. Emlékeznek, amikor De Sica sorsüldözöttjei elkerékpároznak a milánói dóm fölött a magas égbe?
Danny Boyle Gettó milliomos című filmje kivételes mozimű, semmi esetre ne hagyják ki!
A Fórum Hungary bemutatója
