ÁRVA-Balázs
Az „Öreg” nekem apám (is) volt. Máshogyan-apám. Hogyan? Nem fogantató-apám, nem iskolába-járató-öltöztető-kirándultató-etető-szidó-dicsérő-szerető-apám.
Olyannak ott volt az „édes” apám.
Ő meg, az „Öreg” volt nekem – meg még nagyon sok mindenkinek – (nekünk) jó-kedves-korholó-nevelő-tanító-szemnyitó-féltő-példázó-éneklő-szivarozó-liberalizáló-meghallgató-barát-viccmondó-kedvcsináló-lényeglátó-lényegláttató-boritató-vitaprovokáló-hallgató és hallgattató-éneklő-hazaismerő-föl- és megmutató APÁM/NK.
| ||
Meg még ennél is sokkal több. Lehetett bármi búm, bánatom, panaszom, siralmam, ha átmentem hozzá: „Veresbort Balázska?” És beszélgettünk, rihegtünk-röhögtünk, ettünk, ittunk, „Voltunk!”. És mire vége lett az evésivásrihegésröhögés„levés”-tengernek, az én hozott nehezékem anélkül, hogy beszéltünk volna róla, könnyűvé lett, elszállt. Én is…
Arkangyal-Apám-bátyám-barátom.
Egyszer például a Magyarok Cselekedetei televíziós sorozat fölvételéről mentem hozzájuk. Meséltem a sorozat aznap általam narrált filmjéről; miszerint Csáth Géza magyar írónak nem lelik holttetemét. Vélhetően egy szovjet őrnagy holtteste (is) abban a sírban fekszik Szabadkán, ahol a Kosztolányi-unokatestvér magyar íróé. Kikérte magának a film készítője ezt a méltatlan nyugvást, és indulatát átvéve én is. Mire az „Öreg”:
– Mondd Balázska! Julius Caesar hol van eltemetve?
Elment (mentek) Ámerikába, tanítani. Itthon nem kérték erre. (Minek a parasztnak a csokoládé?) Tudtam, cca. mikor érnek ki a repülőtérre. Kimentem, elvittem magammal a hegedűmet, elbújtam, de úgy, hogy mindent lássak, s mikor beléptek Ferihegy I. repülőterének épületébe, rázendítettem a magyar népdalra: „Elindultam szép hazámból…” Elengedte a bőröndjeit: Balázs, bazdmeg, gyere elő!
Lottóztam(ok). Azt terveztem, ha nyerek egy nagy kalap pénzt, összecsomagolok 100, 200, 300 stb. (mikor mennyi lett volna a főnyeremény) milliót kápéban, újságpapírba, átkötözöm egy madzaggal, fölviszem hozzájuk, leteszem a verandás-szoba közepén álló üvegasztalra – ahol a veresboros üvegek szoktak-voltak lenni: – Tessék, Öreg, csinálj mozit!
Na.
Most már kinek az asztalára tegyem azt a rahedli pénzt?! „Öreg!”
Tudtuk, hogy lesz, hogy ez lesz, tudjuk magunkról is, meg a gyermekeinkről is, hogy annak a szépséges-szép szerelemnek, örömnek, ami két sejtet egymásnak vezérelt, élet-halál lesz, lett a vége, de kurvára szar, hogy így van.
Gyulának volt-van igaza: „Ne a véges életet a halál kényszerével, de a végtelen életet a halál lehetőségével.” Megint „fölnőttebb” lettem. Rájöttem, elfelejtettem megkérdezni egy csomó dolgot…
Baszhatom.
Már nincs, nem lesz válasz…
Énekelek:
„Árva vagyok, árva,
Én vagyok az árva,
áldja meg az Isten,
ki az árvát szánja…”
