A cannes-i Arany Pálma-nyertes belga neorealisták, Jean-Pierre és Luc új filmjükben eddigi sikereik színhelyéről, Seraing iparvárosától pár kilométerrel arrébb, Liége-be tették át székhelyüket. A pesti mozikban egy hete futó Lorna csendje bressoni nőalakja névházasság, pénz és az orosz maffia fogságában fizeti meg álmai árát a szabad Európában. Cannes-ban beszéltünk.
*
Magyar Narancs: Két sikeres kisvárosi munkásblues után miért váltottak helyszínt?
Luc Dardenne: A hitelesség kedvéért. Liége igazi európai nagyváros, ahol a csend és a magány még jobban érzékelhető, mint egy zártabb közegben. Az Albániából érkező Lornának egy nagy európai város testesít meg minden reményt. Az volt a célunk, hogy láttassuk őt a tömegben, fizikai közelségben az emberekkel, akik semmit nem tudnak a személyazonosságáról.
MN: A sztorihoz kerestek hősnőt, vagy hősnő köré kerekítettek mesét?
Jean-Pierre Dardenne: A gyerek című filmünk forgatása közben találkoztunk egy albán lánnyal. Minden reggel ott tolta a babakocsit. Látszott, hogy idegennek érzi magát, hogy magányos. Egyik reggel megszólított, és elmesélte a történetét. Tartózkodási engedélyre volt szüksége, hogy munkát vállalhasson. Névházasságot kötött egy belga fiúval, közben az albán barátja elhagyta őt. Teherbe esett, és nem tudta, melyiküktől. Már nagyon megbánta az egész tripet, ráadásul a névleges férje kábítószer-túladagolásban meghalt. Ha ezt egy szuszra végighallgatod, mit tehetsz, nézel szerencsétlenül, és tudod, tovább kell adnod a történetét.
LD: Nem volt kétséges, hogy a lány egyedi esetében benne van mindazoknak a bevándorlóknak a története, akik nagy árat fizetnek egy kis boldogságért, azért, hogy egy kicsivel jobban éljenek. Mindamellett a filmünknek egy az egyben nincs köze a valósághoz, csak ún. dokumentációs háttér. Belgiumban sok koszovói bevándorló él.
MN: Az orosz-ukrán maffiaszál erősen hangsúlyos a filmben. Ma már közhely a moziban, hogy a maffiózók oroszok...
LD: Mondom, a személyes elbeszélésre hagyatkoztunk. Franciaországban ismertük meg azt az orosz forgatókönyvírót, aki mellesleg játszik is a Lorna csendjében. ' mesélt nekünk a klánokba szerveződő oroszokról, akik egyre többen jönnek Belgiumba. Ettől még senki nem gondolhatja komolyan, hogy a maffia orosz találmány.
MN: Divatos, hálás filmes téma a bevándorlás. Korunk "szükségállapota", amivel a politika sem igen boldogul.
J-PD: Egyikünk sem foglalkozik azzal, hogy éppen mi számít kurrens témának filmes vagy egyéb szemszögből.
MN: Aha, nem... Belgiumban hogyan kezelik ma a Kelet-Európából menekült bevándorlókat?
LD: A belga kormány éppen mostanában változtatta meg jó irányban a bevándorlás szabályzati rendszerét a tartózkodási engedéllyel és munkavállalással nem rendelkezők törvényesítésére vonatkozóan. Vannak olyan elengedhetetlen szempontok, mint a családok egyesítése és a gyerekek beiskolázása, amit nem lehet elhanyagolni. Méltatlan egy demokráciához, hogy családokat menekülttáborokba zárnak, majd szélnek eresztik őket.
J-PD: A bevándorlás ténykérdés. Európában és világszerte kialakult a kizsákmányolásnak, a rabszolgatartásnak egy új módozata. Kényelmes és kifizetődő illegális munkásokat alkalmazni, mert szégyentelenül kevés pénzért dolgoztathatók. Kényszer alatt sokan bármire képesek azért, hogy munkához jussanak: prostitúcióra, kábítószer-kereskedelemre, a bűnözés legkülönbözőbb válfajaira.
LD: Mindez kifizetődő és busásan megéri a "fejlett" Európának. A legújabb kori bűnözés húzóágazata az emberkereskedés az illegális bevándorlókkal.
MN: Mindebben a pénz a fő mozgatórugó, ami minden filmjükben erősen, szinte tolakodóan van jelen...
LD: A pénz nem valami ördögi dolog. Szabályozza az emberi és a társadalmi viszonyokat, és lehetőséget nyújt arra, hogy megváltoztassuk az életünket. Pénz nélkül egyetlen kockát sem tudnánk leforgatni.
J-PD: A pénz univerzális valóság, amivel képtelenség nem számolni. Minden kultúrában, minden vallásban, az élet minden területén jelen van. Váltóeszköz, a használata éppúgy lehet becsületes, mint perverz. Rengeteget elárul egy emberről, hogy bánik a pénzzel, milyen személyiségtorzulásokat idéz elő valakiben a hirtelen meggazdagodás vagy elszegényedés. Megérne egy külön filmet.
MN: Maradjunk a Lorna csendjénél! Arta Dobroshi a maga némafilmes csendjeivel, érzelemmentesnek tűnő arcával lenyűgöző színésznő. Hogy találták meg?
J-PD: Az egyik asszisztensünk vagy száz hivatásos és nem hivatásos színésznőt is megnézett Pristinában, Szkopjéban és Tiranában. Annyit tudtunk róla, hogy fiatal kora ellenére jelentős színpadi múltja van, sok rövidfilmet és néhány nagyjátékfilmet készített. Két albán filmben is láttuk őt, majd felkerestük Szarajevóban, ahol él.
LD: Egy egész napon át követtük a videokameránkkal. Beleegyezett, hogy filmezzük járkálás, bevásárlás, nézelődés, futás közben. Aztán meghívtuk Liége-be.
MN: Az előző filmjeikhez képest kevesebb kameramozgást, szélesebb beállításokat használnak...
J-PD: Valóban több fix kép van. Arra törekedtünk, hogy a kamera helyett az arcok írják a történetet.
MN: A Rosetta és A gyerek Arany Pálmája után nem halmozták el önöket ajánlatokkal a tengerentúlról?
LD: Nem kaptunk ajánlatokat, de szívesen fogadnánk őket. Csak viccelek.
J-PD: Lassúak vagyunk, és emiatt lemaradtunk például a Titokzatos folyóról. Sokáig tanakodtunk a regény szerzői jogának a megszerzéséről, mígnem Clint Eastwood lecsapott rá. Emily Bront‘tól az Üvöltő szeleket szeretnénk újra megfilmesíteni.
MN: Franciául?
LD: Nem, angolul. Csak előtte meg kellene tanulnunk tisztességesen angolul.
Kritikánk a Visszhang rovatban.
