A közelmúltban a bűnfilm feltámadásának lehettünk tanúi a hagyományosan vígjátékközpontú magyar tömegfilmben. A Félvilág, A martfűi rém, a Tiszta szívvel vagy a Kút után joggal gondolhattuk, hogy az eddig reklámfilmekben utazó Kostyál Márk tudja, mit csinál, és ha egyszer a betegesen korrupt és minden empátiát nélkülöző magyar valóság bemutatásának szentelte első filmjét, akkor van valami mondanivalója a másik ember rezzenéstelen eltaposásának egyre terjedő hóbortjáról, a leghétköznapibb szituációkban gejzírként feltörő agresszióról, a befolyásos kiskirályok pöffeszkedéséről, a lefizetett rendőrök vállvonogatásáról vagy a jobb esetben lecsitított, rosszabb esetben vak komondorokon áteső magyar nők kiszolgáltatottságáról. De nincs, és mivel a Kojot azzal az elemi dühvel ábrázolja az igazságtalanságot, megalázottságot és az erőszak mindent behálózó köreit, ami azokat létrehozza és folyamatosan újratermeli, pont olyan visszataszítóvá válik, mint a világ, amit megmutat.
Az alapsztorival még nem lenne különösebb gond, bár túlzott eredetiséggel sem vádolható: a családalapítás előtt álló fiatal városi pár, a bankár Misi és a tanárnő Eszter építkezni kezdenek a frissen megörökölt isten háta mögötti telken. Csakhogy ez nem tetszik a környéket, a polgármestert és persze a rendőrséget sakkban tartó helyi milliárdosnak, aki éppen kiárusítja a környéket svéd vállalkozóknak. A falusi idill felszíne alól előbugyog a félelem és a terror, feltűnnek a verőlegények, a lagziból szempillantás alatt tömegverekedés lesz, repülnek a székek, fröcsög a nyál, folyik a vér, reccsen a csont, de főhősünk nem tágít, mert nagyapja éppen azzal hagyta rá a vityillót, hogy „hátha leszállnak végre a tökei”. Pont ezt látjuk a magát ütős szociodrámaként prezentáló akcióthriller két órát is meghaladó játékidejében: Misit megedzi az igazi férfiak kemény világa, nem hagyja magát többé megijeszteni, mert már tudja, hogy ha péppé is verik, egy Bruce Willis-esen odavetett „ezt akkor öblítsük le egy pálinkával” megjegyzéssel kivívhatja barátai elismerését. És ha már Misi így belejött a férfias viselkedésbe, részegen megerőszakolja a filmben amúgy céltalanul kóborló, elhalt magzatát gyászoló Esztert, akiben ugyan felmerül, hogy ez azért nem teljesen oké, a megfogant gyermek végül meggyőzi arról, hogy megfogta az isten lábát.
Hogy mindez mit árul el arról, hogy a film készítői és/vagy a magyar társadalom hogyan gondolkodik férfiasságról és nőiességről, most hagyjuk is, és térjünk át a Kojot másik problémájára: arra, hogy ugyan a képek, a vágás, az egész kivitelezés profinak és látványosnak mondható – a Filmalap ráköltött 320,5 millió forintot –, teljességgel hiányzik belőle a stílus- és arányérzék. A sok ordítozástól nem lesz emberi dráma a történetben, és a Transformers-filmeket idéző akciójelenetek, a szuperlassítva vonagló véres testek sem feltétlen sokkolóak. Átgondolt, érvényes esztétikai koncepció nélkül eresztettek itt össze manapság divatos formanyelvi megoldásokat – lassítást, gyorsítást, ugróvágást, csendre ráúszó lüktető-zúgó zenét –, de a drámai hatásnak ez a dühös akarása ellentétes eredményt hoz, jó esetben unalmat szül, rosszabb pillanatokban a paródiáig tolja a filmet.
Forgalmazza a Hungaricom
