Film

Kutyaütők

Martin McDonagh: A hét pszichopata és a si-cu

  • Kovács Bálint
  • 2013. január 19.

Film

Ha az a posztmodern, amikor egy film író főhősével rendre megtörténik minden, amit készülő forgatókönyvében leír, akkor azt hogyan nevezik, amikor az író főhős és haverjai igyekeznek szándékosan elérni, hogy megtörténjen velük, ami le van írva a félkész könyvben; aki pedig valójában a filmet írja, addig szórakozik ezzel, hogy a nézők végül már tényleg nem tudják, tulajdonképpen az előbbi vagy az utóbbi verzió látható éppen?

Azon kívül tehát, hogy idiótán hangzik, a film magyar címe már csak azért is rossz, mert ostobaságában elrontja ezt a játékot. A filmben ugyanis a Hét pszichopata című filmet írják, a poénok egy része arra épül hát, hogy nem világos: amit a főhős leír, tényleg meg fog-e történni.

Nem mintha a pár éve az Erőszakikkal a moziban is bemutatkozó, korábban betegesen jó színházi szerző, Martin McDonagh új filmjében ne lenne valóban fontos szerepe egy si-cunak (ami egy kutyafajta): a forgatókönyvíró főszereplő kutyatolvaj barátja révén kerül a maffia látószögébe, amikor véletlenül épp az ideggyenge, de mélyen állatbarát pszichopata kedvencét sikerül ellopni. De ha már így alakult, a kutyás gyilkos lesz a készülő film egyik címszereplője a bosszúálló vietkong, a megszállott kvéker, a sorozatgyilkosokat gyilkoló, hóna alatt mindig egy nyúllal mutatkozó Tom Waits és még néhány másik mellett, akik hol csak az író fantáziájában jelennek meg, hol pedig valóban előremozdítják az egyre elborultabb történetet.

McDonagh, ahogy korábban is, vegyíti az infantilis hülyeségeket a lehető legvéresebb akciófilmelemekkel, folyamatosan játszik a teljesen komolytalan helyzetek komolyan vételével és a papírforma szerint legkomolyabb szituációk elviccelésével, plusz igyekszik politikailag minél kevésbé korrekt poénokat kitalálni, miközben Tarantino legjobb dialógusait utánozza figyelemre méltó tehetséggel. És ahogy korábban is, mindez remekül működik együtt: a Hét pszichopata az év egyik legszórakoztatóbb filmje. Egyúttal McDonagh eddigi leggyengébb alkotása, színházat és filmet is ideértve.

Mert nagyon hiányzik belőle az, ami a színdarabjaiban még nagyobb súllyal volt meg, mint a fekete humor, az Erőszakikban pedig pont egészségesen egészítette ki: valami, amitől kicsit emberi lehetne, ami, ha úgy tetszik, egy kis mélységet adna a felszín remek kimunkáltsága mellé; amitől legalább egy-két momentumot komolyan lehetne venni. Kis visszalépés McDonagh-nak, nagy röhögés az emberiségnek.

Forgalmazza a Bing Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.