Film

Kutyaütők

Martin McDonagh: A hét pszichopata és a si-cu

  • Kovács Bálint
  • 2013. január 19.

Film

Ha az a posztmodern, amikor egy film író főhősével rendre megtörténik minden, amit készülő forgatókönyvében leír, akkor azt hogyan nevezik, amikor az író főhős és haverjai igyekeznek szándékosan elérni, hogy megtörténjen velük, ami le van írva a félkész könyvben; aki pedig valójában a filmet írja, addig szórakozik ezzel, hogy a nézők végül már tényleg nem tudják, tulajdonképpen az előbbi vagy az utóbbi verzió látható éppen?

Azon kívül tehát, hogy idiótán hangzik, a film magyar címe már csak azért is rossz, mert ostobaságában elrontja ezt a játékot. A filmben ugyanis a Hét pszichopata című filmet írják, a poénok egy része arra épül hát, hogy nem világos: amit a főhős leír, tényleg meg fog-e történni.

Nem mintha a pár éve az Erőszakikkal a moziban is bemutatkozó, korábban betegesen jó színházi szerző, Martin McDonagh új filmjében ne lenne valóban fontos szerepe egy si-cunak (ami egy kutyafajta): a forgatókönyvíró főszereplő kutyatolvaj barátja révén kerül a maffia látószögébe, amikor véletlenül épp az ideggyenge, de mélyen állatbarát pszichopata kedvencét sikerül ellopni. De ha már így alakult, a kutyás gyilkos lesz a készülő film egyik címszereplője a bosszúálló vietkong, a megszállott kvéker, a sorozatgyilkosokat gyilkoló, hóna alatt mindig egy nyúllal mutatkozó Tom Waits és még néhány másik mellett, akik hol csak az író fantáziájában jelennek meg, hol pedig valóban előremozdítják az egyre elborultabb történetet.

McDonagh, ahogy korábban is, vegyíti az infantilis hülyeségeket a lehető legvéresebb akciófilmelemekkel, folyamatosan játszik a teljesen komolytalan helyzetek komolyan vételével és a papírforma szerint legkomolyabb szituációk elviccelésével, plusz igyekszik politikailag minél kevésbé korrekt poénokat kitalálni, miközben Tarantino legjobb dialógusait utánozza figyelemre méltó tehetséggel. És ahogy korábban is, mindez remekül működik együtt: a Hét pszichopata az év egyik legszórakoztatóbb filmje. Egyúttal McDonagh eddigi leggyengébb alkotása, színházat és filmet is ideértve.

Mert nagyon hiányzik belőle az, ami a színdarabjaiban még nagyobb súllyal volt meg, mint a fekete humor, az Erőszakikban pedig pont egészségesen egészítette ki: valami, amitől kicsit emberi lehetne, ami, ha úgy tetszik, egy kis mélységet adna a felszín remek kimunkáltsága mellé; amitől legalább egy-két momentumot komolyan lehetne venni. Kis visszalépés McDonagh-nak, nagy röhögés az emberiségnek.

Forgalmazza a Bing Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.