Magyar Narancs: Korábbi nyilatkozataidból az derül ki, hogy nem nagyon szoktad megnézni az elkészült filmjeidet.
Nagy Zsolt: Nagyon ritkán, vagy csak évekkel később. Vagy mert nincs rá időm, vagy mert sosem jön ki úgy a lépés.
MN: Nem csak kifogás ez a "nincs rá időm"?
NZS: Biztos az is. Egy normál előadásra nem szívesen ülök be. Meg aztán a kész film különösebben nem is érdekel. Javítani már nem lehet rajta. De így vagy úgy azért előbb-utóbb utolérnek a filmjeim, és szembesülnöm kell a hibákkal. Tele van velük az öszszes filmem. Visszanézve látom, hogy na, az a jelenet ott lyukas, üres, nem jó. Nagyon boldog tudok lenni, ha látok egy-egy jó, teli pillanatot, ami nincs túljátszva-túlmozogva.
MN: Hogy állsz ezekkel a jó pillanatokkal?
NZS: Ez most durva lesz, de olyan húsz vagy talán harminc százalék az, amivel elégedett vagyok. Amire azt tudom mondani, hogy ez súlyos, ez jó.
MN: Mi tartozik ebbe a 20-30 százalékba?
NZS: A Zuhanórepülésben voltak ilyen pillanatok vagy a Szezonban, de az Intim fejlövésben például majdhogynem értékelhetetlen számomra, amit nyújtok. A Kolorádó Kidben nagyon sokszor azt éreztem, hogy most megvan ez a film nekem. Az első harmadában még kóstolgattam a filmet, de utána egyre jobban beljebb kapartam magam. Az elején próbálkoztam sok mindennel, például a gyors beszéddel. Fölpörgettem az egészet, hátha bejön. A film első harmada után találtam meg, kicsoda ez a Kreuzer tulajdonképpen. Egyébként úgy is forgatják a nagyobb filmeket, hogy az első napok általában könnyebbek a főszereplőnek, hogy belerázódjon a film ritmusába.
MN: Így volt ez a Kolorádó Kidnél is?
NZS: Hát, ha könnyűnek lehet nevezni egy rengeteg statisztával futó napot, amikor neked le kell lőnöd egy versenylovat, akkor könnyű nap volt, vagyis pokoli nehéz. Szorít az idő, ott a sok statiszta, közben meg egy olyan hangulatot kell hozni, amiben rögtön benne van a figura zsiványsága.
MN: Mivel lőttél a lóra?
NZS: Összegyűrt papírgalacsinokkal.
MN: Gyakoroltál?
NZS: Figyelj, én falusi gyerek vagyok. Verebet, galambot, mi mindent lőttünk. Ez ott van benne a véremben. Úttörő koromban még diákolimpián is indultam lövészetben.
MN: Mi történt a film harmadánál, amiért visszavettél a tempóból?
NZS: Elkezdtem magamra húzni a figurát, magamból kibélelni. Nem Kreuzer Bélát, nem egy fiktív valakit megcsinálni. Egyébként sem tudok igazán másból dolgozni, mint magamból.
MN: És mit hoztál fel magadból?
NZS: A csibészségeket, amiket gyerekkoromban csináltam. Most nem sorolnám fel, mert még jelentkeznének azok, akiket kamaszfejjel megkárosítottam.
MN: Azóta talán elévültek ezek a vétségek.
NZS: Na jó, egyszer például felgyújtottunk egy kertvégi budit. Több ilyen kósza ötletünk is volt, hát megcsináltuk. Nagyon jól nézett ki a budi, és, ami fő, körbe volt bélelve éghető anyaggal. Láttuk azt is, hogy jönnek éjszaka oltani. 16 éves voltam akkor, de a piromániám nem múlt el.
MN: A Kolorádó Kidben kiélhetted?
NZS: Itt nem gyújtottam fel semmit, viszont ablakon dobhattam ki embert. Ez jó volt, mert még sosem dobtam ki ablakon embert.
MN: Te nem akartad kipróbálni, milyen kiugrani?
NZS: Egyszer zsiványságból azt is kipróbáltam egy rövidfilmben. Egy erkélyről ugrottam ki, a másodikról, de nem estem nagyot, pár métert csak, mert elég magasan állt a felfújható matrac.
MN: A szerepeidet mikor szoktad elengedni?
NZS: Hogy például Kreuzer Béla mikor halt meg bennem? Nem halt meg Kreuzer Béla, pont ezt mondom, hogy én megkeresem magamat a figurában. És megpróbálok egy kicsit úgy is élni.
MN: Milyen Kreuzer Bélaként élni?
NZS: Megpróbálsz nem beszari lenni, visszapofázol, kicsit agreszszívebben élsz. Mondjuk nem szabályosan előzgetsz az autópályán, amikor jössz be Pestre, hanem leszorítod azt, aki az utadba kerül. Rárántod a kormányt, és pofázol folyamatosan. Olyan ez, mint a bunyónál, amikor beütöd magad edzés előtt, és utána elindulhat az igazi boksz. Amikor veszélyesen élsz, veszélyeztetsz.
MN: Meddig lehet ebben elmenni?
NZS: Ameddig balesetet nem okozol, ameddig nem ér akkora sérülés, hogy leállsz egy egész életre.
MN: Kerültél ennek a közelébe?
NZS: Soha senkiben nem tettem kárt. Azok az emberek persze, akik az autóban ülnek, és éppen szorítod le őket, nyilván szétütnék a fejedet. Ennyire azért önző vagyok, igen, okoztam nekik egy rossz napot. De nem szeretek így élni egyébként. Nem jó, nincs semmi értelme baszogatni a többi embert.
MN: A virtuson túl a lóerő is megvolt a leszorítósdihoz?
NZS: Egy sárga Suzukim volt, de szorítottam le vele nagy dzsipet is, egy hatalmas Nissan Patrolt például. Kergetőztünk befelé jövet a Budaörsi úton. Fékezgetett, én meg megelőztem, én is fékezgettem, húzgálta rám a kormányt, én is húzgáltam rá, és egyszer csak leeresztették az ablakot: ketten voltak, mindketten kétszer akkorák, mint én. Ha nem más híd felé megyünk, hanem megállunk egy lámpánál, biztosan szétszedik az autómat, és engem is.
MN: A Zuhanórepülés kapcsán is megismerhettél néhány termetesebb alakot az éjszakából.
NZS: Az egyikük, azt hiszem, épp most kapott hét évet súlyos testi sértésért. Több hasonló alak is szerepel a filmben, de utána felszívódtak az éjszakában. Olyan arcok, akik már leülték a maguk idejét, vagy éppen felfüggesztettjük volt. Leülsz velük egy kocsmában, vagy elmész az egyikük kaszinójába, és figyeled, hogyan viselkedik, hogyan jönnek oda hozzá a csajok. '56-ból ilyen felkészítő nem volt. Ki jött volna? Öregemberek, akik elmondják, milyen volt? Kaptam könyveket, korrajzokat olvastam. '56 a történelem része, és az én részem is, habár azzal nem értek egyet, hogy ki kell menni az utcára, és egy tankkal ráhajtani a másik ember fejére. Persze akkor az egy ilyen helyzet volt. Harcol mindenki, a maga módján az én generációm is.
MN: Te kivel harcolsz?
NZS: Leginkább magammal. Sokkal fegyelmezettebben kéne élni. Vannak helyzetek, amikor elvesztem a talajt a lábam alól, és élek ész nélkül bele a világba. Mondjuk most már egyre kevésbé, hogy van feleségem és három gyerekem. Ez is megváltoztatott, és a kungfu is másfelé visz. Befelé. Annyit már meg tudtam tenni, hogy letettem a cigarettát. Tulajdonképpen azért nem szeretek az újságoknak nyilatkozni, mert túl sok mindent kéne elmondanom magamról, amit nem mernék bevállalni senki előtt.
MN: Elég karakánul szoktál viszont fogalmazni, ha nem tetszik valami a szakmában, legyen az film vagy fizetési késedelem...
NZS: Arról, látod, szívesen beszélek, arról nincs egyetlenegy jó mondatom sem. Az, ami itt ma Magyarországon a filmgyártásban megy, maga a káosz. A színészek folyamatosan megalázó helyzetbe vannak hozva. Ha van ügynököd, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Én nem akarok producerekkel pénzről beszélni, nem az én dolgom. Én színész vagyok, semmi más dolgom nincsen, mint időben ott lenni a forgatáson, és játszani, te meg utald át a pénzt időben.
MN: Rossz alkupozíció a színészé?
NZS: Egy idő után mindenki érzelmi alapon kezd a filmekről beszélni. Állandóan azt szegezik nekem, ha gázsiról beszélünk, és valamit keveslek, hogy akkor neked nem is fontos ez a film. És mikor fogsz te legközelebb film közelébe kerülni? Mindenki befogja a pofáját, és verik alá az árakat. De még ha van is egyezség, te meg visszamondasz minden mást, még csak az se biztos, hogy valóban lesz film. Ha pedig előszerződést akarsz kötni, kiröhögnek. És ha mégsem indul el a film, mit tudsz csinálni? Semmit. Ilyenkor én vagyok otthon, főzök, mosok, takarítok. Anya vagyok, és remélem, hogy beesik valami. A feleségem pedig megpróbálja eltartani a családot.
MN: A független színházakat sújtó elvonások is érintenek?
NZS: Persze, én is a VI-os kategória vagyok. És szabadúszok. Most benne vagyok a Vígszínház Othellójában, és most ugyanitt megcsinálom a Rómeó és Júliát. Ebből összejön annyi pénz, hogy kihúzzuk valahogy.
MN: A Rómeóban kit játszol?
NZ: Mercutiót. Rómeót nem vállaltam volna. Itt és ebben a színházi rendben biztos nem. Máshogy gondolkodom a színházról, de Mercutio még belefér, vállalható.
MN: Gyakori kritika, hogy a kőszínházi nagyszínpadokon elvesznek a kisebb terekhez szokott színészek, nem hallani őket a hátsó sorokból.
NZS: Az a nehéz, hogy úgy kell hitelesen játszanod, hogy közben tudod, hogy azoknak is érteniük kell a szöveget, akik fenn ülnek a kakasülőn. Engem is idegesít, ha nézőként beülök valahová hátra, és nem értem, mit beszélnek. Ha szólnak, hogy nyomj rá még egy kis hangerőt, akkor rá kell nyomni. Ennyi. Szólhat akár az ügyelő is, hogy figyelj, elégedetlenkednek a nézők, csinálj valamit. Ez nem arról szól, hogy mekkora nagy színész vagyok, és ha nekem tetszik, akkor halkan fogok beszélni. Érdekes iskola egyébként ez a nagyszínház. Ha nincs ötleted rendezőként, az itt még jobban kijön. Ide mindenképpen kellenek az erőteljes, markáns formák.
