Magyar Narancs: Másfél éve készült veled egy interjú a Narancsba, amit az utolsó pillanatban visszavontál. Mi volt a baj?
Bérczesi Róbert: Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem szeretnék semmilyen fórumon szerepelni, hogy szeretnék eltűnni a süllyesztőben, megszűnni. Minden erőmmel azon voltam, hogy fizikailag és szellemileg is megszüntessem magamat. Most értem el arra a szintre, hogy már nem bántom annyira magamat, nem vagyok magamra annyira megsértődve, hogy ne tudjak magammal beszélgetni - persze nem hangosan, csak gondolatban.
MN: Nemrég jelent meg emléxel? című feldolgozáslemezed, benne vagy a Biorobotban és a Panírozott Barikákban, miközben épp a Hiperkarma felélesztésén ügyködsz. Melyik áll hozzád a legközelebb?
BR: Mindegyiket szeretem, de leginkább a Hiperkarmát, mivel ott egyedül írom és szerkesztem a dalokat; az az én saját világom. Július és szeptember között rakom össze a Hiperkarma 3 teljes zenei anyagát, amit októberben rögzítünk a zenekarral, és novemberben jelenik meg.
MN: Miért jó az, ha egyedül dolgozol?
BR: Mert én határozhatom meg, hogy melyik szöveghez melyik dallam passzoljon - szeretek egyedül molyolni a dalokon. A Biorobotban Nemes Andrással egymásnak dobáljuk a dallamokat és a szövegeket, ami szintén egy nagyon hálás feladat, egyrészt, mert feleannyi munkát igényel, másrészt, mert egy teljesen más minőség sül ki belőle. Viszont a közös dalszerzőségben az a nehéz, hogy sokszor a saját akaratom ellenére is el kell fogadnom a másik fél ötleteit.
MN: A kompromisszumkötés ennyire problémát okoz?
BR: Nem, sőt jó próbatétel arra, hogy az egómat minél inkább háttérbe tudjam szorítani. Viszont valahol mégiscsak ki kell élni magam - most ezért a legfontosabb a Hiperkarma. Ugyanakkor a negyedik lemezünkre már a srácokkal - főleg Frenkkel - közösen szeretném megírni a dalokat.
MN: Meglepő, hogy valaki, akit anno agyondicsértek eredeti dalai és szövegei miatt, egy feldolgozáslemezzel térjen vissza.
BR: 2004 óta érlelődik bennem, hogy készítek egy feldolgozáslemezt azoknak az előadóknak a dalaiból, akiket egyrészt tisztelek, másrészt tetszenek a dalaik, de itt-ott kicsit változtatnék rajtuk. Azért döntöttem úgy, hogy ezzel térek vissza, mert szerettem volna, ha egy kicsit visszatér a stúdiórutinom - 2003, a második Hiperkarma-album óta nem vettem fel lemezt -, mielőtt nekilátok a Hiperkarma 3 felvételének.
MN: Miközben - így ránézésre - kicsit szétesettnek tűnsz, ezeket a szakmai dolgokat nagyon tudatosan csinálod.
BR: Igen, sokat agyalok: a legszétesettebb állapotomban is a számítógép előtt ültem, és akár a betűkig lemenve alakítgattam a dalokat. Szóval a Hiperkarma hármas lemezén olyan dalok lesznek, amiken hét évig dolgoztam, és minden egyes szót, minden egyes levegővételt a helyére tettem.
MN: Ha az ember ennyi ideig szöszöl egyetlen albumon, akkor nincs olyan, hogy hatszázszor átírja a dalokat, rengeteg verzió születik, és bizonytalan, hogy melyik a jó?
BR: Dehogynem, végig ez volt. Miután leálltam és kitisztultam, már képes voltam dönteni, hogy a rengeteg dallam- és szövegvariációból melyiket használjam fel. A drogok letompítanak és érzéketlenné tesznek, most viszont, hogy megint érzek - nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is -, szóval nem vagyok lezsibbadva, már tudom, hogy 5-6 dalverzió közül melyiket a legjobb érzés elénekelni, és az marad. Nem tudatosan írok dalokat, csak összerakok négy sort, ami jól pörög. Vannak dalok, ahol az egyik sort 98-ban, az utána következőt 2008-ban írtam, mégis tök jól működnek együtt, és mindig pont olyasmikről szólnak, amik a dal megírása után történtek velem - ezt valamiféle mágiának gondolom.
MN: A mostani koncerten (is) feltűnt, hogy mennyire szeretsz szerepeket játszani az egyes dalokon belül.
BR: Igen, vannak szereplőim az agyamban, el is neveztem őket... Ez a szerepjátszás amúgy nem a dalszerzéshez kapcsolódik; már elhatároztam, hogy ha majd egyszer lenyugszom valamelyest, akkor megírom azt a forgatókönyvet vagy színdarabot vagy valamit, amiben a szereplőimnek konkrétan hangot adok.
MN: Ha jól értem, ezek a szereplők folyamatosan ott vannak a fejedben, tehát nem csak egy-egy dal kellékei.
BR: Igen, abszolút ott vannak, azaz itt. Ez a dolog a Hiperkarma második lemeze tájékán kezdődött, aminek párbeszédként van megírva az egész zenei anyaga. Eleinte az ember egyedül van a fejében, aztán meghasad, és ketten lesznek, a következő fázisban meg ezer darabra törik, és rengeteg szereplő jelenik meg. Azt mondják, hogy az olyan emberből válik jó író, aki meghasad, darabjaira esik, és mindezek után is jóban tud maradni mindahány önmagával.
MN: Te jóban vagy magaddal?
BR: Sokat és sokáig bántottam magamat - mondjuk úgy, hogy most békülőben vagyunk.
MN: A bántáson a cuccozós korszakodat érted?
BR: Igen, kábé 10 évig tartott ez az időszak - nem tudsz olyan drogot mondani, amit ebben az időben ne tömtem volna magamba. Számolom a napokat, és pontosan 580 napja szűnt ez meg: akkor eldöntöttem, hogy abbahagyom a mindennapos őrületet. Azóta kezdtem el megcsinálni azokat a dolgokat, amik akkor is a fejemben voltak, amikor a poklot jártam. Ilyenek a feldolgozáslemez és a Hiperkarma dalai. Ahogy leálltam, megtisztult a gondolkodásom, és bevonzottam olyan embereket, mint például Nemes András és a Barikák - Bencze Alma, Haragonics Sára és Mayer Bernadette -, akik rengeteget segítettek abban, hogy az én kis személyes elvonókúrám a zenén keresztül valósulhasson meg.
MN: Teljesen szárazon jöttél le?
BR: Szedek egy nagyon lightos szorongásoldót, illetve pánikbetegség elleni gyógyszert, mert másképp nem tudnék létezni a világban. Nem járok sem terápiára, sem elvonóra, mert úgy vagyok vele, hogy eldöntöttem, hogy leállok, és kész. Én mindig a saját fejem után mentem, mindig magamnak való ember voltam: már gyerekként is bezártam a szobám ajtaját, odabent írogattam, rajzolgattam, és általában egyedül ebédeltem.
MN: A rossz periódusodban több helyen nyilatkoztad, hogy a zenélést szereted, de a vele járó ismertséget, népszerűséget nem. Már el bírod viselni a munkád ilyen velejáróit?
BR: Még most is úgy gondolom, hogy az egész dolog reklámozása, a közönséggel való tudatása annak, hogy milyen állapotban vagyok, az a zenélésnek azon oldala, ami számomra valamiért nehezebben megy.
MN: Nem szereted, ha rád kíváncsiak? Csak a zenédre legyenek azok?
BR: Igen, én ezt szeretném. Úgy érzem, hogy az arcommal, önmagammal csak megzavarom a mondanivalómat. De már elfogadom, hogy hozzátartozik, hogy az emberek nemcsak a zenét szeretik, hanem adott esetben arra is kíváncsiak, hogy az a zene kiből ered.
MN: Eléggé megtépázott a zenészélet. Miért folytatod?
BR: Számomra a dalok funkciója az, hogy segíthessek olyan embereknek, akik úgy érzik, hogy megőrültek, és nem tudnak a világban élni. Próbálom nekik elmagyarázni, hogy nem őrültek meg, vagy ha igen, akkor mindenki őrült. A hiperkarmás daloknál nem művészetről volt szó, hanem konkrét jó tanácsokról, amiket elsősorban persze magamnak osztogattam. Ha a dalokkal tudok segíteni másoknak, akik így megbékélnek önmagukkal, akkor annak örülök a legjobban.
MN: Sokáig magadon sem tudtál segíteni; amikor kijött a második Hiperkarma-album, már nagyon nem voltál jól.
BR: Nem, akkor belekerültem a sűrűjébe. Amikor az ember fenn van a színpadon, akkor dumál a közönségnek, szórakoztat és ez így rendjén is van, de amikor lejövünk, akkor ezt a dolgot ki kell tudni kapcsolni, különben olyan lesz, mint amikor az ember mindenhova hurcolja magával a munkáját. De egy olyan katartikus élmény után, mint amilyen egy koncert, nagyon nehéz kikapcsolni, elhallgatni, lenyugodni. 2000-től 2007-ig egyfolytában koncerteztünk, és a végére belekerültem egy olyan állapotba, hogy ennyi, vége, most vagy meghalok, vagy megzápul az agyam, vagy egy időre abbahagyom.
MN: Most, hogy újra beindul a pörgés, nem félsz, hogy megint előjönnek ugyanazok a problémák?
BR: Nagyon óvatos vagyok, ezért is vállalunk majd a Hiperkarmával nagyon kevés, havi 2-3 koncertet. Semmiképp nem akarom magam túlterhelni, úgyhogy a másik három projektemet most egy darabig hibernálom. Figyelek arra, hogy ne csapjak bele egyből a lecsóba, mert akkor könnyen elkaphat a gépszíj, és megint ugyanott leszek, ahonnan elindultam.
