narancs.hu: Kiről mintázták a filmbéli politikust, aki ringbe száll az elnöki címért?
George Clooney: Számos módja van, hogy ezzel a válasszal bajba kerüljön az ember! Többen azt gyanították, hogy John Edwards botrányából merítettünk, mások Anthony Weiner ügyére tippeltek, de a film alapanyaga jóval ezek előtt íródott. Franciaországban azt hitték, Dominic Strauss-Kahnt vettük alapnak. Igazából mindenkiből kicsippentettünk egy kicsit. Mindenki ráismerhet a saját országából valakire!
narancs.hu: Számos közéleti szereplőt sújtanak botrányok. Ön szerint vannak még hiteles figurák?
GC: Mivel ma már oly sok forrásból és médiumból lehet informálódni, az emberek rájönnek, hogy az összes képviselőjelöltnek vagy elnökjelöltnek van valami takargatnivalója. Mindenki szívott füves cigit vagy vezetett részegen. Úgy látom, előbb-utóbb eljutunk oda, amikor a válasz az lesz: „Na és akkor mi van?!” Azt a hiedelemrendszerünket sem vetkeztük még le, hogy ami nyomtatásban megjelenik, annak kell, hogy legyen legalább valamennyi igazságértéke. Tudom, mert én is ebben nőttem fel. Márpedig ez nem feltétlenül van így. Szerintem el kell jutnunk oda, hogy ezek a pletykák és rágalmazások egyre kevésbé legyenek a politikából kirekesztő tényezők. Akkor végre áttérhetünk a lényegi kérdésekre. Ha feddhetetlen embert keresünk, nem lesz kit megválasztani.
narancs.hu: Filmje a politikai élet cinikus látlelete.
GC: Ha cinizmust lehet kiolvasni a filmből, az azért van, mert amikor feltartottuk a tükrünket a valóság előtt, ezt láttuk benne. Én mindössze érdekes ötletnek találtam, hogy a jó barátod és az ellenséged összefog és konspirál, hogy kigolyózzanak a mezőnyből. Elsősorban nem politikai filmnek tartom A hatalom árnyékábant, hanem moralitásdrámának. Nem csupán kormányzásról, hanem hatalmi vágyról és önhittségről szól.
narancs.hu: A versenytárs befeketítésének gyakorlata ön szerint rendben van?
GC: Nem mai keletű a dolog. Thomas Jefferson és John Adams is elég rémes dolgokat vágtak egymás fejéhez az 1800-as elnökválasztási versenyben. Nemrég áttanulmányoztam az 1960-as demokrata párti elnökjelölti harcot, ami John F. Kennedy és Hubert Humphrey között folyt. Olyan, mintha csak ma történne! Egyébként képzeljük csak el, milyen lenne, ha az Oscar-szezonban is lehúzós ellenreklámok mennének a tévében! Ha engem fúrnának, biztos a Batman és Robinból vágnának be egy képsort!
narancs.hu: Miért vállalta el azt a filmet?
GC: Akkoriban még csak néhány mozifilmet készítettem, és egészen fel voltam villanyozva, valahányszor kaptam egy filmszerepet. Fel is hívtam az összes haverom a jó hírrel. A pályám elején elkövetett hibákból megtanultam, hogy időnként nem árt, ha jó forgatókönyvet olvasok, mielőtt igent mondok egy projektre.
Fotó: REUTERS
narancs.hu: Többször kérdezték már: ha ennyire politizáló alkat, miért nem indul a képviselő-választáson?
GC: Ha alkalmanként belefolyok a politikába, az olyan ügyekért van, mint a dárfúri konfliktus. Ilyenkor nyugodtan kimondhatom a véleményem, amit örömmel meg is teszek, és nem kell kompromisszumokat kötnöm, mint egy politikusnak.
narancs.hu: Hogyan, mikor sajátította el a társadalmi kérdések iránti érzékenységet?
GC: Olyan korban nőttem fel, amikor az embereknek erős volt a társadalmi és politikai tudatossága. Mert csupa olyan mozgalom bontakozott ki, amik óriási változásokat hoztak Amerika történelmében. Ott volt a feketék egyenjogúsági mozgalma, a vietnami háború elleni mozgalom, a női egyenjogúság mozgalma, a drogokat használó ellenkultúra. Engem úgy neveltek fel, hogy részt vegyek a társadalom életében. És ha ettől néha népszerűtlenné válok, hát legyen.
narancs.hu: Hollywood mennyire tud hatással lenni a politikára?
GC: Két évbe telik, mire elkészül egy mozifilm, ezért általában csak reflektálni tudunk a társadalom hangulatára és változásaira. Nem mi vezetjük a folyamatot, hiába hiszik ezt az emberek.
narancs.hu: A politikai filmek is hatástalanok?
GC: A 60-as, 70-es években sok protesztfilm jelent meg a mozikban, mert a filmkészítők fontosnak tartották, hogy társadalmilag is releváns legyen az, amit mondanak. Az elnök emberei, a Hálózat, A Parallax-terv – ezek voltak a kedvenceim. Olyan filmalkotások készítésében vagyok érdekelt, amik fontos kérdéseket tesznek fel, de nem feltétlenül szolgálnak kész, kompakt válaszokkal.
narancs.hu: Hollywoodot is olyan intrikus közegnek látja, mint a politikai arénát?
GC: Szerintem inkább az üzleti oldala ilyen a filmvilágnak, ott egymás torkának ugorhatnak az ellenérdekelt felek. A színészek ellenben nagyon is kedves emberek, mert pontosan tudják, hogy mennyi szerencsés egybeesés kellett ahhoz, hogy arra a szintre tudjanak jutni ebben a szakmában, ahol vannak.
narancs.hu: Az, hogy valaki színész, még nem garancia arra, hogy rendezni is tud. Milyen különleges képesség kell hozzá?
GC: A tévésorozatokban több száz órányi epizódot forgattam, ami megfelel vagy száz filmnek. Minden héten más rendező jött be, és természetesen amikor a hordágyon betolják az aktuális delikvenst, aki annak rendje-módja szerint meghal, mindegyik rendező azt akarta, hogy egy kicsit rendüljek meg, és teljen meg könnyel a szemem. De minden héten nem sírhatok! Ott tanultam meg, hogy a teljes sorozatot, a sztori egész ívét kell szem előtt tartani. Ettől működik egy játékfilm is.
narancs.hu: Színészi Oscarja már van. Rendezőit ellenben nem kapott még.
GC: Ha visszatekintünk a filmtörténetben, nem emlékszünk rá, mely filmek kapták a díjakat. A filmekre magukra emlékezünk. Nézzük 1976-ot, a legjobb film kategóriájának öt Oscar-jelöltjét: Taxisofőr, Az elnök emberei, Hálózat, Dicsőségre ítélve és Rocky. Történetesen emlékszem rá, hogy a Rocky kapta a díjat, de ha nincsenek jelölve, akkor is sokat jelentenének nekem ezek a filmek. Ha meghalok, nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám: tizenöt filmjével volt első helyen a nyitó hétvége bevételi listáján. Hogy én legyek a leggazdagabb halott a temetőben? Nem ez az életcélom.
A hatalom árnyékában kritikája itt olvasható!
