Az Amerikai Egyesült Államok világhatalmi pozícióinak megrendülését jelentené, ha már a sorozatkészítőket se érdekelné, mi zajlik a színfalak mögött Washingtonban. Mondjanak akármit is a hírekben, okoskodjanak bármilyen hosszan is az elemzők, semmi sem bizonyítja jobban Amerika önmagába vetett hitét, mint az a figyelem, melyet Hollywood kábel- és egyéb szórakoztatóipari csatornái a washingtoni nagypolitikának szentelnek. Műteni a kórházsorozatokból tanultunk meg (a szemfülesebbeknek ma már meg se kottyan egy otthoni vakbélműtét), aki pedig Az elnök emberei után nem képes elvezetni egy kisebb világhatalmat, azzal tényleg nincs mit kezdeni. Most, hogy ilyen alaposan kiműveltek minket, vajon mi újat tud még mondani egy minden hájjal megkent washingtoni nagykutyára épített sorozat, melyben mindenki az, aminek első pillanatra látszik?
Kevin Spacey például Kevin Spaceynek látszik, aki most politikusi egyenöltönyben adja Keyser Sözét. Nagybani spíler ő, akinek egy pillanatra - ez lenne a sorozat alapkonfliktusa - kihagy a szimata, s bár fejben már ki is választotta leendő miniszteri irodája bőrgarnitúráját, a hivatalba lépő új elnök mégsem őt bízza meg a berendezés kiválasztásával és az ezzel járó miniszteri teendőkkel. A bosszú és vérengzés, ami ezután következik, az ismert módokon zajlik; nem lángszóróval, ámbár ez lehet a washingtoni politikussorozatok egyik lehetséges új iránya, de még nem tartunk itt. Egyelőre az előre megfontolt szándékkal, öltönyben, nyakkendőben elkövetett politikai halálosztásnál tartunk, ahol a kézfogás a gyilkos fegyver, egy hátba veregetés pedig felér a selyemzsinórral. Ebben éppúgy semmi új nincs, mint egy vakbélműtét mikéntjében vagy a maffiák és a szemétszállítási iparág összefonódásaiban; akkor hát miért, kérdezhetnénk, hogy oly nagy nevek - Spaceyn kívül a rendező David Fincher, az acélos politikusfeleséget adó Robin Wright vagy egy címlapsztoriért a mellét is felpolcoló Kate Mara - sorakoztak fel egy olyan ügy mellett, mely még egy csecsemőnek sem tartogat új vicceket.
Válasz nincs, csak a megbízható profizmus: a House of Cards makacsul tartja magát a jól bevált sémákhoz, sőt, Spacey még azt az önképző köri luxust is megengedi magának, hogy rendszeresen kibeszéljen a show-ból, folytonosságot teremtve ezzel Washington és Gazdagrét között. Egyszersmind ő az, aki hozott manírjaival tartósan magasan tartja a House of Cards élvezeti értékeit. Miként a sorozat, úgy mi sem mondunk semmi újat, csak azt, ami már régóta közismert: Spaceynek bérelt helye van a világszínvonalú gonoszkodók top 10-ében. Úgy tud nézni, mint Hannibal Lecter, amikor arról értekezik, hogy szép nagy szemű babbal fogyasztotta el a népszámláló máját és hozzá jó chiantit ivott. Spacey is hasonló gourmand, igaz, ő nem népszámlálókat vacsorázik, hanem politikusokat reggelizik. Túl jó ehhez a sorozathoz.
Új rovatunkban a hazai bemutatásra tekintet nélkül szemlézzük a világ friss tévésorozatait. Emellett nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét a szerzői jog törvényeinek maradéktalan betartására.
