„Nőkkel akartam ismerkedni” - Park Chan-wook filmrendező

szerző
Köves Gábor
publikálva
2016/48. (12. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Bosszú trilógia és benne az Oldboy világhírű dél-koreai rendezője új filmmel jelentkezett. A szobalányt csütörtöktől vetítik a mozik. Skype-oltunk vele.

Magyar Narancs: A dél-koreai közönség mit szólt, hogy egy szenvedélyes, leszbikus szerelemről és annak testi valójáról készített filmet?

Park Chan-wook: Ez az első alkalom, hogy rendes mozifilmben ilyet láthat nálunk a közönség, az azonos neműek kapcsolata eddig nem jelent meg dél-koreai mozivásznon. Aggódtunk is rendesen, hogy a közönség miként fog reagálni. Ahhoz képest, hogy mennyire aggódtunk, nem történtek heves kirohanások a film ellen. Olyannyira nem, hogy az már-már csalódással töltött el.

false

MN: Létezik cenzorbizottság Dél-Koreában?

PC-W: Korhatárbizottság van. 18-as besorolást kaptunk, 18 év alatt senki nem nézhette meg. A franciáknál 12 éven felülieknek ajánlották a filmet. Ebben a kérdésben a franciákkal vagyok. A két nő testi szerelmében nincs semmi erőszakos, ez maga a tiszta szerelem.  A franciák jól döntöttek, amikor a 12. életévnél húzták meg a korhatárt.

false

MN: A szobalányban egyes kritikusok a hetvenes évekbeli kosztümös japán sexploitation filmek, különösképp Teruo Ishii idevágó filmjeinek hatását vélték felfedezni. Én sajnos egy ilyet sem láttam. Ön látott?

PC-W: Én sem. Megvan DVD-n, de még nem láttam. Így nehezen hathatott rám. Engem mindig ugyanazok ihletnek: Hitchcock, Visconti, Kuroszava és a koreai maestro, Kim Ki-young.

false

MN: Mi volt nehezebb: az Oldboy brutális, véres-kalapácsos, folyosói akciójelenetét vagy A szobalány szeretkezéseit felvenni?

PC-W: A szobalány szexjelenetei pályafutásom eddigi legnehezebb feladványai voltak. Mindent el kellett követnem, hogy a szerelmeseket játszó színésznők ne érezzék zavarban magukat. Fontos volt, hogy érezzék, hogy amit csinálunk, az nem valami öncélú, nyálcsorgatást célzó dolog, hogy tudják, nem lesznek kihasználva. Ehhez képest semmiség volt az a három hónap, ami alatt az Oldboy kalapácsos jelenetét összehoztuk. Ennyi időbe telt, míg a színészek teste tökéletesen memorizálta a koreográfia minden egyes mozdulatát. Ezek után két nap alatt leforgattuk a jelenetet.

MN: Úgy tűnik, nemcsak Viscontival és Hitchcockkal, de a polipokkal szemben is erős alkotói vonzalmat érez. Az Oldboy főszereplője egy élő példányt gyömöszöl a szájába, A szobalányban pedig a háttérben ólálkodik egy megtermett darab.

PC-W: Az eredeti állat szerényebb méretekkel bírt, de digitálisan felnagyítottuk az utómunka során. Az Oldboyban nem nagyítottunk fel semmit, így is alig fért el a színész szájában. Minden egyes felvétel során fel kellett falnia egyet; gyakorló buddhistaként minden polipevés előtt imádkozott. Egyébként egészen másfajta polipokról beszélünk, az Oldboy-beli fajtát nem is polipnak nevezzük. Koreai csemegének számít élve elfogyasztani. Igaz, felvágva esszük, és nem egyben, mint az Oldboyban. Szóval nem csak a buddhizmus volt az egyedüli nehézség. A nyugati szemnek az egyik polip olyan, mint a másik, ezért is van, hogy néha leírják, hogy én egy polipos rendező vagyok, akinek a polip a kézjegye. Nem az. Nem érdekelnek a kézjegyek, sem az állatosak, sem másmilyenek.

false

MN: A szobalány nemcsak a heves szerelem, de a heves ellenszenv filmje is: a történet Korea japán megszállása idején játszódik. Ki milyen szemmel nézi ma a másikat?

PC-W: A két ország közt, a két kormány közt rengeteg a megoldatlan ügy. Olyan ügyek, amik Korea 36 évig tartó japán megszállása idejéből származnak, és amikért Japán még mindig nem kért bocsánatot. A koreaiak haraggal tekintenek a japánokra. A japán bemutató még hátravan, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan reagál a japán közönség.

MN: És Kína?

PC-W: Kínában nincs korhatár: vagy mindenki megnézhet egy filmet, vagy senki sem. A mi filmünknek, amiben pucérkodás is van, és ez csak a kezdet, semmi esélye Kínában. Nem fogják bemutatni, erre mérget vehet.

false

MN: Filmkritikusként kezdte, de ifjú korában azzal dicsérték meg, hogy jó pap válhatna önből. Nem akart inkább papnak állni?

PC-W: Sosem akartam pap lenni. Nőkkel akartam ismerkedni. Amikor felmerült, hogy nyitva áll előttem a szeminárium, többé be nem tettem a lábamat a templomba.

MN: A bosszú visszatérő témája a filmjeinek. Sosem érzett késztetést, hogy bosszút álljon a filmjeit lehúzó kritikusokon?

PC-W: Megértő vagyok velük, mert hosszú ideig én magam is ezt a szakmát műveltem, hogy valamiből megéljek. Igen, ez egy szakma. Ebből kell embereknek megélniük. És aki meg akar élni belőle, annak a saját hangján kell megszólalnia. Ez pedig olykor erős kijelentésekre ragadtatja az embert. Akár durvaságokra is. Vagy épp fordítva: az egekbe is meneszthetnek egy filmet, amit mások elkaszáltak. Nem a személyes érzelmek vezetik őket, ebben biztos vagyok. Nincs bennem neheztelés. Persze, ha az én filmemet szidják, akkor azért nem mélyülök el a szövegben. Épp csak belenézek.

A szobalány

A francia impresszionisták kései utódjaként Park Chan-wook olyan rendezőnek mutatja magát az ázsiai filmkészítést vagy 30 éve a messiásvárás lelkiállapotában szemlélő nyugati cinefilek számára, aki a szimpla hó­esést is szemkápráztató látványosságként képes prezentálni. A képépítés művészetében Park már a pályája elején, valahol az Oldboy magasságában beérte az elképzelhető összes nagy elődöt, ám ezzel nem csupán a művészmozik közönségét és a fesztiváligazgatókat bűvölte el teljesen, hanem egyúttal saját magát is. A két jó kezétől megbabonázott dél-koreai szakember az elmúlt tíz évben aztán lendületesen a lovak közé is vágta a gyeplőt, és összes alkotói erejét a kalligrafikusan ívelő testhajlatok, a folyékony rubinként fröccsenő emberi vér és, mint már jeleztük, a hipnotikusan pettyező konvektív csapadékfajták megalkotásának szentelte. S most, oly sok fárasztó kanyar után, végre-valahára révbe ért.

false

Nem mintha A szobalány akár a legkisebb mértékben is mentes volna az eszelős esztétizálás szabálysértési eljárás után kiáltó bű­neitől, de Parknak a kivételes(en tetszelgő) formához most végre sikerült egy olyan elbeszélést illesztenie, amely profitálni tud a szertelen rendezői stílusból. Mi mindent mozgat meg bennünk a brutális szépség? Hogyan vezet falnak valakit egy kivételes személy látványa? Hát kettőé? Clouzot és Hitchcock is lógó nyelvvel loholt volna a válaszok után, s ha a perverzitás csápos jelképe és a kádban csiszolt rágófogak csak a ráadást jelentik is, azért mindegyik van olyan szép, mint egy derekas hószakadás Szöul-külsőn.

- greff -

A Mozinet bemutatója

 

szerző
Köves Gábor
publikálva
2016/48. (12. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Törvénymódosítás után
Mi lesz az idősekkel?
A csendőr letette a gumibotot
Obama külpolitikája
Erődemonstráció
A kormány a civilek ellen
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...