Film

Renoir

  • Bécsi Orsolya
  • 2013. szeptember 8.

Film

A manapság divatos életrajzi filmek tartalékai nyilván kimeríthetetlenek. Itt mindjárt két Renoirunk is van: a festő Pierre-Auguste és fia, a filmes Jean, plusz mindkettőjük múzsája, a gyönyörű idomokkal és hullámos vörös hajjal megáldott Andrée Heuschling. A cselekmény a varázslatos Coöte d'Azur vidékén játszódik, ahová a(z addigra már elhunyt) feleség hívja a lányt a festő új modelljének. Már az első kockák után tisztában vagyunk a helyszínnel, az idővel és majdnem az összes szereplővel; minden állandó folyamatként hömpölyög az idő, a természet és az ember végtelen körforgásában. Elmúlás és újjászületés, öregség és fiatalság a híres festő utolsó évein keresztül láttatva, végtelenül felszínes megközelítésben, gondolatnak látszó közleményekkel álcázva.

Sajnos a dolog már ott kezdi piszkálni a tájékozottabb néző ingerküszöbét, mikor a képernyőn megjelenik a Coöte d'Azur, 1915 felirat, és nem sokkal később kiderül, hogy Andrée Renoir feleségének hívására érkezett. Álljunk csak meg egy (több) szóra! Andrée Madeleine Heuschling (későbbi felvett nevén Catherine Hessling) 1900-ban született, és Renoir egy ismerőse, Henri Matisse küldte Cagnes-sur-Merbe 1917-ben. Gilles Bourdos rendező nem szokott mellényúlni (gondoljunk csak a Szerelem életre-halálra c. 2008-as művére), de most mégis sikerült neki. Kétórásra elnyújtott játékidő, elbagatellizált tények: a film egyetlen pozitívuma az impresszionista látványvilágot visszatükröző, csodálatos táj, s a hozzáillőn intenzív színhasználat - de sajnos ezek után sem kívánjuk újra látni, egyszer is sok volt.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.