A hetvenes évek véres olasz thrillereinek vad és buja világa úgy eltűnt a moziból, mintha csupán álomkép lett volna. A folyamatosság hiánya, a makulátlanul üres játéktér és a kontúrbontó távolság a nosztalgiázóknak kedvez - ha kedvez egyáltalán, hisz még ilyenekkel is csak szökőévente találkoztunk az elmúlt tíz-húsz évben, s a Mélyen az erdőben francia olaszkodásában éppúgy nem sok köszönet volt, mint Argento, az egykori nagymester Álmatlanuljában. Strickland második filmje az első próbálkozás, amely érdemben tud kezdeni valamit a kegyetlenül felfokozott érzékiség letűnt korszakával.
És ez még nem minden. Váratlan merészségével a Berberian Sound Studio szinte az egész kortárs horrortermést maga mögé tolja - úgy, hogy közben műfaji besorolhatósága páratlanul problémás. Hiszen ha a szigorú definíciós kísérleteknek születése óta masszívan ellenálló horrorfilm megragadhatóságának kulcsát a leplezetlen borzalomábrázolásban látjuk, akkor Strickland filmje sehogyan sem dugható a nyirkos-foltos zsánerzsákba. Míg a felidézett kor és stíl nagy filmjei gátlástalan szín- és mozdulatorgiákkal jutottak maszatos csúcspontra, addig Strickland következetesen nem mutat sehol erőszakot - a mágia abban áll, hogy a néző a vért így is késélesen látja. Ott van a fejében: mert Gilderoy, ez az egérszerű angol hangmunkás itáliai vendégeskedése során egy szakorvos állhatatos precizitásával csepegteti be a fülbe. A boszorkánykínzásra koncentráló okkult horrorfilm utómunkálatain egy kokainfüggő rockzenekar fegyelmezettségével dolgozó olaszok közé keveredő riadt férfi a stúdióban káposztát szel, zöldségszárat szaggat, és izzó serpenyővel a kézben halad az émelyítő zajok útján - s közben susognak a szalagok, nyögdécsel a potméter, pattog a kapcsoló. A giallók legendás bőr- és pengefetisizmusát Strickland az auditív szférára írja át, igen hatásosan. De nem csak a suttogások és sikolyok erotikája érdekli: a Berberian Sound Studio sötét, zárt világában a személyiség darabokra ollózását is a hang végzi el - mindazokon, akik fülüket óvatlanul mindig nyitva tartják.
Márpedig a legnyitottabb fül a zajok és zörejek karmesteréé, aki kiskertjére mereng vissza az idegen földön, ahová azért hívták, hogy neszezéssel embereket bántson. De amikor az elgyötört Gilderoy végleg elborul, a film is zökken egyet - és nem mondhatnánk, hogy valamilyen felsőbb tartományba. Ám az analitikus jégcsákányát a végén messzire hajító Strickland hibátlan alakításokkal és kaján humorral megerősített filmjét a David Lynch hangulatos blöffjei felé elmozduló felemás zárlat azért nem zilálja szét: ha mesterműről nincs is szó, a BSS bátor, szép és szabálytalan munka, igazi esemény.
A Cirko Film bemutatója; interjúnk a rendezővel itt olvasható.
