magyarnarancs.hu: Megtörtént esetet mesél el a film egy mozgásképtelen férfi szexuális felszabadulásáról. Ön már a sztori elején ledobja a ruháit.
Helen Hunt: Fontos volt, hogy már kezdésként lezajlik köztem és közte egy beszélgetés, amelyben őszintén kitárgyaljuk és végigpróbáljuk, mi izgatja fel őt. Meglepőnek és megütközést keltőnek kellett lennie e jelenetnek. A közönség számára is. Így azonnal azt érzik magukban, amit a mozgásképtelen főszereplő: „Atyaisten, tök meztelen, és máris tapiz engem!” Színészként az a feladatom, hogy segítsek a közönséget a férfi főszereplő szemszögébe helyezni. A rendező, Ben Lewin úgy döntött, nem próbáljuk el a jeleneteket, hogy az ügyetlenség igazabbnak hasson a kamera előtt. A férfi fizikai hendikepje segít „dekonstruálni” a szexet: az a fajta szexelés, amit itt látunk, sokkal jobban hasonlít ahhoz, amit a saját életünkben átélünk – legalábbis én a saját életemben –, mint amit általában a filmekben látunk. Ez a szex egyszerre tökéletlen, improvizált, bugyuta, gyönyörű és félelmet keltő. A hollywoodi filmek szexjelenetei viszont mindig olyanok, mint valami tökéletesen kecses vízibalett.
magyarnarancs.hu: Az ön által megformált karakter nagyon lazán viseli a mezítelenséget.
HH: Nem úgy, mint én. Sokat beszélgettem a hölggyel, akit játszom e filmben. Ő sem volt mindig ennyire jóban a testével. Ő is máshogy akart kinézni, vékonyabb akart lenni. De elmondása szerint túljutott ezen. Persze eleget éltem már ahhoz, hogy tudjam, semmin nem jutunk túl maradéktalanul, egyszer és mindenkorra. Bizonyos gátlások vagy negatív érzések bennünk maradnak. A dolog nyitja, hogy ezekkel tudatosan dolgozzunk. Úgy okoskodtam, hogy amikor ez a nő ledobja a ruháit, és empatikusan magyarázza a kliensének, hogy minden rendben, azzal valójában kicsit túljátssza az önbizalmát. Nem azért, mert ennyire laza lenne, hanem hogy ezzel lenyugtassa a férfit, aki roppant ideges és feszeng. Nem hiszem, hogy 2012-ben lenne olyan nő a Földön, akinek nincsenek önértékelési problémái a testével kapcsolatban.
magyarnarancs.hu: Miért vállalt el egy ilyen rizikós szerepet?
HH: Egész pályafutásomat jellemzi az az alapelv, hogyha egy feladat megrettent, akkor annál inkább el kell vállalnom.
magyarnarancs.hu: Nem voltak kétségei?
HH: Egy fikarcnyi sem. Azonnal igent mondtam a felkérésre. Na jó, elmentem találkozni a rendezővel, hogy lássam, biztonságban érzem-e magam vele. De amint meggyőződtem róla, hogy igen, semmi kétségem nem volt afelől, hogy jól döntöttem.
magyarnarancs.hu: Tudta, hogy létezik a hősnő által űzött szakma, a szexterapeutaság?
HH: Nem. De úgy látszik, lehet képesítést szerezni belőle. E hivatás fölött is szakmai szervezet őrködik. Vagyis nem csak prostitúció, divatos fedőnévvel. Gyerekként voltak körülöttem mozgásképtelen emberek, de a szex tabu volt, arról nem beszéltünk. E tekintetben sok újdonsággal szolgált a film. A legcsodásabb dolog a színészi hivatásban az, hogy mindig valami újat tanulsz olyan életszeletekről, amelyekről fogalmad sem lenne, ha nap mint nap ugyanazt a munkát végeznéd ugyanabban az irodában.
magyarnarancs.hu: Hollywoodban árgus szemekkel figyelik a női sztárok testét, a magazinok toplistákat állítanak össze a filmvászon szépségeiről. Hogyan hat ez a nyomás egy nőre?
HH: Húszas éveim vége felé paráztam, hogy kikerekedem. Félelemmel méregettem az idomaimat. Aztán rájöttem, az egész életemet elfecsérelhetem azzal, hogy megszállottam figyelem, milyen formájú a lábam, mennyi kalóriát fogyasztok, és hány órát edzek. Sokan élnek így. Végül tudatosult bennem, hogy nem tesz boldoggá a fizikumomra irányuló fixáció. Eszem ágában sem volt a halálos ágyamon úgy visszatekinteni az életemre, mint ami a külsőm körül forgott. Máig nem mérem a testsúlyomat. Ha orvoshoz megyek, ott is azt mondom, ne árulja el, mennyit nyomok.
magyarnarancs.hu: Remek rendezői bemutatkozásban volt része az Amikor minden változik című vígjátékkal. Élvezte az új munkakört?
HH: A színészet nekem mindig azt jelentette, hogy érzelmileg kibillenek, és nem vagyok teljesen ura az eseményeknek. Rendezőként azonban mindent kontrollálsz. Persze a filmkészítés praktikus szempontból annyit tesz, hogy ma van száz problémánk, és én – remélhetőleg – nyugodtan leülök a rendezői székembe, s megoldok ebből legalább hetvenötöt. A pozitív, eredménycentrikus, problémamegoldó énem nagyon tudja élvezni ezt a folyamatot.
magyarnarancs.hu: Egyébként mivel töltötte az elmúlt évtizedet? A színészi karrierje mintha veszített volna a lendületéből.
HH: Megírtam és megrendeztem egy filmet, eljátszottam két-három filmszerepet és két színpadi szerepet. Azért ez épp elég meló nyolc-kilenc év alatt. És hát el voltam foglalva a lányom nevelésével. Remélem, sokat jelentek neki, mert én nagyon sokat kapok a kapcsolatunkból. Banálisan hangzik, de ha szólnak, hogy az új filmemhez valamelyik magazinnak képriport kell, és menjek pózolni mondjuk szerda délután, de nekem éppen akkor kell felvenni a suliban a gyereket, én inkább az utóbbit választom. Mert azok az unalmas kocsikázások hazafelé azok, amikor a gyereked elmondja, mi van vele, hogyan mennek a dolgok a suliban, milyen érzések munkálnak benne. Ezt a világon semmiért nem akarnám elmulasztani. Kaptam érdekes szerepajánlatokat, de nem voltak elég jók ahhoz, hogy elmenjek értük otthonról. Szó sincs tehát arról, hogy életem nagy szerepét kellett volna visszautasítanom. Anyagilag szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ne dolgozzak, ha nem akarok.
magyarnarancs.hu: Ki volt a példaképe, amikor elkezdte a pályafutását?
HH: A nagymamám, Dorothy Fries. Erős nő volt. Elvált, aztán egyedülálló anyaként a legjobb barátnőjével megalkotott egy gyerekműsort az NBC-n, ami minden este élőben ment, 7.15-kor. Saját maga írta a forgatókönyvet, komponálta a zenét a nappaliban a zongorán – és közben nevelte a gyerekeit, vezette a háztartást. Nem semmi! Nekem ajándékozta azt az üvegszobrot, ami az Emmy-jelölését tanúsítja.
magyarnarancs.hu: Örülne egy újabb Oscarnak?
HH: Elfogadnám. Nagyon sokat jelentene egy ilyen témáról szóló filmnek, amire a rendező ismerőse és a családjaik adták össze a pénzt.
A kezelés kritikája a Magyar Narancs január 24-i lapszámában lesz olvasható.
